A nyugati civilizáció felvilágosodás előtti embere máshogy viszonyult a világhoz, amely körülvette őt. Nem gyötörték kételyek az általa elképzelt mindenség rendezőelveivel, vagy magával Istennel kapcsolatban. Ez a szilárd, és megingathatatlan hit adta az alapot a kereszténység félelmet, és lehetetlent nem ismerő terjesztéséhez is.

A XVI. század korongból Glóbusszá lett világát néhány évtized alatt behajózó, és feltérképező kereskedelmi flottákkal a meglehetősen rámenős, és hatékony jezsuita evangelizáció is útra kélt. Amerikától Ázsiáig misszionáriusok ezrei munkálkodtak, mai fejjel felfoghatatlan mértékű buzgósággal és elszántsággal.

Japánba (és Kínába) az indiai Goából, portugál közvetítéssel jutott el az örömhír. Xavéri Szent Ferencék Kijúsún, és Nagaszaki környékén térítettek a legnagyobb sikerrel: a térségbeli földbirtokos hadurak (daimjók) közül hatan is megkeresztelkedtek, mintegy százezer alattvalójukkal együtt.

Advertisement

Aztán az 1500-as évek közepétől tartó néhány háborítatlan évtized után a szigetországban is bekövetkezett az, ami a kereszténység történelmében már annyiszor: megindult az üldöztetés.

A Japán uralkodói rendben bekövetkezett dinasztikus változások (1573), valamint a kultúridegen kereszténység befolyásának erősödése miatt érzett növekvő aggodalom következményeként, az addigi befogadó szemléletet felváltotta a hagyományokhoz való visszaigazodás igénye.

Megindult a Japánra nézve veszélyesnek ítélt keresztény missziók által megszólított, és megtérített japán parasztok elleni kegyetlen, és véres hajtóvadászat. A hosszú, és kitartó vallásüldözés ellenére, a XVII. század közepére már körülbelül 400 ezer, hitét többnyire titokban gyakorló keresztény élt a szigetországban. Erről a korszakról írt Némaság címmel nagy sikerű regényt Endo Suszaku, japán (katolikus) író. A regény 1966-ban jelent meg először, 1987-ben pedig a Szent István Társulat gondozásában magyarul is kiadták.

A gyermekként jezsuita iskolába járó, fiatalemberként pedig papnak készülő Martin Scorsese egy svéd evangélikus ismerősétől kapta ajándékba a regényt. A mű olyan mély benyomást tett rá, hogy azonnal megvette annak megfilmesítési jogait. Ahogy azonban az lenni szokott, a megvalósítás a legkülönfélébb, egymást követő nehézségek miatt rendre meghiúsult.

Advertisement

Volt itt azonban köztes Scorsese-alkotás, ami a kereszténység alapkérdéseit boncolgatta, nem is akármilyen. A Krisztus utolsó megkísértése azonban elsősorban botrányfilmként vonult be a filmtörténelembe, annak egyházi, katolikus fogadtatása miatt. Pedig nagyon is keresztényi végkövetkeztetése van Kazantzakisz regényének, és az abból készült nagyszerű filmnek. Scorsese szándéka akkor sem a blaszfémia volt, még ha a film elszánt kritikusainak ez is lehetett a benyomása.

A Mester

A Némasággal kapcsolatban már nem volt akkora a gyanakvás egyházi körökben, hiszen a film alapjául szolgáló irodalmi mű katolikus, értelmiségi berkekben régóta ismert volt, amelyről komoly és elmélyült viták folytak egyházon belül, és kívül.

Mi tagadás: Endo Suszaku regénye nem egy Napfivér, Holdnővér. Nincs pátosz, nincs felragyogó szent szellem, égő csipkebokor, vagy égi jel, sem kúpcserepeken verebeket hajkurászó, félőrült szerzetes. Csak hitet felőrlő kétségek vannak, mártíromság, és csend.

A történet:

Aggasztó hírek érkeznek japánból Macaóba, az ázsiai jezsuiták központjába. Ferreira atya ( Liam Neeson), a japán misszió vezetője, kevésbé megbízható források szerint ( japánok) megtagadta keresztény hitét és hivatását, megnősült, majd a japán adminisztráció hivatalnokaként vállalt tisztséget. Rodrigues (Andrew Garfield) és Garupe atya ( Adam Driver) kapja a feladatot, hogy Japánba utazva utánajárjon a történteknek. Partot érésük után gyorsan kiderül, hogy a nem éppen szívderítő beszámolókhoz képest is sokat romlott a misszió, és a megtértek helyzete. A helyi sintoista-buddhista rend inkvizítorai, kiegészülve a sógunátus felfegyverzett harcosaival, faluról falura járva, arra “kérik”a helyieket, hogy fejpénz ellenében adják fel a keresztény falubelieket. Az inkvizíció kezére juttatott keresztényeknek aztán szertartásosan meg kell tagadniuk hitüket. Mindazokra, akik a helyben ítélő tanács előtt ezt nem hajtják végre, mártírhalál vár.

