Csuszka

Nem különösebben foglalkoztatott a madarak etetése mielőtt a faluba költöztünk, megnéztem a szépet az erdőben, de eszembe nem jutott volna költőodút ácsolni vagy kitenni egy kis magot télen az erkélyre. Séta közben vettem észre egy régi CD tartóból átalakított etetőt az erdő közepén az ösvény mellett, szépen megtöltve napraforgóval, pár cinkegolyó is madzaggal (tapasztalt etető) jól megerősítve, hogy a mókusok vagy a szajkók el ne lopják az egészet. Nagy volt a nyüzsgés körülötte, jó volt nézni, gondoltam én is kiteszek valamit a kertbe.

Barátcinege

Először csak pár cinkegolyót tettem ki, leginkább csibész verébcsapatokat érdekelt, néhány Cinke is hozzájuk csapódott, irgalmatlan csetepaték mentek, szórakoztató volt nézegetni őket. Gondoltam bővítek. Az öreg szilvafa lett a központ, kitettem két etetőt, golyókat, meg egy cicás tálat magkeverékkel. Guszti és Dédi volt a biztonsági őr, szépen odaszoktak, mindig volt valami kaja, macska a közelébe nem jött a kertnek, frankó kis kocsmát csináltam, rendszeres lett a zsivaly, ment a surrogás, bővült a vendégkör.

Nagy Fakopáncs

Pár év alatt megtanultam, hogy miféle arcok járnak hozzánk, idegesített már, hogy állandóan barna madarazok meg szép csőrűzök, kinyitottam a gépet, beírtam a tulajdonságait, és általában kiadta. Szép lassan amatőr madármegfigyelő lettem. Az ablakra szigetelőszalagdarabok kerültek, hogy ne legyenek nem kívánt ütközések, bár két haláleset így is volt 4 év alatt; egy fiatal Zöldike és egy Seregélyfióka. Ezután szúnyogháló került az ablak elé és megoldódott a probléma. Ám balesetek néha óhatatlanul is előfordulnak. Eleinte megviselt az ilyesmi, de igazából ilyen a természet, elég nagy a halandóság a kismadaraknál, itt a kertben jóval átlag feletti a túlélési arány, több a szép történet, mint a szomorú.

Széncinege

Nyitott ablak mellett szép lassan hangból felismertem, ha épp a kedvenceim érkeztek meg, ha nagyobb balhé volt, ha nagy kuss lett, mert ragadozó járt a környéken, manapság a cinkék “szólnak” például, ha a Panka lopja a madáreleséget, szóval egészen vicces szintekre lehet eljutni pusztán azzal, hogy van egy etetőd és figyeled az eseményeket. Hamar rá lehet jönni, hogy ki mit szeret, mit hová kell tenni, mert az sem mindegy ám!

Őszapó

A Csuszka például fejjel lefelé szeret igazán tálból magot enni, meg vésni a cinkegolyót, mint a Nagy Fakopáncs, a félénk Fekete rigó pedig csak az almát szereti, de azt eléggé (most is ott pöffeszkedik), a mókus lop, szóval egyszerűbb kitenni neki valami könnyen lophatót, hogy azt higgye jól átvert, az Őszapó tömegben jön, rövid ideig marad csak a golyó érdekli, a Balkáni Gerlék igen válogatósak, de a kölesért sírnak, a Süvöltő csak földről csipeget és a hímek szürreális látványt nyújtanak a hóban, a Tengelic igen kényelmes, fél órát is elücsörög, viszont verekedős, mint az állat, idén a kis tahó az év madara lett, érdekes módon pont idén jelentek meg nálunk először, rosszul időzített marketing, gondolom. A Szajkó köcsög, a Zöld Küllő pedig inni szeret inkább, de egész életemben csak háromszor láttam, szóval esetében túlzás szokásról beszélni. Neki volt a menyét a hátán. A Zöldike amilyen cuki, olyan buta szegény, a Meggyvágó diszkrét, félénk madár, szintén a földről szeret enni, és úgy néz ki, mintha a dzsungelből jött volna. A leghasznosabb dolog, amit tehetsz, az a költőodúépítés, de a legszórakoztatóbb vitathatatlanul a madáretető.

