“ Ki a legjobb? Magyarok! • A Frutti, a töki, a szotyi, a nápolyi! • A Frutti, a Frutti, a Frutti, a Fradi rágógumi! • Mondom neked dagi, bajnok lesz a Fradi! • Jön hozzánk a Mucha, lesz majd nektek ruha! ”.......

Advertisement

A magyar futball fénykorában, a válogatott és a kettős Népstadionbeli bajnoki meccsek felejthetetlen hangulatához jelentősen hozzájárult Kalap az elkötelezett fradista mozgóárus és népi költő, akit még az ellenséges szurkoló tábor is szeretettel fogadott. Kalap, valódi nevén Zöllei János, nemcsak a Fradi meccseken tünt fel, szinte minden hazai pályán megfordult, sőt telente, az akkor még szabadtéren játszott jégkorong meccseken is találkozhattunk vele a Kisstadionban. Nagy álma válhatott valóra, hiszen fia Zölei János - ő egy l-el írta a névét - a Fradi remek jégkorongozójaként lett ismert sportoló. Kalap a Fradi meccseken képes volt, akár a rekedtségig búzdítani a szurkolókat és vezényelni őket, a “Ki a legjobb, ki a legjobb?” - Csak a Fradi! Csak A Fradi! - csatakiáltásokkal. Azért egy 70.000-es Népstadionbeli FTC-Dózsa meccsen, nem akármilyen Maracana hangulatot tudott varázsolni!

Most kaptam Cs.M. facebook társamtól ezt a képet, amely Kalap nemzetközi tevékenységéről tudósít:

A Tempofradi 2009-ben egy nagyon szép cikkel illette:

Advertisement

http://www.tempofradi.hu/fradi-szurkolo…

Ebben az írásban, egy három részes, korabeli Népsport cikk másolata is található Kalapról, ebből az első oldalt ide illesztjük:

Kalap személyiségéről megmaradt néhány filmkocka is:

Azóta eltűnt a Népstadion, eltűntek a nézők a pályáról, a magyar foci sem ugyanaz, nincs olyan szurkoló, aki a kedvenc NB I-es csapatának összeállítását fejből tudja, de vajon, hogyan pótolják Kalapot, a felejthetetlen szotyiárúst?

Advertisement

Sponsored

A választ megkaptam, amikor a tegnapi Népszabadság Vélemény rovatában elolvastam Tamás Ervin “Fitten” című írását és a cikke végén ezeket a sorokat, különös tekintettel az utolsó háromra:

“Miközben a sportvilág a nemzetközi szövetségek panamáival és a doppingbotrányokkal van elfoglalva, s szomorkodik az athéni olimpia gazzal benőtt, elhagyatott létesítményeinek láttán, addig nálunk drága pénzen koncepciók születnek a világversenyek számokban is mérhető hasznáról. Igaz, a sportgazdaság vidéke alig átláthatóbb, mint korábban, most sem tudni pontosan, hogy mennyiért cserél mezt egy játékos vagy edző, s azt sem, hogy mennyit keres – a fociban is több még az idegenlé­giós, mint az akadémista, a sikerek kapujában ­vagyunk.

Advertisement

Ismerősöm már csak ezért is boldog volt, hogy bejuthatott egy vidéki stadion VIP-páholyába, ahol az áruját hangosan kínáló, jól ismert figura helyett pincér szolgálta fel a szotyolát. Ólomkristály tálban.”