Népszerűtlen zenei műfajnak, illetve műfajoknak vagyok kedvelője, a filmzenéknek és a klasszikusoknak. Mostanság sokkal érdekesebb személyiséget tükröz a különböző zenei nehézfémek iránti rajongás; tökéletesen megértem, tisztelem és kedvelem, de valahogy engem nem ragadott magával. Bocsánat.

A filmzenék viszont egész régóta életem részei, emlékszem, nagyjából tíz éves lehettem, mikor a Nyolcvan nap alatt a föld körül oroszlános-hódos rajzfilmverzióját énekeltem a család előtt. Ne képzeljétek el: nem véletlen, hogy nem lettem megasztár.Később amit lehetett, elkezdtem filmzenéket gyűjteni, tévéből vettem fel diktafonnal, később vásároltam őket és elkezdtem válogatni közülük, megimertem és megtanultam szerzőket, stílusokat, egyszóval belebuzultam a témába és ez a mai napig kitart. Ha valaki megkérni, miért, egyszerű, történetjunkie vagyok, és ha jó egy filmzene, akkor visszaadja a történetet. Innen pedig macskaugrásnyira van a komolyzene, azt gondolom, a filmzene a klasszikusok logikus folytatása.

Ilyen hosszú bevezető után illene belevágnom a lényegbe, a rajongásomhoz képest igazán későn, alig pár hónapja megismert és azonnal megkedvelt szerző bemutatásába, aki nem más, mint Ludovico Einaudi. Most mindenki nézze meg ismét a címet és írjon nyugodtan egy gyűlölködő kommentet. Megvan? Köszönöm, folytatom.

Advertisement

Ludovico, aki Torinóban született és idén hatvan éves, hatalmas szerencsével olyan családba született, ahol tere volt zenei tehetségének. Anyukája, Renate, karmester és zeneszerző papája ágáról hozta magával a zene művelésének szeretetét és sokat zongorázott otthon. A fiú már tinédzserként elkezdett zenét szerezni, úgyhogy egyenes útja volt a Verdi kozervatóriumba, ahol zeneszerzésből diplomázott és ugyanabban az évben hangszerelést tanult, valamint elnyerte a Tanglewood Music Festival ösztöndíját.

Miután befejezte az iskolarendszerbeli tanulást, mert gondolom akár csak a jó pap, a jó zeneszerző is holtig tanul, saját műveket alkotott, amikkel gyorsan ismert lett, előadták a milánói Scala-ban vagy például a Lincoln Centerben. Stílusát tekintve kortárs klasszikus, neoklasszikus és new age kerül ki a keze alól, ami már önmagában is jól passzolna a filmekhez, de kifejezetten filmekhez is komponál a saját albumok mellett.

A teljesség igénye nélkül álljon itt pár filmcím, ahol már találkozhattatok a zenéjével:a Fekete hattyú trailere, Stargate Universe második évadában a negyedik rész zenéje, I’m Still Here, J. Edgar, Dr. Zsivágó. Ezek mellett persze több saját albumot is írt, változatos hangulattal és hangszereléssel, de mindig fantasztikusan élvezetesen és magas minőségben.

Sponsored

És végül jöjjön az egyik kedvencem tőle, ízelítőnek. A címe Primavera, azaz tavasz, a Divenire c. albumról.