Süvöltő (hím)

Történt sok vicces meg szép, egyáltalán nem félnek tőlem már, az Őszapót meg a Csuszkát kedveltem meg eddig legjobban, nagyon barátságos madarak, de repült már be Cinke és ücsörgött pár percig a szék támláján, “szólt” három veréb a nyitott ablak párkányára ülve arccal befelé, hogy elfogyott a kaja, gyorsabban kéne azt a kávét inni, tavaly több, mint 4 hónapig követtük egy kertünkben élő, fiatal, hím Nagy Fakopáncs életének legfontosabb pillanatait, láttuk, ahogy óvatoskodva az etetőhöz szokott, aztán ahogy hetekig keményen dolgozta a kiszáradófélben lévő, öreg nyírfát, hogy odút készítsen, a savanyújózsika barátnőcskéjét, aki figymálta a keleti fekvésű penthouse-t, aztán láttuk azt is, amikor háromszor esett ki az ablakán mert annyira megdugta a legény, a három fiókájukat, ahogy először dugták ki ugyanazon az ablakon a fejüket, aztán repültek ki rajta egy hónapra rá.

Meggyvágó

A melegtől ájult kis meggyvágó, aki erőszakosan magához tért és csakazértis a saját “lábán” akart távozni és távozott is (miután ivott), pedig olyan állapotban volt, hogy azt hittem vége...rengeteg sztorim van, de a mait muszáj elmesélnem töviről hegyire.

Tengelic

Éppen befejeztem az ebédfőzést amikor a puffanást hallottam. Picsába, elfelejtettem lehúzni a szúnyoghálót szellőztetés után. Nem volt túl nagy, jól lefékezte magát az utolsó pillanatban, simán megúszta, de azért megnézem, -8 fok van, egy ájult kismadárnak percei vannak ilyenkor. Kinyitom az ablakot...basszameg, egy Csuszka. Szárnyait kiterítve fekszik az angol akna fedrácsán, görcsösen kapaszkodva a fémbe, épp kialszik a szeméből a fény. A mohón várakozó Szajkók elől menekülhetett. Lemondóan kislattyogok, legalább melegen legyen, megadom neki azt a kicsi esélyt. Igen, a Szajkók voltak, tuti, megkergették szerencsétlent. Hozzájuk vágom a papucsom.

Köcsög Szajkó

Legalább egy percig feszegetem az éles, famászó karmocskáit, óvatosan, nehogy baja legyen, kapaszkodik, de nincs ereje védekezni, kinyitja a szemét, inkább lemondó, mint rémült a tekintete, az oldalán fekszik amikor kézbe veszem, csőre nyitva, lábai görcsösen zártak, felkészült a halálra. Elképesztően apró és törékeny teremtés. Beviszem. Nyitva hagyom a teraszajtót, hátha hirtelen menekülőre fogja, de elég erőtlennek tűnik. A Csuszka olyan gyors, mint a Fecske, nem akarom, hogy aztán abba haljon bele, hogy bent megy neki valaminek.

Zöld Küllő

Percek telnek el, felélénkül a kis jószág, gyorsabban kapkodja a fejét ide-oda, átnéztem amíg ájult volt, nem láttam rajta sem törést, sem komolyabb sérülést, az ütközés valószínűleg fejjel lehetett, és mivel a Csuszka nagyon szeret kopácsolni, bírja is rendesen, vidéki szinten Harkály, szóval a becsapódással nem hiszem, hogy gond lesz. Simogatom a hátát, a fejecskéjét, a csőre alatt, a szép, naracsszín mellkasát. Nincs itt semmi gáz. Egyre nyugodtabb vagyok, egyik kezemben a madár, másik kezemben a fakanál, kimerem az ételt, de aztán kegyeletből mégsem látok neki a csirkének, mert egyrészt milyen már, másrészt meg hátha mégis itt haldoklik ez nekem én meg nekilátok zabálni...

