Legelőször egy rövid portréban magyarra hülyén fordíthatóan carspotterként ismerhettük meg, amit nem tesz mást, mint lehetőleg érdekes autókat az utcán fényképezőjével levadászó őrült, most pedig túl van az egymillió Youtube-feliratkozón.

Álmai mindenkinek vannak. (Ugye vannak?) A realitással való viszonyukat álma-személye válogatja, merészen úgy feltételezem, annyiféle, ahány álom. Dougnak, a Jalopnik Kinja-blogger felfedezettjének egy álmát mindenképpen ismeri, aki végigkövette legalább nagyjából azt, hogy hogyan jutott el odáig, hogy már az egymilliomodik Youtube-követőjét is köszönthette a minap. Azért a feltételes mód, mert nem a köszöntésen volt a hangsúly, hanem azon, hogy azért bazdmeg durva, hogy egymillió. De ezt Dougnak simán elnézzük mi, akik elnézzük.

Advertisement

Szóval Doug azt álmodta, mármint a gördülékeny történetmesélés kedvéért, nem ténylegesen, hogy felmond a picsába, és kipiszkál magának pár morzsát az autós sajtó tortájából. A porschés Excel-tologatást tehát leváltotta valódi autók tologatására, miután ő lett a kiválasztott, aki lehetőséget kapott, hogy külsős szerzőként a Jalopnik szerkesztőségében engedje ki a kényszerzubbonyból a benne nem túl mélyen lakozó ördögi elmebeteget, miután már egyébként is maga mellé állított egy eléggé komoly, mármint totál komolytalan olvasó- és nézőtábort blogja és könyve révén.

Végigkövethettük, ahogy vett egy Lotus Elise sportkocsit és klímaberendezés nélkül végighasított az Egyesült Államokon, ahogy egy tűzpiros Ferrari tulajdonosa lett, ahogy visszahozta az árát, sőt már tulajdonképpen pénzt termel használt Range Roverének egyébként nem olcsó hat éves garanciája. És közben egy dolog volt állandó, a rendszeresen jelentkező videói. Mert lehet ma már írni bárhogy és bármit, nyilván olvassa is majd valaki, de a szakemberek meglepetésére egyre hosszabb videók, ahogy régen a tévé, egyre több percünket falják fel elevenen, és Doug ezt a médiumot meghagyta saját, illetve nem szakmai értelemben vett harmadik fél, a Youtube kezében. Közben a Jalopnikról az Autotraderre váltott, talán már nem is olvassák annyian, bevallom, én a videóit is egyre sporadikusabban néztem, de egy-egy szerencsés véletlennel, mert hát szerény srác maradt azért a maga módján, mégis egyre növekvő közönséget tudott szerezni.

Én a ferraris videóival kedveltem meg, és ezt a kedvelést tovább fokozták a nem mindig autós témájú publicisztikái.

A 360 Modena is csak egy hétköznapi bevásárlókocsi, úgy nagyjából.

A piros Ferrari nem feltétlenül csajozós kocsi.

A humort előtérbe helyező véleményesdi nem könnyű műfaj, ráadásul írásban és videókban rendszeresen kell valami újjal jelentkezned, míg egy stand-up előadó a poénok kifáradásáig járhatja országot-világot, úgyhogy ez a rovat hamar elpilledt, de sebaj, nevetés így is jutott-maradt. Mert Dougnál nem a szakújságírás az első, hanem a szórakoztatás: valószínűleg már a Holdról nézve is látszik, hogy használtan vett Aston Martinjához lökhárítótól lökhárítóig terjedő, futásteljesítmény-korlát nélküli garancia járt. Hiszen elmondta legalább hárommilliószor. És valahogy ez legalább hárommilliószor volt viccesebb, mint amikor kínomban nem tudtam már, hogy mibe rúgjak bele, amikor Gyulai Balázs az Autómániában hárommilliomodszor kezdett úgy egy mondatot, hogy azt kell, hogy mondjam.