Rodrigues és Garupe partraszállásuk után rejtőzködni kényszerülnek, majd a hasonlóan elkeserítő helyzetben lévő helyi keresztények segítségére szorulva próbálnak egyre beljebb jutni a Szigetországban. Így találkozik Rodrigues Kicsidzsiróval, aki az inkvizíció színe előtt félelmében megtörik, nem osztozva így Jézus mellett hitet tevő családja borzasztó sorsában.

Advertisement

A földönfutó Kisidzsiró hitben, és jellemben gyenge alakja több evangéliumi párhuzamot is felelevenít, amikor hol Rodrigueshez csapódva, hol távolról figyelve, és követve őt, kíséri a Ferreira atya felkutatására, és a misszió helyzetének felmérésére indult kétszemélyes expedíciót.

A két papnak aztán szembesülnie kell a japán inkvizíció gondosan, és agyafúrtan felépített szisztémájával, amelyben a kizsarolt tagadás túlmutat az egyén elbukásán.

A megtörés metódusai

A japán “egyház” soha nem mutatta azt az egységességet, szervezettséget, és hitbéli következetességet, mint az európai katolicizmus.

Advertisement

A tiszta sintoizmus, amelynek alapjait a japán szigeteken őshonos hiedelemvilág adta, és amely egyidős volt a japán néppel, szinte semmiben sem hasonlított az Ázsiát meghódító buddhizmushoz. A Krisztus utáni ötödik századtól azonban - kínai közvetítéssel - megjelent a konfucianizmus, és a taoizmus, kicsit később pedig a jing és jang filozófia is hódítani kezdett.

A japán parasztság, a falvak lakói elsősorban földesuraik hitéhez, sintóista istenségeihez, védőszellemeihez imádkoztak. Nyilván kissé más volt a helyzet ott, ahol a földesurak jóvoltából megjelenhettek az első, buddhista mintákat másoló, kevert hitű, sintóista-buddhista ( buddhista-sintóista) szerzetesrendek, illetve az ezeknek helyt adó kolostorok.

A 12. századtól megjelent egy nagyon erős vallási törekvés is, amely az eredeti sintó helyreállításáért küzdött. Ez több korrekció, és újragondolás után, a XVI. század elejére teljesedett ki ( Josida-sintó), és terjedt el, bár nem vált igazán dominánssá, és tartóssá.

Advertisement

Ez a sintóista irányzat monoteista volt. Hitük szerint minden élő, és élettelen dolog forrása a “nagy magasztos”. A szellemek ( kamik) szerepe is kissé átalakult​. Egy bizonyos, a belső megtisztulást megcélzó lelki gyakorlat végére akár arra a szintre is eljuthatott a hívő, hogy teste onnantól egy kami lakhelyéül szolgálhasson. A monoteista koncepciót, a “nagy magasztost” a jezsuiták könnyebben közös nevezőre hozhatták Istennel, a kamikat a szentlélekkel, vagy a szentekkel.

A jezsuita térítők leveleikben lelkes beszámolókat írtak a helyiek nyitottságáról Jézus iránt. A misszión belül eluralkodott az optimizmus, sőt, Rómában is biztosak voltak abban, hogy a sziget hamarosan kereszténnyé lesz.

Advertisement

Ami azonban első ránézésre megkönnyíthette volna a misszió dolgát, később a térítéssel szembeni “szervezett ellenállás” motorja lett. Ez pedig nem más, mint Japán folyamatos vallási megosztottsága. A különböző buddhista, konfuciánus, taoista irányzatokkal keveredett sintóista alapú rendek évszázados rivalizálása kifinomult technikákat tett szükségessé, a nem kívánt hatások feltartóztatására.

A keresztény misszionáriusokkal érintkező helyi szerzetesek eleinte nyitottan, és barátságosan viselkedtek, sőt, alkalmanként még teológiai vitákat is folytattak a jezsuitákkal. Eközben feltérképezték a keresztény hit alapjait, állításait, és esetleges ellentmondásait.

