4 és fél hónapos volt. A Jászai Mari-díjas művész képtelen feldolgozni a történteket. Kedden a csepeli temetőben kiásta a saját, és Gatsby sírját is.

Előszó

A minap szembejött velem egy Facebook-vírus. Nem olyan, ami meztelen képet ígér az ismerőseimről, és főleg nem olyan, amelyik nem csupán ígér – sajnos vagy szerencsére –, hanem olyan, ami a felhasználókat fertőzi. Miután nem vagyok brit tudós, nem hiszem, hogy bármi újat hozzá tudok tenni a kórságról összegyűlt tudástömeg bővítéséhez, viszont poszt még erről nem volt a Koncon, tehát miért is ne legyen? A vége felé még képek is lesznek benne.

Mottó: Más szemében a fát az erdőtől

Rögtön egy személyes vallomással indítok, csak, mert még sosem kezdtem bekezdést rögtön egy személyes vallomással, szóval, van olyan, hogy egészen jó cikkeket nem olvasok el csak azért, mert a címük alapján egyáltalán nem érdekelnek, nem nekem szólnak. Például nem olvasnám el a Sikeres pontrúgás bekötött szemmel című cikket, mert nem érdekel a foci, pedig lehet, hogy nem egy focista-életműinterjú, hanem portré egy lebukott vagy már civil életet élő kémről, aki olyan helyzetbe keveredett, amelyet a címben szereplő futballos hasonlattal jellemzett egy későbbi visszaemlékezésében. Annak ellenére nem olvasnám, hogy imádom a kémtörténeteket és olvastam már el egykori kém önéletrajzi könyvét is, holott nem is nagyon szoktam könyveket olvasni.

Ha a cikket az újság honlapján ugornám át, akkor eddig tartana a történet, lemaradnék egy jó írásról, hacsak nem ajánlaná nekem valaki, aki nálam bölcsebb és nem hoz ítéletet már messziről, vagy éppen szereti a focit és tudja, hogy kedvelem a kémsztorikat. Ha pedig a Facebookon találkozom a ronda, focis címmel, egészen furcsa fordulatot vehetnek az irányok. Például kelhetek aznap valamelyik bal lábammal a kettő közül, és emiatt lehetek ingerlékenyebb, és dönthetek úgy, hogy “a manóba is, hogy már megint egy hülye focis cikk”. És hangot is adhatnék ennek a mélyen szántó véleményemnek egy arckönyvhozzászólás formájában. Például úgy, hogy:

Advertisement

Advertisement

“A hülye fodbalistája, játssza az agyát, hogy csukott szemmel berúgja a szögletet, aztán még a hülye luxusautójából is kifogy a benzin a híd közepén, mert nem hallott még az üzemanyagszint-jelzőről.”

És erre rögtön érkezne is a válasz, hogy ugyan, tanuljak má’ meg olvasni, vagy legalább azt, hogy a Facebookon túl is van élet, de legalábbis internet.

És nem én lennék az első, aki így jár. Az NPR például két bolondok napjával ezelőtt viccelte meg olvasóit, az NPR ötletét pedig a Nyest adaptálta magyar nyelvre. A Nyestnél egyébként nem ritka az, hogy a Facebookon túl nem jutó olvasókba felhasználókba botlanak, személyes kedvencem az az eset, amikor egyes nagyérdeműeknek egy török reklámról szóló könnyed kis írásuk elolvasása nem sikerült.

Bevallom, ha már vallomások, kicsit hülye érzés rádöbbennem, hogy én is az elhamarkodottan ítéletet alkotó olvasók közé tartozom olykor. Nyilvánvaló, hogy ez egyébként egy bizonyos mértékig teljesen természetes, nem olvashatunk el mindent. De még mennyire, hogy nem.

A kísérlet

Karácsony felé közeledve a Konc kiváló Klinkerhoffenje írt egy szép, szomorkás visszaemlékezőset nem Tihanyról, hanem a reménytelen alkoholistákról,

ami aztán, kísérletképpen és mindenféle komolyabb targetálás nélkül futott pár napig a közismert közösségi oldalon fizetett posztként. Fészbúkerek tízezrei siklottak át fölötte, lájkolták pár százan, és bizony, hozzászólásból is jutott alá néhány. Nem is akármilyenből, a legjobb, leginkább lelket melengető fajtából.

Advertisement

Sponsored

A Facebook-bejegyzés nagyjából így nézett ki:

És ilyen csodás kommentek érkeztek Tihanyról, és semmi másról:

Úgy érzem, hogy kár is tovább írni ezt a bejegyzést, Paudits Béla pedig, ha eljutott idáig, nem hinném, hogy helyreigazítási kérelmet fog küldeni.

A posztot felütő álhírt Klinkerhoffen szerzőtárs szállította.