Kedves Olvasónk anonimprofil küldte el írását, hogy tegyük közkinccsé. Remélem nem sértődik meg ránk az Anyahajó blog, de úgy éreztük, ezt minden fegyverbuzinak (és mindenki másnak is) olvasnia kell. Fogadjátok szeretettel az MCM kézifegyvert!

Az MCM – a szovjet-orosz csoda

Mármint ez itt balra. Egy öntöltő pisztolyról lesz szó, amely .22LR-t, azaz egy kb. 5,5–5,6 mm átmérőjű, peremgyújtású, Long Rifle fantázianevű lőszert tüzel. A fantázianévről annyit, ez is bizonyítja a fegyveripari fejlesztők meglehetősen sajátos humorát. A személyes kedvenc – mármint az elnevezést illetően – a 9×19 mm-es Luger, közkeletű nevén Parabellum. A tervező fegyvercég jelmondata ugyanis úgy hangzik: Si vis pacem, para bellum, azaz, ha békét akarsz, készülj a háborúra. Szóval, a lőszer neve „készüljaháborúra”. Klassz. Egyébként egy pisztolyokba való, kifejezetten hadi célú lőszerről van szó, ebből következően ritka durung jószág, épeszűbb országokban a katonákon kívül nem is igen kap belőle más. Nálunk a legnépszerűbb nagy kaliberű pisztolylőszer.

Advertisement

De kanyarodjunk vissza a Long Rifle-hez, azaz idézzük fel J. F. Cooper Vadölő/Nyomkereső/Sólyomszem/stb. nevű Natty Bumppoját, akit az indiánok Hosszú Puska néven ismertek. Habár a .22LR hivatalos névadó sztorija az, hogy egy-egy már meglévő Long és Extra Long lőszer házasításából született és puskába szánták, egy amerikai cégről nehéz elhinni, hogy sem Mr. Bumpporól, sem az általa használt, szintén long rifle (avagy longrifle, Pennsylvania/Kentucky rifle) nevű puskáról nem hallottak és tök véletlen egybeesésről van szó. És naná, hogy ez utóbbi puskák elöltöltősek és legalább kétszeres kaliberűek, tehát a névleg hozzá közel álló .22LR-t még véletlenül se lehetne elsütni velük.

Akárhogy is, a .22LR roppant népszerű lőszerré vált rövid időn belül és minden létező fajtájú durrogós eszközből készült hozzá, tehát puska (hazai füleknek ismerős lehet iskoláskorukból a kispuska szó, az is ilyennel működik), revolver, pisztoly, géppuska(!), sőt még néhány, egyedi építésű, forgócsöves (gatling) is. Továbbá, jóformán mindenki, de tényleg szinte mindenki, aki egybeszerelt lőszerrel foglalkozik, gyárt ilyet is milliónyi alváltozatban és mennyiségben. Ha már előkerült itt pár napja a vaddisznó: van olyan változat, amelyik helyben fölborítja a cocát.

Rátérve végre fő témánkra, az MCM tehát egy .22LR pisztoly, ritka becenevén Margó – ami a tervezője, Mihail Margolin nevéből ered ugyan, de magyar nyelvi humorral egyértelműen célozgat a „női pisztoly” besorolásra. És valóban, a gyári markolat mérete és az alig 90 dekányi tömeg is arra utal, hogy nem terminátori sonkakezekbe szánták a fegyvert.

Advertisement

Mire jó?

Az MCM ízig-vérig pontlövő sportpisztoly. Bár bő hatvanéves konstrukció, csak a dizájn felett járt el az idő alaposan, a tartalom nem romlott. Elképesztően strapabíró anyagból készítették, a szabályok adta maximális, hat hüvelykes (152 mm-es) csőhosszú, kb. 6–8 darabos kapacitású tárral (mikor mennyit sikerül beletuszkolni), szabad tömegzáras, öntöltő, csak single action sütésű fegyver. Néhány évvel ezelőttig az izsevszki Baikal Inc. még gyártotta, és akkor szerényen úgy nyilatkozott róla, hogy az MCM az 50–70-es évek világbajnokságain és olimpiáin széles körben használt, legendás orosz sportpisztoly.