A film nagyon fontos, és jelképes mozzanata, amikor az inkvizíció a megzsarolt keresztényekkel megtapostat egy agyagból égetett, Jézust ábrázoló ikont. Látszólag egyszerű aktus, hiszen az ember eközben gondolhat, amit akar, fogai közt tartva hitét hamar túl lehet az egészen. De a sógunátus nevében ítélő buddhista papok pontosan tudták, hogy a kereszténységben mennyire fontos a hit megvallása, mennyire fontos vállalni az Urat, akár a legveszedelmesebb helyzetekben is, és mennyire nem üdvös mindezt megtagadniuk. De azt is tudták, hogy a mártírokat újabb és újabb mártírok követik a sorban, míg ha egy pap fordul szembe istenével, azzal sok, addig szilárdan kitartó keresztény hitét zúzhatják szét.

Advertisement

Ezért aztán mindent el is követnek, hogy Rodrigues és Garupe atya, Ferreirához hasonlóan megtörjön. Gyékénybe csavart embereket fojtanak vízbe, vagy gyolcsba csavart parasztokat lógatnak fejjel lefelé napokig, apró sebet ejtve nyakukon, hogy véletlenül se ájuljanak el a fejükbe szálló vértől. A büszkén, ég felé meredő tekintettel mártírhalált haló emberek pedig a Rodrigues-, Garipe-, és Ferreira-félék miatt hiszik, hogy ami velük történik, csupán egy stáció az üdvösség felé vezető úton. Ezt pedig Ferreiraként, Garipeként, vagy Rodriguesként sokkal könnyebb lenne elviselni, ha jellel szolgálna az Úr, valami egyértelművel, ami bizonyossá teszi, hogy ezek az emberek nem csupán elporladó szavakba kapaszkodó, lóvá tett szerencsétlenek.

Az úr azonban csendben marad. A feltett kérdésekre nincsenek válaszok, a gonoszság tobzódik, az Antikrisztus pedig röhög a markába. Csak a mártírok követik egymást, egyik a másik után, ugyanazzal a semmihez sem hasonlítható tekintettel, ami átragyog a szenvedés fakasztotta könnyeken.

Vértesaljai László, jezsuita pap a következőt írja erről:

Az ember legnagyobb megkísértése nem az ateizmus, annak a kijelentése, hogy Isten nincs, hanem az, hogy az istent lehúzza oda, ahol ő maga él: a szép, kenyérosztó és embermentő emberszeretet szintjére.

Advertisement

Vértesaljai szerint(!), írom kissé kiábrándult iróniával, a filmből kiábrándult jezsuitán élcelődve. Hiszen ha azon zsörtölődünk, hogy Ferreira, majd Rodrigues mit, miért, és hogyan, és hogy Scorsese miért pont ezt vitte filmre, ha már, akkor ne intézzük el ennyivel ezt a hőseinket felőrlő, súlyos dilemmát.

Martin Scorsese egy szemet gyönyörködtető, és érzékeny filmet készített, ami hű Suszaku regényéhez, és hű minden jóhoz és nemeshez, ami miatt alkotni érdemes. A Némaság azonban mint “keresztény film” is egészen rendkívüli, és erős. Hiszen úgy tudja felülemelkedetten, hiteles történelmi krónikásként végigkalauzolni a nézőt, hogy közben a teológiában valaha felmerült legmélyebb, és legalapvetőbb kérdéseket boncolgatja.

A Júdása által, (ugyanúgy) ezüstökért elárult Rodrigues pontosan azokkal a gyötrő kérdésekkel találta szemben magát, mint a kereszthalál felé menetelő Jézus, aki élete legzavarbaejtőbb kérdését éppen a halála előtti pillanatokban tette fel Istenének.

Advertisement

A felvilágosodás utáni ember istenképe Rodrigues és Ferreira kortársaiéhoz képest megkopottá, és kiüresedetté vált. De a hitbe fektetett energia, vagy ahogy Jung nevezi, a “libidó”sohasem tűnt el teljesen.

“Ennek a libidónak a visszaáramlása rendkívülien megerősíti ugyanis a tudattalant, annyira, hogy archaikus kollektív tartalmával hatalmas befolyást kezd gyakorolni a tudatra.”

Az Istenbe vetett hitet felváltották az eszmék és ideológiák, a különféle izmusok, a szabadságjogokért való kiállás, vagy éppen a nacionalizmus. Mindig lesz olyan cél, amiért halni érdemes, vagy halni muszáj.

Advertisement

A személyes meggyőződésért való kiállás azonban teljesen más fénytörést kap, ha azt a kereszténységet csupán szavazatszerző köntösként magukra öltő, elvtelen hatalmasok korából nézzük. Scorsese filmje rámutat: a hit fedezetét nem a Mennyben lakó Isten létének bizonyossága, hanem annak minden veszély dacára történő, személyes megvallása adja. Ez a Némaság legnagyobb erénye.