Minap a kettes metrón utazva kedvenc hobbimnak hódoltam: utastársaimat vizsgáltam. Szórakoztat, hogy megfigyelhetem embertársaimat hogyan viselkednek egy olyan társadalmi közegben, ami nem feszélyezi őket teljesen, de azért mégis elvárhatóak bizonyos viselkedési formák. Nagy mosolygással szoktam hallgatni mások telefonbeszélgetését, ami mellesleg Japánban a legnagyobb kulturálatlanság lenne. De így szerencsére megtudhatom, hogy anyukának a lehető legjobb nyugdíjasotthont találták meg. Márta néninek hiába mondta el az anyuka ötször, hogy hibás volt a matematika feladat, akkor is meg kellett volna csinálnia Sanyikának. Továbbá Józsi nem érti, hogy az exe miért nincs tekintettel arra, hogy ezen a hétvégén semmiképp nem tudja a gyereket elhozni. De akár azt is, hogy Pista a legutóbbi megbeszélésre nem vitte el a gázkromatográffal végzett kvantitatív mérések eredményeit, és még emellett kamuzni is kellett a partnereknek a transzportcső hőszigetelésének vastagságáról is. Kész tragédia!

Ennél eggyel kevésbé szórakoztatóbb, amikor a metrón állva bepillantást nyerhetek az utazótársam mobilhasználati szokásaiba. Ami a Spotify, vagy a Facebook görgetéséből áll, néha a Bejeweled pötyögtetésével felváltva. De ezen a fronton is történnek furcsa dolgok néha.

Advertisement

Volt már olyan is, hogy a múltkor egy srác a szemem láttára – sőt! mivel nem használt fejhallgatót, a fülem hallatára – nézte valamelyik brazil szappanoperát a mobilján, de nem is emiatt ragadtam most billentyűzetet, ez talán a címből is kitalálható, hanem ugye a borkóstoló ruha miatt.

Lehet, hogy Amy most egy életre megharagszik rám, de számomra a divat, sőt az öltözködés az élet egyik leghaszontalanabb tevékenysége (a samponos hajmosást leszámítva). Bevallom, én azt a ruhát veszem föl reggel, ami éppen felül van a fiókban, de az ünneplős ruhám is kimerül egy fehér ingben, nyakkendőt nem is tudom mikor öltöttem utoljára. Talán az érettségin.

Amikor írt egy cikket arról, hogy a tüntetésre mit vegyen fel az ember, azt hittem ez egy fricska az emberiségnek, és a különböző női magazinoknak, amikor tanácsot akarnak adni bármire, ami a nőkkel történik.

Advertisement

Egészen addig gondoltam ezt, amíg tegnap, egy hölgy, velem szemben, a következő szavakat pötyögte be akkurátusan a mobiltelefonján a Google keresőjébe:

borkostoló ruha

Azt nem állítom, hogy a vér is meghűlt bennem, de azért egy kisebb szatorit lekönyvelhettem a naplómba.

borkostoló ruha

Azt a betyárját!

Jó, hát sejtésem volt arról, hogy nem mindenki olyan igénytelen, mint én, elvégre négy nővel élek együtt, és ők is alaposan megválogatják (még a legfiatalabb is) a bugyitól a pulóverig, hogy milyen ruhadarab illik mihez, és főleg az eseményhez, amire a ruhát kikeresik, de ezt a fajta tanácstalanságot eddig nem tapasztaltam.

Végigfutott a fejemben, hogy mi játszódhatott le csinos embertársam fejében: Ott ül szegény nő a metrón. Végiggondolja a napi teendőit. Hűha! Hiszen ma Borkóstolóra kell mennem a Gézával este! Mit vegyek fel? Tudjuk ez örök kérdés a női nemnél, erre a kérdésre komoly férfi fel sem kapja a fejét. Na de a kérdéses hölgy mellett nem ült ott a párja, hogy kivallathassa, hogy ilyenkor a boreauxi vörös illik, vagy a veltelini zöld. Hát magának kell választ találnia a kérdésre ebben a nyomorult világban! Még szerencse, hogy ott ül a zsebében az emberek jótevője. A kérdések felfalója. A kereső manó. A Google. Gyorsan beüti hát a kívánt szavakat, majd a képkereső funkcióra vált, és átgörgetheti az eredményt.

Sőt akár meg is veheti! Mert ahogy látom, a találati listában még nagyobb meglepetésemre rengeteg webshop kínálja termékét eladásra. Ezek szerint én élek barlangban, és ez egy olyan igény, amire a kereskedelem is rámozdult már a kínálati oldalon. Hogy ez miért nem nekem jutott eszembe? Már biztos nekem is lenne a Pasa lakóparkban varázsszóra nővő lakásom!

Ennyi szövegelés után nem marad más hátra, mint megkérdezzem női és férfi olvasóinkat:

Te mit vennél fel egy borkóstolóra?