Csapjunk bele a lecsóba keményen! A facebook Cink csoportból Hakapeszik írását emeltem át ide hozzánk, a szerző engedélyével.


Amúgy csak egy gyors gondolatmenetnek indult a kiüresedésről, de valahogy befészkelte magát az agyamba a késztetés, hogy elhelyezzem magamat egy számomra már nem teljesen értelmezhető, kategorikus mezőben, amit világnézetnek szokás hívni. Az indíttatás már rég meg volt, csak az utolsó lökés kellett hozzá, amit ironikus módon az egyik társunk kilépése adott meg (ti. hogy túl sok a politikailag és világnézetileg erősen elfogult oldalak idézése az oldalunkon).

Advertisement

Megcsapott az a nagyon régen nem érzett mi/ti kétségbeejtően klausztrofób érzése, az a kétségbeesés, amit akkor éreztem, amikor más világnézetű emberrel vitáztam a világ dolgairól: hát nem érted, hogy lehetünk más véleményen? Miért mondod ezt rám, amikor én csak jót akarok?
Hát, igen. Régen komolyan vehetően és komoly módon gyilkoltuk egymást világnézeti alapon. Sokszor kerültük egymást a más véleményt képviselőkkel, körbevettük magunkat a sajátjainkkal, ők az enyéim: ha már vitáznunk kell a másik oldallal, mert a másik véleményét sem én, sem pedig a másik nem tudja elfogadni, akkor legalább legyen egy hátország, ahonnan harcba indulunk. Konzervatív/jobbosként (rájátszva a sztereotípiákra) ezt nagyon is ironikus módon a társaságomban önkéntes apartheidnek hívtuk.
Az illúzióknak azonban már rég vége.
Kivel vitáznék ma világnézeti, pláne pártpolitikai dolgokról?
Senkivel.
Attól a pillanattól kezdve, ahogy a pártok többsége valamiféle pragmatizmusnak álcázott stratégia mögé bújva kiürítették a koherens világnézeti fundamentumuk kereteit (ez nem baloldal, az meg nem konzervatív), megszűnt az emberek politika csinálása. Hirtelen rá kellett döbbeni a magamfajtának (en bloc a középen lévők többségének), hogy a pártpolitika-világnézet mezőben magunkra lettünk hagyva az addig megdönthetetlennek hitt hittételeinkkel és elveinkkel: egyszerűen, sunyi módon, kihátráltak mögülünk azok, akik addig az életstratégiánkat adták. Több politika, megszűnő világnézet. Megszűnt világnézet, megszűnő politika, szárnyaló kommunikációs bűvészkedés.
A közepesek kiüresedésével párhuzamosan azonban radikalizálódtak az egyebek: radikális jobbos, radikális balos és szabadelvűek, mind, de mindegyik ugyanazt harsogja (érzékelve, hogy felrázva jó a nép és nem keverve): aki nincs velünk, az ellenünk. Nem lehetsz picit radikális, neked ősmagyarnak is kell lenned, és nem lehetsz feminista, ha nem vagy egyből genderista is, stb. Persze a radikális mozgalmak mindig is ilyenek voltak, de azért látszik, hogy a csalódottakat és hitehagyottakat elég könnyű megszólítani.
Ha visszagondolok a 20-as éveim elejére, akkor azt kell mondanom: a közepesek radikalizmusának végre vége. Aki akart, új játszóteret keresett magának, akik pedig maradtak, mindegy, hogy utálkozva, szürkén hallgatva, de kezdik érezni, hogy annak ott, aki régen a Ti-hez tartozott, nos, annak ugyanolyan szar elárulva lenni, mint őmagának. A közepesek kiábrándultsága lassan terjed, és ki tudja mikor, de el fog jönni amikor megunja a jelenlegi politikai elitet, és a politikai elitbe igyekvő idióta izmusok nyávogva hablatyoló képviselőit, és akkor bizony kérdéseket fog feltenni.
Mégpedig húsbavágó kérdéseket, amiknek immáron nem világnézeti, hanem szakmai alapjai lesznek. Programot fog kérni, bele fog kérdezni és, ha döcög a mutatvány asztalt fog borítani.
Mert ha tőle a munkahelyén szakmai szempontok alapján követelik az eredményeket, akkor ő is meg fogja ezt tenni a választott képviselőivel.

Mert ennek így kell lennie.