Épp egy vaskos, csontfehér tengeri kavicsra emlékeztető felhő gomolyog dél felé.

Lehet vagy 4-5000 méter köztünk; abból a magasságból messzire ellátni.

Ki tudja, hogy a környékről ezekben a pillanatokban is mennyi láncra kötött, madzagra húrozott kutya, vagy lángvágóval konyhakészre pirított sün látja ugyanezt.

Advertisement

És ez Budapest, nem Balmazújváros, vagy az egykor biztos szebb napokat megélt Nagycserkesz.

Egyszer majd csak leesik végre mindenkinek ebben az elbaszott országban, hogy a nyomor nem csak összetapadt, üres belekkel, meg az olvadt aszfaltot talpukon hordó, mezítlábas cigánygyerekekkel szemléltethető szociológiailag, hanem a lelketlenséggel is, ami minden nyomornegyed szériatartozéka, bárhol is járjunk a világon.

Advertisement

Nem akarok felmentést adni, biztos megteszik majd néhányan, ahogy mindig, csak hát ha van valami biztosan növekedő dolog ebben az országban, akkor az a putrik lefedte négyzetkilométerek száma. Hagytuk hogy így legyen, ebben a gömböcben pedig más szabályok az érvényesek. Jó szó ritkán jut be, és ki.

Advertisement

A magyar társadalomnak annyi felelőssége biztosan van, hogy hagyta kifejlődni ezt az egyre növekvő zárványt, ami addig senkit sem zavart, míg nem hömpölygött be az ott mindennapos látnivalók egyike másika gondosan kigyomlált, személyes lelki komfortunkra igazított facebook-falunkra.

Így eszméltünk rá a baseball-ütővel jobblétre szenderített kölyökkutyára, az elkötött nyakú, ödémás fejű Fülöpre, vagy a legutóbbi, Fülöpéhez kísértetiesen hasonló módon elpusztult Mirára.

Mira

Megszerveződnek aztán a nemzeti hímzőkörök, fociultrák mennek tüntetni házhoz, a valószínűleg rettegő, de tettük súlyát felmérni képtelen félkegyelműekhez.

Advertisement

Egyes magyar vidékeken viszont az alkoholizmusnak lett gyantaszagú forgácsa az akasztott kutya, és az élve eltemetett macskakölyök. A magyar azonban kultúrájánál fogva elnézőbb a jószágukat pityókásan halálra verő atyafiakkal. A cigányokkal kevésbé.

Hát ilyen balkáni baromfiudvar lett mára Magyarország, ezt pedig mi más is igazolhatná jobban, mint az Athén utcáin kóborló kutyák világlátott gyermekemnek is szemet szúró, nyomasztó mértékű utcai jelenléte.

Ezzel a balkáni expresszel érkezett szerencsétlen Fülöp, az évtizedek alatt megkínzott, meggyötört állatok szárnyacskás üdvözlőkártyájával, és bekönyökölt a panelerkélyen.

Nagycserkesz 2017-06.25. /Blikk/

Eddig hol voltál?

Advertisement

Advertisement

Több embert vitt a nagycserkeszi cigánysorra, mint amennyit a Kossuth-téri mentőstüntetés mozgósítani tudott.

Önmagában azonban nem is ezzel van a baj persze. Teszek az olyan véleményekre, miszerint “nehogy már annyit érjen egy kutya élete, mint egy emberé”.

Nem ér annyit.

Advertisement

De embernek lenni nem jutalom, senki nem döntött erről, ahogy az a másik entitás sem tehet arról, hogy kiszolgáltatottabb lényként látta meg a napvilágot, mint mi.

Azzal azonban nem oldódik neg semmi, hogy nemzetünk nyughatatlan ereje lemegy öklöt rázni, abba a hamis reménybe ringatva magát, hogy ettől majd változik valami. Ugyan! Csak a zaj lesz egyre-egyre elviselhetetlenebb.

Advertisement

Amíg a zárványban konyhakőre szülhetnek, szarhatnak, nekünk pedig ez teljesen közömbös, addig nekik is mindegy lesz.

Advertisement

Minden.

Jó szó ritkán jut be, és ki.

Ennyi kerítésdrót pedig a világon nincs.