Az alaptípus 1950 előtt került gyártásba, és a komolyabb változások mindvégig elkerülték. Volt egy minden méretében, de főleg a csőhosszban kisebb, kvázi zsebpisztoly változata, amiről a gyártó igen szűkszavúan mesélt. Istenigazából nem tudni, hogy mire lehet(ett) jó, mert sportpisztolynak fix irányzékával és rövid csövével alkalmatlan. Önvédelmi fegyvernek sem való, mert semmiféle külső biztosító nincs rajta, így öngyilkossági kísérlet csőre töltve hordani, hacsak…

Advertisement

Sponsored

Hacsak nem használjuk ki azt a trükkös lehetőséget, hogy a kakasnak van egy félutas állapota, amikor felhúzás közben az első kattanás után megállunk (a második kattanás után van teljesen megfeszítve). Ez a manőver úgy működik, hogy csőre töltjük a pisztolyt, nagyon-nagyon óvatosan ráeresztjük a kakast, majd egy kattanásig visszahúzzuk. Ekkor se elsütni, se a kakast visszaereszteni, se odacsapni nem lehet, viszont már előrántás közben, hüvelykujjal gyorsan fel lehet húzni a fegyvert, ami azonnal tűzkész. Mivel a .22LR nem egy zajos lőszer, viszont meglehetősen nagy az átütőképessége (ami ideális rabsic eszközzé teszi: el is tűnt az MHSZ-klubok felszámolódása során a TOZ-8-as kispuskák jelentős része) lebegnek a térben olyan pletykák, hogy az MCM ezen sajátos megoldását a szovjet blokk khm… specialistái igen kedvelték, ha bizonyos feladatok viszonylag csendes elvégzésére került sor. Talán egy (konteó)szakértő megvilágosít minket hozzászólásában.

Másik jelentősebb változat a gyorstüzelő MCU, ami .22 Short lőszerre átszabva készült: könnyebb tömegzár, könnyebb szán, finomított elsütés, ilyesmi. Már ezt se gyártják, a hazai példányok jobbára egymás alkatrészforrásaként szolgáltak, amíg magát a gyorstüzelő versenyszámot meg nem reformálták, amivel a .22 Short műfaj lényegében a kukába került. Itt meg kell emlékeznünk Takács Károlyról, aki ’48-ban és ’52-ben is olimpiát nyert ebben a számban úgy, hogy egy fegyverbaleset miatt felnőtt fejjel volt kénytelen jobbkezesből balossá áttanulni. Ehhez tegyük hozzá, hogy a sportlövészet ezen ága egyébként is maga a megtestesült szadizmus: a sportembertől 25 méterre van egymás mellett 5 céltábla (nem túl nagyok, a lényeges részük 10 centi átmérőjű), a közepük 75 centire egymástól. Ezek 4×3 alkalommal befordulnak 8-6-4 másodpercre, ami alatt minden célra egy-egy, összesen 5 célzott lövést kell leadni. Összehasonlításul, a többi céllövő pisztolyszámban egy lövésre átlagosan legalább fél perc jut. Mély főhajtás Takács Károly előtt.

Vissza az MCM-hez! Ami az MCM alaptípusát illeti, három fő szakaszra lehet osztani a fejlődését. Az első szakasz arról ismert, hogy akkor jelent meg az első generáció. Kb. ennyit érdemes tudni róla. A második generációs példányokon viszont megjelent a pisztoly jellegzetessége, a mindentudó, szarvszerű rész „izé” (és egyik-másik példányon a kézzel működtethető szánakasztó, ami egy szimpla fémkallantyú a tok bal oldalán fenn: a markolathéj alól kb. 2 centire lóg ki).

Advertisement

Már nem a szovjet, hanem az orosz időkből származik egy olyan változat is, amelyiken ismételten hiányzik a szarv és meg van vastagítva a szán – a könnyebb felhúzhatóság végett. Ezen kívül egyetlen jelentős változás történt: a történelmi idők és a fegyverolaj szagát árasztó, filccel bélelt, bőrfogantyús fadoboz helyett kisebb, fekete műanyag dobozba került a fegyver.

