Politika, pfujj..., vagy hogy is van ez?

Advertisement

Töriből sosem voltam jó, szóval ez nem tudományos cucc lesz, a politikához pedig sem politikusként, sem politológusként nem értek, miután egyik sem vagyok. Aki jobban tudja, javítsa, egészítse ki, örömmel fogadom.


Időről időre elém kerül a jegyzeteim között egy cikk. Aztán sosem írok róla, mert hát nem egy nagy ügy az egész. Csak a szokásos sztori. Kívülről fújjuk, mármint nem magát a konkrét történetet, hanem a lényegét.

Advertisement

Volt egy párt. Ja nem, voltak emberek, nevezzük őket politikusoknak. Elveket, pontosabban, ha úgy igazán megnézzük, egyetlen elvet képviseltek, a gondolat mindenek feletti szabadságát. Számukra egy dolog volt rögzítve, az, hogy semmi sincs rögzítve – már, ha kicsit eltúlozzuk az eltúlozhatót. Hiszen nyilván nem egy csomó tökugyanúgy gondolkodó figuráról volt szó, de azért nagy vonalakban egy irányba szerettek volna menni, és ezt meg is tették.

A szellemi, erkölcsi fejlődés szabadságát hirdették. Éppen ezért például a közoktatást is támogatták, vagy mondjuk azt, hogy a fekete bőrű, rabszolgaként tartott emberek is legyenek szabadok, hiszen rabszolgaként nem lehet szabadon kibontakozni sem szellemileg, sem erkölcsileg. Meg ilyesmi. Ennek a bizonyos pártnak a színeiben lett elnök az illető, akiről aztán autót is neveztek el.

By Rex Gray from Southern California (1926 Lincoln - fvl) [CC BY 2.0 (http://creativecommons.org/licenses/by/2.…], via Wikimedia Commons

Hogy miért kerülgettem a témát mégis, ha ennyire emelkedett és szuper jó?

Sponsored

Hát, azért, mert nagyjából ennyi történelmi kontextusba helyezés után jöhetne az elmélkedés, hogy lám, tényleg igaz, a politika csak a közvetett, meg közvetlen szavazatvásárlásról, az ígéretekről, a jelszavakról szól, és igazából jellemzően semmi sincs mögötte. Mert hát mi lett a Republikánus Pártból is az Egyesült Államokban?


A százötven éves örökség teljes elherdálása, az lett. Persze örökségelherdálásokról óvatosan kell beszélni. Nem mindig megbocsáthatatlan felelőtlenségről van szó, ha értékesítésre kerül valami régi, megbecsült családi vagyontárgy. Azonban a Republikánus Párt szerintem, és nem csak szerintem, táplálkozhatott volna a régi emlékekből egy kicsit szebben is. Épphogy legalább csak egy nagyon kicsit.

Advertisement

Mert az erkölcsi fejlődés támogatása helyett diktálják az erkölcsöt, ahogy a hitet is. Megmondják, hogy mi a jó, és mi a rossz, egyszerű szlogenekké degradálnak mindent, ami elődeiket – politikust és jóérzésű megválasztóját egyaránt – naggyá tette. Mindezt miért?

Igen, azért. A szavazatokért, a pénzért, a tulajdonképpeni status quo-ért. Azért, hogy nehogy bármi is veszélyeztesse a hatalmi pozícióban lévőket. Az indok persze az, hogy ők nem véletlenül vannak ott, ahol vannak, és ezt nem szabad megkérdőjelezni. Mondja a párt, amelyik a megkérdőjelezésre épült. Ezeknek az embereknek megfelel, hogy a szavazók jelszavakkal, ígéretekkel (néha némi közvetlenebb juttatással), a politikusok pénzzel és hatalommal megvehetők. Eszükbe sem jutna tanítani őket, lehetőséget adni nekik, hogy fejlődjenek, hogy képesek legyenek megérteni, hogy a világ nem olyan egyszerű, mint a választási plakátokon. Valódi értékek már nyomokban is alig maradtak a másfél évszázados pártban. Mert lehet dobálózni olyan szavakkal, mint a kínosan mesés vagyonokat indokló meritokrácia, de itt már rég nem a társadalom felemeléséről van szó.

Abraham Lincoln pedig vámpírokra vadászik, és még mindig neveznek el róla autókat, eléggé csúnyákat.


Ihlet és háttéranyag: