33 autó, 200 kör, 500 mérföld, 100 futam. Az indianapolisi 500-as holnap beírja magát a történelemkönyvekbe.

[kép forrása: wikipedia]

Advertisement

“Nincs kétség affelől, hogy a magunkfajta jóemberek pontosan mikor fogtak autóversenyzésbe. Aznap történt, amikor legyártották a második autót.”

- Richard Petty

Vasárnap, helyi idő szerint hat óra után rajtol el az IndyCar mezőnye Indianapolisban, hogy századszorra is kezdetét vegye a legendás 500 mérföldes futam.

Advertisement

Embed from Getty Images

Inkább leírom még egyszer, amennyiben az olvasó szeme véletlenül átugrotta volna: századszorra lengetik meg a zöld zászlót egy évente megrendezendő autóverseny mezőnye előtt, hogy azok aztán óránkénti 300 kilométeres átlagsebességgel repesszenek végig Indianapolis oválján egy akkora távot, mintha Budapestről akarnánk Veronába autózni.

Sponsored

Észbontóan sok, több mint száz, szakadatlan sikerű év az autósportban. Amikor az első Indy 500-at megrendezték 1911-ben, még maga az automobil is csak utolsó pattanásait nyomogatta ki és már pont nem kérték el a személyijét a kocsmában. Híre nem volt még az első világháborúnak, ekkor tartották meg az első nemzetközi nőnapot, a Titanicot is még javában ácsolták, Monaco pedig éppenhogy csak megszületett, mint alkotmányos monarchia.

Embed from Getty Images

Az Indy 500 egy amerikai kulturális ikon, az autógyártás demonstrációjának egyik Mekkája. Presztízsben a Monacói Nagydíjjal és a Le Mans-i 24 órással együtt szokták egy lapon emlegetni, de még ez utóbbi kettőnek is rá kell húznia egy-két évtizedet, hogy ugyanannyi rajttal büszkélkedhessen mint az amerikai fenegyerek.

Advertisement

Advertisement

Világháborúk, gazdasági válságok, elnökök jöttek-mentek, de az Indy 500 maradt, és minden évben sokszázezer ember zarándokol el Indianapolis Speedway nevű enklávéjába, hogy láthassa a sokezer lóerőt elszabadulni azon a legendás négy kanyaron és egyenesen.

Embed from Getty Images

Az Indy 500 története Európában kezdődik, amikor is egy New York-i, skót származású laptulajdonos létrehozta a saját nevével fémjelzett Gordon-Bennett futamokat a XX. század virradatán. A Grand Prix-versenyzés (és egyben a Forma 1) közvetlen elődjének számító éves automobil verseny messziről, még Amerikából is idevonzotta az embereket, köztük egy Long Island-i mágnást, William K. Vanderbiltet és egy indianapolisi vállalkozót, Carl G. Fishert. A két emberben külön-külön merült fel a vágy az amerikai autósport fellendítéséért, bár különböző okokból. Míg Vanderbilt - látva a fejlettebb európai automobilokat - az amerikai autóiparnak szeretett volna egy löketet adni, Fisher a potenciális showbusiness-t látta meg az autóversenyzésben.

Advertisement

Vanderbilt a Gordon-Bennett kupához hasonlatos rendezvényt kezdett el szevezni Long Island-en - sok-sok európai résztvevővel, köztük a Renault-val és a magyar Szisz Ferenccel -, Fisher pedig telket vett Indianapolison kívül.

Nem kicsit, nagyot.

Advertisement

Embed from Getty Images

Fishernek ugyanis rögtön szemet szúrt a közúti verseny megszervezésének nehézkessége, illetve hogy a néző számára viszonylag mennyire kevés látványossággal bírt egy ilyen. Akkor már miért ne építsen egy versenypályát, melynek minden pontját lehet mindenhonnan látni, az autók korábban soha nem látott sebességgel képesek száguldani. Akkoriban már nem volt újdonság az autóversenyzés különböző lóversenypályákon, egy ugyanilyenben gondolkodott, csak sokkal nagyobban. Nagy-Britanniában már volt egy hasonló, Brooklands-ben, és annak eszeveszettül döntött kanyarjait látva döntött végül saját pályájának megépítése mellett. A munkálatokat 1909 márciusában kezdék meg a 2,5 mérföld hosszú oválon, és már az év augusztusában megnyitott. Az eleinte kátránykötésű makadámpálya rendkívül balesetveszélyesnek bizonyult, az első versenyen bekövetkezett haláleseteket követően azonnal téglaborítással helyettesítették, később, a hatvanas évekre pedig az egészet leaszfaltozták a célvonal egy yardnyi téglacsíkját leszámítva.

Advertisement

Embed from Getty Images

Egy dolog még mindig fájóan hiányzott: egy olyan verseny, ami növeli a hely presztízsét. A pálya üzemeltetői először egy 24 órás versenyben gondolkodtak, logisztikai és egyéb okokból ezt azonban hamar elvetették, helyette egy lényegesen kompaktabb 500 mérföldes futamot álmodtak meg a pálya hírvivőjeként.

