100 évvel ezelőtt ük- és dédapáink épp egy olyan háborúban harcoltak, amit az utókor szimplán csak Nagy Háború néven szokott emlegetni. A ma élő utódok viszont méltatlanul elfeledték ezt az áldozatot, és maximum Alan Parker filmjének (The Wall) képkockái jelennek meg a szemeik előtt, ha az első világháború szóba kerül. Már ha szeretik a Pink Floyd zenéjét.

Sajnos nem jobb a helyzet itthon sem, a 100 éves évforduló ellenére se. Ugyan a kormány különített el pénzt az évforduló megemlékezésére, de ezek a pénzek eddig olyan dolgokra mentek el, amelyek nem hozták közelebb az emberekhez ezt a háborút. Leginkább új tanulmányok születtek belőle, lett egy-két új kiállítás és új emlékművek kerültek néhány település főterére. Hol van ez a veteránok napjához képest?

Advertisement

Tavaly néhány barátommal, a Digitális Legendárium csapatával, elhatároztuk, hogy megpróbáljuk a Nagy Háborút a fiatalok nyelvén elmesélni olyan eszközzel, amit ők is jól ismernek. Ezért a Hadtörténeti Intézet szakmai támogatásával készítettünk egy közel húsz perces animációs filmet. Kiválasztottunk egy olyan csatát – a limanovai csatát –, amiről elég keveset beszélnek itthon, noha nagyon fontos szerepe volt a galíciai front (és az egész első világháború) alakulásában, és Lengyelországban ma legalább akkora kultusza van, mint itthon például az isaszegi csatának.

A háború kitörésekor a német és osztrák hadvezetés azt gondolta, hogy gőzmozdonyként végigrobognak az ellenfeleken, és a karácsonyt már otthon töltik a katonák. Azonban a dolgok másként alakultak. A nyugati fronton állóháború alakult ki, és keleti fronton se volt jobb a helyzet. Az oroszok ráadásul nagyon felkészülten fogadták a támadást, és nemhogy védekeztek, sokkal inkább ők voltak, akik gőzhengerként nyomultak előre. 1914 novemberében már Kassa előtt álltak csapataik, ami az utolsó komolyabb erősítésnek számított a keleti fronton. Tőle nyugatabbra már talán csak a Monostori erőd volt a komolyabb erődítmény. Az első világháború azért is különleges volt, mert ekkoriban volt egy hadászati paradigmaváltás. A Monarchia hadserege még a régi szokások szerint alakította hadászatát, az oroszoknak viszont már volt némi tapasztalatuk a japán-orosz háború kapcsán az új hadászati eljárásokról. Nálunk még fontos szerepe volt a huszároknak, színes ruhájukban, minimálisan felfegyverezve. A hegyes-dombos harctéren felderítési feladatokat végeztek elsősorban, de őket lehetett ugrasztani, ha valahol sürgős pótlásra volt szükség.

Limanova mellett is egy ilyen helyzet alakult ki. A Monarchia hadvezetése kidolgozott egy offenzívát az orosz előretörés megállítására. Viszont az oroszok hadereje és mozgása sokkal gyorsabb volt, mint amire számítani lehetett, ezért sürgősen Limanova mellé rendeltek több huszáralakulatot, hogy lovukról leszállva, kardjaikat hátrahagyva, karabélyaikkal felszerelve tartsák meg a Jabloniec gerincet, amíg odaérnek a gyalogos egységek. Az oroszok viszont gyalogos egységeikkel támadtak, tüzérségük folyamatosan bombázta a monarchia egységeit, gyalogos csapataik pedig folyamatosan, szuronyrohammal támadták a mieinket. Akik hátrálásra kényszerültek. A huszárok már nagyon kimerültek voltak, az ígért segítségről semmi hír nem volt. Az egyetlen ütőképes fegyverük a Schwarzlose géppuska volt, amivel hatékonyan távol tudták tartani az ellenfelet.

Így érkezett el 1914 december 11. hajnala. Az oroszok végső rohamra szánták el magukat. Ők sem voltak sokkal jobb állapotban, mint a mieink. Náluk az ellátás volt ami késett, a soraikban éhezés volt, nagyon le voltak gyengülve. A tisztek azzal biztatták őket, hogy ha elfoglalják a magyar állásokat, akkor megkapják az ő ellátmányukat. Ezen a nagyon hideg, hó nélküli, ködös reggelen a magyar állásokat az orosz roham zaja ébresztette fel. Elkeseredetten védték állásaikat, de az oroszok már oda is betörtek, kézitusa alakult ki, ahol a magyarok alkalmas fegyver híján azzal harcoltak, ami a kezük ügyébe került: gyalogsági ásóval, csákánnyal, puskatussal, csizmájuk sarkával. A magyar egységek óriási veszteséget szenvedtek. Tisztjeik példát mutatva együtt harcoltak katonáikkal, sokszor az első sorban buzdítva katonáikat. A csata egyik legendás alakja Muhr Ottmár ezredes, aki a korábban érkező váltás vezére volt, és amikor látta, hogy az oroszok már áttörték a sorainkat, akkor azonnal rohamot indított, hogy segítsen bajtársaikon. Végül egy puskalövés terítette le.

Advertisement

Önfeláldozásuk azonban nem volt hiábavaló. Az orosz hadvezetés még aznap délelőtt visszavonulást rendelt el, és elindulhatott az oroszok által megszállt galíciai területek felszabadítása.

Az ott elesett hősök emlékére a bajtársak a háború után egy emlékművet emeltek a Jabloniec gerincén létrehozott katonai temetőben. Az emlékmű felirata látható a borítóképen.

A film pedig teljes terjedelmében itt tekinthető meg.