Ez itt egy módosítások nélküli, második generációs példány, edzésre és nemzeti versenyszámokon való részvételre felkészítve. A leltár fentről le és balról jobbra: használt, olajos fogkefe a lőpormaradék lepucolásához; második tár; gyári csavarhúzó; papírcetlire írt segédlet az irányzékok állításához, alatta papírzacskóban árazógép-szalag; maga a csúzli; szilikagéles zacskó; rajzszögek; egy darab kilőtt hüvely; mini csavarhúzó az irányzékokhoz; füldugó olajálló zacskóban; gyári, fegyverolajos flakon, alatta olajos rongy.

A harmadik generáció dobozával ellentétben – ami annyira gusztustalan, hogy inkább meg se mutatom – a szarvacska megérdemel egy kis figyelmet, ugyanis egyrészt a fegyver szétszedéséhez, másrészt a csőretöltéshez is szükség van rá. Elvileg a szán vége elég recés ez utóbbi művelethez, de sokkal könnyebb, biztonságosabb és persze stílszerűbb (!!! ez itt a lényeg, az egész írás csak ezért az egy szóért született meg) hüvelyk- és mutatóujjunkkal hátratolni a szánt. Látszik? A fenti képen kiszerelve látható szarvacska itt a helyén van, a cső alatt átmenve szépen bele lehet akaszkodni és mozgatni a mozgatandókat. Imádnivaló.

A részleges szétszedés is elég sajátos. Addig szabványos a dolog, hogy a tárat kivesszük, a töltényűrt ellenőrizzük, de ami utána jön, az már abszolút egyedi. Először is, a kakast teljesen – tesztkérdés: hány kattanás is az? – fel kell húzni. A cső alatt látható egy rövid, vékony, recés henger. Ezt kb. fél centit előre kell húzni. Ekkor kiderül egyrészt, hogy ez a henger kétfelé válik, másrészt, hogy kapcsolódik a helyretoló rugóhoz, és egy negyedet fordítva rajta, ki lehet akasztani. Most jön a szarv szerepe, amit bal felé ki lehet húzni némi türelmes kotyogtatással és ezután már szinte magától szétesik a szerkezet. Összerakás fordított irányban, annyi tudnivalóval, hogy a szarvból kiálló két, négyszögletű rész közül a szélesebb felülről nézve a bal oldalra való.

Advertisement

Advertisement

Szabályozhatóság, beállítások, karbantartás és nyavalyák

Szétszedtük, összeraktuk, állítsunk valami az irányzékon és lőjünk végre! Újabb, nem szokványos dologgal találkozunk. Általában – sportpisztolyoknál is – az első irányzék (a.k.a csapott célgömb) fix a cső elején, a hátsó ott csücsül a szánon és magasságában, valamint oldalirányban is állítható, ebből kell összehozni, amit lehet. Az MCM-eknél ez külön van: a magasságot a célgömbön, az oldalazást a hátsó irányzékon lehet mikrocsavarral, kb. 3 kattanás/1 kör finomsággal állítani. Mellesleg a hátsó irányzék csavarászásának érdemes óvatosan nekikezdeni, ugyanis a rögzítő csavar túlzott kitekerésekor a nézőkét támasztó rugó kilövi az apró alkatrészeket – nem egy bolondbiztos megoldás. Az irányzékokkal be is fejeződtek a gyárilag rendelkezésünkre álló állítási lehetőségek, más nincs, marad a házituning. Szokás az elsütő billentyű mögé a sátorvasba fúrni egy menetet és egy apró csavarral korlátozni a túlhúzást. Ez a csavar egyes hírek szerint bizonyos évjáratoknál gyári tartozék, ami annyiban hihető, hogy hobbista (értsd: amatőr sportlövő) körülmények között nem valószínű, hogy valaki több milliméter vastag fegyveracélba akarjon apró csavarnak menetet fúrni. Ami az elsütési erőt illeti, általában a sportpisztolyokra vonatkozó előírások szerinti minimum fölött nem sokkal van gyárilag. Nincs két egyforma sütésű MCM, sőt az eleve kissé nyúlós sütéshez egyazon példány télen és nyáron (valamint esőben, hóban, hegyi levegő belégzése közben és úgy egyáltalán) különböző erőt igényel. Erős a kísértés, hogy polírozással, reszeléssel finomítsunk a dolgon, de nagyon könnyű az MCM-ből sorozatlövő fegyvert faragni. Ez esetben kevesebb, mint 2 másodperc alatt kiüríti a tárat (és 10 másodperc alatt a lövész környezetét), ami legalább 400–500 lövés/perc elméleti tűzgyorsaságnak felel meg. Ez az érték a klasszikus gépkarabélyok/géppisztolyok közül az AK-47 Kalasnyikovnál kb. 600, az M-16-nál kb. 800, az MP-40 Schmeissernél kb. 500 lövés/perc, úgyhogy egy szigorúan egyeslövésre tervezett pisztolytól viszonylag szokatlan és váratlan produkció. Ha már MP-40: adózzunk a híresen precíz német népléleknek azzal az apró ténnyel, hogy a közkeletűleg Schmeissernek nevezett géppisztolyokat nem Schmeisser tervezte.

