És hogy kerüljük a Cink megszűnése okozta szomorkodást, megkérdeztük Szily Lászlót, hogy mi a véleménye a Cink megszűnéséről:

Még unalmát rejszolásba fojtó egyetemista voltam, amikor először lépett az életembe a bajai halászlé, de már akkor éreztem, hogy ez a találkozás gyilkosabb lesz, mint egy Babarczy Eszter-i értelemben vett értekezés Orsós Benitóról. Ez jutott eszembe, amikor már a hétvégére gondolva elkezdtem etetőanyagot gyűjteni a Cink búcsúztató alkalmából összegyűlt tömegben.

Ilyen rendezvényre eleve csak a megtört centristák mennek önszántukból, illetve azok a Kossuth-téri fundamentalisták, akik még hisznek abban, hogy Kuncze Gábor megreformálja a Nemzeti Színház büféjét. Persze, mindig élmény látni, ahogy Szalai Annamária nevére melegíteni kezdenek a főállású tüntetők, mint egy könnyűdrogokat megbélyegző Fidelitas-aktivista. Egy ponton úgy éreztem magam, mint Szekeres Imre, akinek haj helyett tévedésből lábujjakat ültettek a fejbőrébe.

Ezekkel az emberekkel egy teremben lenni olyan, mint romkocsmát üzemeltetni Gurmai Zitával. A Cink búcsúztató a közösségi árokásás csimborasszója, az sem lenne meglepőbb, ha Mesterházy Attila Áder Jánossá operáltatná magát nyaktól fölfelé. A tanulság ugyanaz, amit egyszer a pecalistára írt Bodi, az Index jogásza: paptetűt irtani csak folyamatosan káromkodva lehet.

Erre varrjanak népnemzeti díszítésű, kommunista ifjúsági gombot!

Köszönjük Laci!