Fekete rigó

Viszont cukros vagyok, valamit tolni kell, különben úgy végzem, mint a Csuszka, az meg egyikünknek sem jó, szóval óvatosan elsétáltam a konyhaszekrényig, egyik szemem a madáron tartva, és kivettem egy narancslevet. Ezalatt őkelme teljesen magához tért. Csillogó szemek, csukott csőr, kinyújtott lábak, kicsit felfújt tollazat a meleg miatt, minden rendben. Kibontom a dobozt, szívószál, szépen elkezdem inni, ő egyenesen a szemembe néz, kicsit felemelkedik, kíváncsi, de teljesen nyugodt. Nem akar ez elrepülni sehova. Fura. Felbátorodok, kéne csinálni egy képet basszus, de a telefonom fent van az emeleti fürdőszobában. Az azért komoly út.

Zöldike

“Két kézre fogom” a madarat a létező legóvatosabban, felmegyek az emeletre, de ő mindvégig nagyon nyugodt marad. A két lábán áll, felette a másik kezem, de nem ér hozzá. Elmegyünk a kutyák mellett, ami felfoghatatlanul durva lehet egy ilyen pici állatnak, de semmi. Kifelé néz a tenyeremből és higgadtan szemlélődik. Megvan a telefon, lövöm a képet, basszameg, “töröljön, tele a memória”. Kicsit bepánikolok, hogy mégis el akar repülni, visszasietek az erkélyajtóhoz, ujjamon a kismadárral, aki kényelmesen tollászkodni kezd, próbálgatja a csőrét és szemmel láthatólag mindent rendben talál. Én közben sietve törlöm a régi képeket, hogy jusson legalább egyetlen hely, megörökíteni az eseményeket bizonyítékul, nagy nehezen enged egyet lőni, nem is figyelem a beállításokat, gyorsan csinálok egy képet, homályos, mint az állat, memória tele megint, mindegy, legalább megvan. Fel kéne már pakolni a gépre a képeket...rápillantok a madárra; a tenyeremben pihen, le-lecsukódik a szeme, jézusom, elájul, meghal, itt a vége!...de nem, ez aludni készül, nem hiszem el, ez a hülye mindjárt elalszik a tenyeremben! A napok óta tomboló mínuszok után, puha tenyérben, teli hassal, 23 fokban, egy óriás karjainak védelmében, aki puszta papucsával sárkányokat futamít meg, csodálatos lehet. Hagyom egy percig, hadd pihenjen, aztán mikor rámpillant, óvatosan kiviszem a kertbe, vissza a madáretetőhöz. Egészen közel teszem az ághoz, de nem mozdul. Minél közelebb teszem, annál feljebb szalad a kezemen, ami igen fura érzés. Ránézek. Gyenge vagy még? Pihennél? Jóóó, akkor visszamegyünk. Nagyon furcsa madár vagy.

Seregély

Visszasétálok a teraszig, bemegyek a konyhába, amint megcsapja a meleg, azonnal elalszik, látványosan. Én a legnagyobb nyugalommal ülök le a nagyszobában a géphez, kényelmesen megosztom a képet a szerkesztőségben, válaszolok Slowmotiondetectornak, hogy sztori van, de majd jelentkezem, meg hogy az ebédem is kihűlt. Ezalatt egy vadon élő kismadár, aki ugyan nem túl védett, de számomra ezek után az elvehetetlen első helyen áll, a kezemben aludt, néha a térdemen, ha volt olyan szíves átmenni. 1 óra 27 percet tartózkodott nálam, onnantól számolva, hogy magához tért. Mikor már vagy negyedszerre tollászkodott olyan hangos szárnysurrogással, mint egy 747-es, úgy döntöttem megint megpróbálom.

Házi Veréb

Eléggé sötétedett már. Szépen az ablakhoz vittem, kinyitottam és megbillentettem a tenyeremet. Ő nem mozdult, csak nézett rám. Ekkor a telefonomhoz nyúltam, hogy szóljak az asszonynak, hogy hazafelé hozzon egy nyitott kalitkát, mert madarunk lesz, amikor ő még egy utolsó vágyakozó pillantást követően, könnyedén, a sérülés legkisebb jele nélkül a madáretetőre libbent, csipegetett egy kicsit, aztán visszarepült az erdőbe, én meg bőgtem.

Balkáni Gerle

Aztán leültem az asztalhoz, hogy megegyem egy másik madár levágott lábát, rizzsel és csemege uborkával. Szóval ilyen dolog ez a madáretető.

Vigyázzatok a kismadarakra, nélkülük néma, sivár, és szomorú lenne ez a világ.