Bizony. Mindez Olaszországban történt (nem ezen a héten, de attól még érdekes), a főszereplő pedig Umberto Eco és a gyengeelméjűek, de nem úgy, ahogyan azt elsőre gondoljuk.

A 83 éves Eco egy ikon Olaszországban, számít a szava, de szülőhazáján túl is eléggé ismert és elismert tudós. Író, kutató, filozófus, történész, nálunk viszont sokan csak íróként ismerik A Foucault-inga vagy A rózsa neve című regényei alapján.

Advertisement

Miután díszdoktori címet adományozott neki egykori egyeteme, mert – többek között – teljesen megújította a szemiotikai és kommunikációs kutatásokat, Eco ezt mondta:

A közösségi média egy sereg olyan gyengeelméjűnek is lehetőséget ad a véleménynyilvánításra, aki korábban csak a kocsmákban jutott szóhoz egy pohár bor után, anélkül, hogy kárt okozott volna a közösségnek. Gyorsan elhallgattatták őket, miközben most megkapják ugyanazt a véleménynyilvánítási lehetőséget, amit egy Nobel-díjas. A gyengeelméjűek inváziója ez.

(a trollok tökéletes definícióját olvashattuk)

A kijelentés nagy port kavart az olasz médiában, amit Eco a L’espresson vezetett rovatában válaszolt meg.

Advertisement

Miért nem vizsgálják felül minden nap a netes felületeket és jelölik meg azokat, amelyek butaságokat állítanak? – teszi fel a kérdést.

Majd kifejti, hogy jól szórakozott a gyengeelméjűs történeten, ami remekül rámutat arra, hogyan terjednek és alakulnak át a hírek. Ugyanis ő nem arról beszélt, hogy a net tele van gyengeelméjűekkel, ez az állítás hamis.

Ő arról beszélt, hogy az eddig csak a kocsmákban elhangzott vélemények most már a nyilvános térben is megjelenhetnek. A gyengeelméjű alatt pedig azt érti, hogy lehet valaki tökéletes sebész vagy tökéletes banki alkalmazott, attól még nem kompetens bizonyos témákban, így beszélhet hülyeségeket. Ami belefér egy kocsmai beszélgetésbe, az még nem fér bele a közösségre ható, nyilvános térbe – valahogy így lehet értelmezi Eco szavait. Arra, hogy a net tele van szemetelve, jelen eset is példa – írja; ugyanis ő a szövegében említette a Nobel-díjasokat, mire elkezdett terjedni egy teljesen értelmetlen diskurzus arról, hogy neki van-e Nobel-díja. Ennek nincs köze az általa elmondottakhoz.

Eco felteszi azt a kérdést is, hogyan lehetne szűrni a különféle szövegeket. Arra ugyanis mindenki képes, hogy eldöntse, hogy egy téma érdekli-e vagy nem, viszont ő zavarba jönne, ha egy oldalon megjelent szövegek, információk valóságtartalmáról kellene döntenie.

Ezért egyetlen megoldást lát erre a problémára:

a netes oldalakhoz képest mindig késésében lévő nyomtatott lapok minden nap két oldalt szánhatnának arra, hogy netes oldalakat elemezzenek, ahogyan teszik azt a filmekkel és a könyvekkel is.

Ez egy költséges, de hatékony küldetés lenne szerinte, amire kell egy külön csapat, de ez a nyomtatott sajtó egyik új funkcióját jelenthetné.

Advertisement

Megkérdeztem az egyik olasz újságíró barátomat, hogy jól értem-e Eco úr szavait. Elképzeltem ugyanis, ahogyan nálunk egy bizonyos szemléletű lap elemezni kezdi ilyen módon az általa baromságnak tartott netes tartalmakat heti vagy napi rendszerességgel.

Ki dönti el, mi a hülyeség, minek van értelme? Mi a mérce?

Igaz, az ilyen rendszeres kétoldalas elemzésekkel meglenne a heti humorfaktor, de az internet pont arról a szabadságról szól, hogy – betartva bizonyos törvényes kereteket – bárki elmondhatja, amit akar (igen, én is), még ha az orbitális baromság is. Az meg mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit olvas, ahogyan az is, mit vesz komolyan az olvasottakból.

Advertisement

Aztán ott van Belle Gibson esete, aki egy huszonéves ausztrál nő, ő néhány éve jelent meg az interneten. A története szerint agydaganatot diagnosztizáltak nála, de nemet mondott a hagyományos orvosi gyógykezelésre, és egészséges étrenddel és alternatív gyógymódokkal kezelte magát, sikeresen. Egész szépen beindult a karrierje, népszerű egészségbloggerré nőtte ki magát, könyvet adott ki, mobilalkalmazása is volt, rengeteg követője lett a neten. Aztán újságírók elkezdtek nyomozni utána, és kiderült, hogy soha nem is diagnosztizáltak nála rákot. Kérdés, minek tekinthetünk egy valóban rákos, kétségbeesett embert, ha olvasni és követni kezdte Belle Gibsont, és elhitte, amit a nő állított. Belle Gibson esete túlmegy a szimpla netre feltett bullshit kategórián, de találhatunk számtalan tartalmat, amit szintén ellenőrizetlenül fogadunk be, érzünk magunkénak, és ki tudja, kiből lesz az legújabb netes sztár.

A sok éve jelen lévő blogok, a közösségi média tükrében már kevésbé beszélhetünk csak a “hivatalos” írástudók felelősségéről, és hogy hol van ennek az egésznek a határa, van-e neki egyáltalán, azt én nem tudnám megmondani.

Az olasz barátom szerint Eco csak provokálni akart a felvetésével, ami – olvasgatva a poszt alatti kommenteket – sikerült is neki. Kár, hogy csak most fedeztem fel a rovatát, mostantól kezdve biztosan rendszeresen olvasni fogom, hiszen ő is rendszeresen publikál. Hol is? Hát, persze, hogy az interneten – ahol ő is és én is, ahogyan mindenki más is, megírhatjuk akár napi rendszerességgel a magunk “bullshitjeit”.