By Andres rus (Own work) [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa… or GFDL (http://www.gnu.org/copyleft/fdl.h…], via Wikimedia Commons

Mivel megtehetem, meg is teszem, nem arról írok most, hogy egyébként én mennyire bénázok és bambulok el különféle közlekedési és egyéb szituációkban, hanem arról, hogy mások miket művelnek. Írjanak rólam ők, ha kedvük tartja!

Advertisement

Hogy kik is azok az ők? Azok, akik az Örs vezér tere metróvégállomáson elfelejtik, hogy nem csupán a mozgólépcsőn alkalmazható a sietni próbálók haladását segítő jobbra tartás és elengedés, hanem egyéb alkalmakkor is.

Na, de mielőtt még vér folyna soraimból, áltudományoskodjunk egy kicsit. Valahol (lehet, hogy itt) azt olvastam, hogy a mozgólépcső hatékonyabb, ha kettesével állunk rajta. Ez a hatalmas megállapítás nyilván jó volt a kutatóknak arra, hogy teljesítsék a kötelező publikációs minimumot, azonban sok gondolkodás nem lehetett szükséges hozzá, csak némi türelem. A nagy szenzációhajhászás közepette (miszerint mégiscsak rosszul állunk a lépcsőn) könnyű elfelejteni azt, hogy az emberiség nem éppen az egyszerűen matematikai modellekbe foglalható jelenségek közé tartozik.

Advertisement

Egy érdekes tulajdonsága az embereknek az, hogy mindenkinek más felel meg, gyakran nem a leghatékonyabb megoldás, szeretjük, ha választhatunk, dönthetünk. Hogy ki mennyire, változó, de azért eddig azt tapasztaltam, hogy némi alternatíva sosem árt, legfeljebb nem élünk vele. A tömött mozgólépcső, habár össznépileg és összmatematikailag nagyon pöpec megoldásnak tűnik, csírájában folytja el a döntés lehetőségét, ezért hát igenis azt mondom, nagyon helyes a jobbra tartás, ma is ezért értem el egy metrót, de

DE!

aztán Örs vezér felmutatta középső ujját, ahogy azt az imént már pedzegettem.

A probléma pedig ráadásul sokkal összetettebb a mozgólépcsőénél. Hogy számomra is kezelhető legyen a kérdés (az okosabbak már úgyis leléptek valami fontosabbat olvasni), egyszerűsítsük le az utasok tömegét két nagy csoportra, a sietőkre és a ráérőkre. A mozgólépcső csodás személyes kisugárzása, vagy inkább működési elve és jellemző használati módja révén a ráérőket egy nagy homogén tömeggé gyúrja, ők azok, akik megállnak egy lépcsőfokon, és hagyják, hogy a gépezet dolgozzon. Ez viszonylag egyértelmű, mi több, megfigyeléseim alapján a sietők sem annyira diverz népség, ráadásul nincsenek is túl sokan, főleg fölfelé, így esetlegesen eltérő sietségi fokuk és rohanási hajlandóságuk ellenére sem okoznak BMW X6 40d elé előzni kilibbenő Suzuki (nem annyira) Swift-típusú konfliktusokat. Szóval a mozgólépcsős jobbra tartás szinte már szélsőséges módon, mintegy túl jól kezeli sokféleségünket, kivéve, amikor majd holnap szinte már hangosan káromkodok, hogy miért nem képes félreállni a majomja...

Sponsored

Nem úgy, mint a kibaszott szélső vágány melletti peron, na az nem kezel, az okoz. Az a hely, ahol megáll az idő. Ahonnan még a lépcsők közötti felületre sem lehet akciófilmbe illően felpattanni, ahol balra szerelvény, majd korlát, jobbra fal, közöttük pedig a lelki mélypont és az erkölcsi fertőben tocsogó akut klausztrofóbia. A végtelen Világegyetem olyan exkluzív térrésze, ahol az elöl haladó ráérők diktálják a jobb-bal-jobbot, ahol minden, pár perccel korábban még megingathatatlannak tűnő mozgólépcsős jólneveltség elillan. Közben buszok jönnek, villamosok mennek.

Tanulság? Rendes befejezése a szövegnek?

Advertisement

Nincs. De talán nem is kell. Vagy van? Talán benne is van a címben?