Advertisement

Advertisement

Magyar szál a sztoriban: az indianapolisi pálya építésével egyidejűleg csapott bele egy magyar származású vállalkozó - Frederick Moskovich - egy hasonló oválpálya építésébe Los Angeles mellett. Egy biciklis angol haverjával odavoltak a velodromokért, és egy hasonlót akartak építeni autóknak. Egy amerikai olajmágnás segítségével fel is húzták seperc alatt, fából. Lavinát indítottak el ezzel, az országban mindenhol fapályákat kezdtek el építeni, melyek helyenként gyorsabbak voltak mint Indianapolis. Még egyszer mondom: fából. A gazdasági válságra azonban az összes bezárt/leégett/szétrohadt/széthordták.

1911 május 30-án felbőgtek a motorok, és kezdetét vette a sorban első indianapolisi 500 mérföldes verseny. Ray Harroun nyerte a történelmi futamot hat és háromnyegyed órás vívódást követően. Összehasonlításképpen az eddigi leggyorsabb nyertes, Tony Kanaan több mint négy órát vert Harroun idejére 2013-ban.

Embed from Getty Images

A pálya igen hamar az amerikai autóversenyzés sarokkövévé vált, Indianapolisban győzni az egyik legnagyobb kiváltságnak számított a világon, bár hosszú évtizedekig csak amerikai résztvevője volt a futamnak. A két világháború alatt nemigen tartottak versenyeket és mire a másodiknak is vége szakadt, addigra borzasztóan leharcolt állapotba került a létesítmény. Kevés híja volt, hogy nem szántották be az egészet a földbe és építettek helyette lakóparkot. A Hulman-dinasztia vette meg a birtokot és igazgatja mind a mai napig. Ők voltak, akik új életet leheltek a versenyzésbe, és a futam köré lazán szerveződő amerikai automobil bajnokság is új erőre kapott.

Advertisement

Embed from Getty Images

1950-ben megalakult a Forma 1-es világbajnokság, a naptárba pedig azonnal bekerült a legendás 500 mérföldes verseny - és maradt is ott 1960-ig -, ennek ellenére csak egyetlen aktív F1-es versenyző vett részt Alberto Ascari személyében 1952-ben. Ezt a versenyt egyébként az a Troy Ruttman nyerte, aki minden idők legfiatalabb Forma 1-es versenygyőztesévé vált, mely rekordot csak Fernando Alonsónak sikerült megdöntenie a 2003-as Magyar Nagydíjon.

Advertisement

Advertisement

Az európai jelenlét Indianapolisban pont azután kezdett erősödni, miután kikerült a Forma 1-es naptárból. A világbajnokok tisztességüknek érezték, hogy begyűjtsék az 500-as diadalért járó trófeát is, velük együtt pedig hatalmas technikai menetszél is érkezett. A versenyző mögé került a motor, berobbant az aerodinamika, NASCAR-csapatokat invitáltak a boxutcai szervizelés hatékonyabbá tételéhez, szárbaszökkentek a turbómotorok (a Forma 1-ben még több mint egy évtizednek kellett eltelnie, hogy a Renault elkezdjen ezzel kísérletezni), dízelmotorok, sugárhajtású gépek, amit csak a technológiai perverzió lehetővé tett.

Embed from Getty Images

Ekkoriban kerültek elő a mindig mindent megnyerő szupersztárok is A.J. Foyt, és az Unser-tesók, később Mario Andretti, Rick Mears és a többiek képében. A hetvenes évek végén az egész bajnokság egy, a Forma 1-éhez hasonló szervezetbe tömörült, és ekkor indult be az IndyCar igazán nagy korszaka, ami az őrületbe csapott át a kilencvenes évekre, helyenként a Forma 1 népszerűségét veszélyeztetve. Akkoriban még a hazai sajtó is rendszeresen beszámolt az amerikai történésekről, 1996-ban azonban zajos és botrányos körülmények között kettészakadt a széria, az Indy 500 népszerűsége pedig igen nagy zuhanásba kezdett a helyét szép lassan elfoglaló NASCAR és annak zászlóshajója, a Daytona 500 árnyékában. Az IndyCar azóta újra egyesült, és lassan - nagyon lassan - de nyeri vissza az erejét.

Advertisement

Embed from Getty Images

Az Indy 500 nincs ereje teljében, azonban egy olyan sztenderdet képvisel az autósportban, amit mindenki ott szeretne tudni az önéletrajzán. Monaco szép hely, Monaco jó hely és mindent lehet ott, csak versenyezni nem. Az igazi, embertpróbáló küzdelem Le Mans-ban zajlik, a józan ész pedig Indianapolisban teszi be maga mögött az ajtót.

Advertisement

Advertisement

Embed from Getty Images

105 év, 100 verseny, csaknem ötvenezer mérföld padlógáz - egyre gyorsabban és gyorsabban.