Advertisement

A szórakoztatáson túl, Doug komolyan veszi azt a mai divatot is, hogy érdemes jóban lenni a közönséggel. Twitteren igencsak aktív, de kinjás őshazájában, az Oppositelockon is felbukkan olykor. Az pedig a legjobb példája a nézők-olvasok bevonásának, hogy az összes #dougcar hashtaggel ellátott tweet mellé nem érdemes romlandó kaját bekészíteni, ugyanis az utóbbi években mindig az olvasói javaslatok alapján választotta ki az új autóját, és egyben a vásárlást követő hónapok olvasós-nézős tartalmainak fő témáját. Sőt, nem túlzok, hogy a követők tömegei írtak rendszeresen neki, ha valami vicces, érdekes autót találtak valahol. Mert hát Doug az a figura, akit az biztosan érdekel az, ha láttam egy Nissan Murano CrossCabriolet-t. És tényleg.

Ahogy írtam, nem csak videói voltak, idézek pár kedvencet ide, szörnyű nyersfordításban, hogy máshogy. Praktikusan nem feltétlenül a legjobbakat, egyébként sem célja hittérítés ennek a posztnak, de azokat, amelyeket megosztottam Facebook-ismerőseimmel. Talán nem tiltottak le túl sokan miatta.

“Ma Kaliforniáról fogunk beszélgetni: egy fenséges, gyönyörű nyugati parti állam, amelyet 1800-ban fedeztek fel kalandvágyó telepesek, akik keleten hátrahagyták családjukat és munkájukat, hogy aztán az ország túloldalán telepedjenek le, és a dugóban üljenek a 405-ös úton.”

“Ha a szövetségi kormányzatnak lett volna egy F355-öse a 60-as években, soha sem jutottunk volna el a Holdra. Sajnálom, Johnson elnök úr – mondta volna a NASA vezetője –, nem engedhetjük meg magunknak idén, mert vezérműszíjat kell cserélnünk a 355-ösön.”

“Nagyjából két évvel ezelőtt elmentem a vadonatúj Nissan Rogue sajtóbemutatójára a Nissan központjába, a Tennessee-beli Nashville-be, amely hazája a.) Taylor Swiftnek b.) több tucatnyi pr-szakembernek, akik fenntartják Taylor Swift szerethetőségét.”

“A helyzet annyira rossz a Bluetooth-szal, hogy szinte már azon kezdesz el gondolkodni, hogy vajon a rendszer megalkotójának, Steven W. Bluetooth-nak, a legendás feltalálónak volt-e bármi fogalma arról, hogy mégis mi a fenét csinál. Azon tűnődsz, hogy esetleg egy kicsit bolond volt. Azon, hogy talán, de csak talán, egy színes ceruza hallásával rendelkezett.”

Ez ugyan nem írott anyagból van, de illik a sorba:

Sok definíciót hallottam már, egyik szebb volt, mint a másik, de vitathatatlanul – és ugye egyedül én vitathatnám – a legjobban az maradt meg, ahogyan Doug a veszélyes városrészeket írta körül:

“a városnak azok a részei, amiket normális esetben nem látogatsz meg, hacsak nem a Find my iPhone-appot használod.”

Ahogyan ez is egy videóból származik, és nem fordítom, mert hát szörnyű szójátékrím van benne (szóltam!):

“This is the U.S. Capitol, which houses Congress, which is the opposite of progress.”

Nyilván nem az az amerikai álom Doug eddigi pályája, ami könnyen realitássá válhat a többség számára, nyilván sokan feltették a kérdést, hogy oké, én is csinálnám ezt, de honnan veszek sok tízezer dollár értékű autókat, hogy aztán írjak róluk, meg egyáltalán az időt, amit stabil jövedelem nélkül elcseszhetek egy tulajdonképpeni újságírói karrierre. És nyilván már több ilyen járgánya lenne, ha maradt volna az észak-amerikai Porsche-importőrnél, szolgálati 911-esekkel és Panamerákkal, és persze, hogy nemcsak újságír és videóz, mert az élet nem idealista, de attól ez még szerintem egy tökjó történet, ami lehet, hogy csupán nekem tűnik a nagy lelkesedés hevében jó ötletnek egy poszthoz, és ráadásul messze jobban kibontható ennél, de hát így lett lekrónikázva nektek, ez van.

Az ünnepi videóanyag egyébként ez, jó zenével:

Ez pedig maga a jó zene:

És ez nem más, mint bónuszként egy kis tömény nyolcvanas évek a végére, kokainfehér belsővel és kokainszippantó tükörrel: