Tisztázzuk rögtön: némelyik egyből két album lesz, máshol meg csak egy-egy dal, vagy dalpár, néha meg simán egy előadó. Mer’ fő a következetesség. Nem mindig a műfajában a legjobb került be, egyszerűen az, amelyik életem egy adott szakaszában, vagy a zenei fejlődésem során meghatározó volt. A listát Csányi Évának ajánlom.

1. Ossian: Keresztút

Persze felnőtt fejjel az Ossian munkássága gyakorlatilag vállalhatatlan, Paksi Endre meg konkrétan a legidegesítőbb szararc a magyar rockzene kétségtelenül erős mezőnyében, de ez az album 14 évesen betalált. Örök hálám és múlhatatlan barátságom/szerelmem Dafinkának, aki ajánlotta. A klasszikus Paksi-Maróthy-Vörös-Tobola felállás búcsúja ez, és tökéletes. Bármelyik dalt linkelhetném róla, de ha egy pillanatra újra 15 éves vagyok, akkor nyilván a nyitó számot, a szövege miatt:


2. Die Krupps: To the Hilt/Fatherland

Első belépőm az indusztriális rock világába, örök szerelem maradt ez a két dal. Tudom, van azóta Laibachtól Rammsteinen át Ministryig meg Nine Inch Nails-is sok minden, de nekem ez a két dal az alap. A To the hilt pedig a minimalista klipek überpápája, és minden képkockája zseniális: a fakultnarancs latexsátántól a szoftpornós keletnémet szado-mazo buláig, keringőző nyuggerek inkluzíve.


3. Queensryche: Operation Mindcrime

Belépésem a progresszív metál világába. Az utolsó hangig tömény zsenialitás, kivételesen nem véletlenül lett legenda a zenekar épp úgy, mint az album. A kiválasztott dal mi más lehetne, mint az I Don’t Believe in Love.


4. Queensryche: Promised Land

Nekem ez volt A konceptalbum. Persze a Queensryche mindig ilyeneket készít szinte, de azért azokon dalok vannak, amelyek megállják a helyüket önmagukban is. A Promised Land egyetlen utazás. Nincs értelme belehallgatni csak úgy, kiemelni egyetlen dalt: 49:27 egyben, így kell meghallgatni.


5. Vanilla Ninja

Tőlük valószínűleg a bevásárlócetlijük is jöhetne. Egy banda a 2000-es évekből amelyik kissé modernebb hangzással hozza a 80-as évek könnyed pop/rockzenéjét. Nem akar semmit, de azt tudja. Nincs trükk, nincs szólóorgia, egyszerűen minden hang pontosan a helyén van egy semmit nem jelentő, szórakoztató rockzenéhez. Tulajdonképpen lehetne a Roxette is ezen a helyen, de ezt kevesebben ismerik.

6. Napoleon Boulevard

Semmi nem vonz az alternatívnak nevezett műfajokhoz. Nem tartom értéknek az egyediséget, főleg nem, ha az egyedi szar. Vincze Lilla és a fiúk viszont valahogy képesek voltak az egyenként és külön-külön engem rém idegesítő elemeket valami olyasmivé összegyúrni, ami megtalált. Modoros énekstílus, idegesítő hangszín, prüntyögő billentyűk, fostalicska gitárhangzás, értelmezhetetlen, konkrétan hamis akkordok, de mindez nem számít. Életben tartani a Napoleon Boulevard emlékét színtiszta értékmentés.


7. Stratovarius: Visions/Destiny

Svéd virgametál, Yngwie J. Malmsteen és a Rising Force nyomdokain, de annyira a nyomdokain, hogy egészen konkrétan az ő billentyűse játszik a bandában, a dobok mögött a német heavy metal führerével, egy kőagyú metronómmal. Letisztult, kimunkált, tökéletesre csiszolt, még éppen nem túljátszott, dallamos metál.


8. Ritchie Blackmore’s Rainbow: Stranger In Us All

Amikor Ritchie Blackmore már nem hippi volt, de még rocker volt, még nem lepte el teljesen az agyát a barokk zene iránti rajongása, de már ott van a játékában, és főleg: még nem hitte, hogy a feleségének kell énekelnie egy albumon. Mi mást ajánlanék róla, mint az Ariel-t.


9. Savatage: The Wake of Magellan

Megint egy konceptalbum, de ennél fontosabb, hogy én itt értettem meg, a szó legigazabb értelmében használva a megérteni szót, hogy nem kell a csillagokat leéneklő hangmagasság, a mély hangfekvésnek ugyanolyan nehéz technikája van, és jelentése. Meg hogy lehet a metálban is 4 szólamot énekelni.


10. Nemesis: Honvágy (Virágének)

Szeretem a bandát is,meg értekezhetnék arról is, hogy így fest egy feldolgozás a szó igaz jelentése értelmében, de ez nem érdekes: nekem, a liberális, nemzetietlen érzelmű gyökérnek ez a dal jelenti azt, hogy jó dolog magyarnak lenni.