Az MCM lőeredményének javítása érdekében tehát az elsütés babrálása helyett több haszonnal jár, ha az egyrészt törékeny, másrészt csak minimális támasztékot nyújtó és tényleg csak kicsi kéznek való, műanyag markolathéjak helyett tisztességes sportmarkolatot szerzünk be, csősúlyt teszünk a fegyverre, az alján íves kialakítású, eredeti hátsó irányzékot pedig kicseréljük szögletesre.

Advertisement

Nademostmáraztán tényleg lőjünk!

Gratulálunk! Amennyiben Ön … Tamás, úgy MCM-es lőtéri rekordot ért el! 25 méterre, szokásos 8-a mintájú lőlapra 20 lövésből 195 kör; a gyönyörű jobb fölső nyolcast pedig alkalomadtán megköszönjük a Nike-Fiocchinak (nyugodtan ide lehet gondolni egy súlyos becsületsértésre alkalmas eszmefuttatást a lőszergyár termékeinek ár/érték-viszonyáról, különös tekintettel az egyenletes minőségre).

A saját rekord 191 kör olyan CCI Blazer lőszerrel, amiről annak idején azt akartam bebizonyítani, hogy az emelt lőpormennyiség miatt túl nagy, tolós rúgása van és pisztolyba nem való.

Advertisement

Advertisement

A pisztoly legfőbb hibái épp a fentiekben említett, klasszikus szovjet-orosz előnyből fakadnak: van benne anyag, így az eszköz évtizedes karbantartási elmaradással, félig szétesve, megkopva, megtaposva, kalapáccsal tuningolva is jórészt működőképes marad. Számos nyavalyája közül az egyik, hogy hajlamos eltörni az ütőszeg. Ugyanis nincs mód gyakorló állásba tenni, így a lőszer nélküli, száraz csattogtatás pont ugyanazzal jár, mint az éleslövészet. Az ütőszeg teljes lendülettel odavág, ahol a viszonylag vastag és puha, a szeget szolidan lefékező töltényperemnek lennie kellene, de ott a töltényűr kemény acélját találja, merthogy még csak egy mélyedés sincs bemarva, ahol az ütőszeg lyukra futhatna. Előbb-utóbb tehát – miután ronda látványt nyújtó, és a töltény peremének pontos felfekvését is gátló felverődést csinál – törni fog. Ez a törés több mint valószínű, hogy a szán egy láthatatlan részén, valahol ott fog bekövetkezni, ahol a szeg elvékonyodik. Viszont a megvezetése nagyon jó, tehát törött szeggel is tüzelni fog a fegyver, csak elkezd ki-kihagyogatni. Az ütés nyoma továbbra is ott lesz a lőszer peremén, de nem fog elsőre elsülni – másodjára már igen. Mi ez, ha nem tipikus lőszerhiba? Miután a gyanútlan lövész az összes lőszergyártó összes .22LR-jét kipróbálta és elküldte őket a francba a botrányos minőségük miatt, teljesen tévesen „ráébred”, hogy talán inkább az lehet a probléma, hogy kigyengült a rugó az öreg csúzliban, tehát ki kell cserélni egy erősebbre. A valódi hibát – a törést – csak a szán szétszedését követően fogja megtalálni. Simán lehet olyan példányt találni, ahol a törésfelület már teljesen kerekre le van kopva, ami sok-sok száz lövést jelent törött ütőszeggel. Summa summarum, szárazon csettegtetni nem szabad. Miután kilövöldöztük magunkat, karbantartás jön. Illik és tanácsos minden lövészet után egy puha, fegyverolajos ruhával áttörölni kívül a fém részeket és egy olajos fogkefével (ld. fentebb) a töltényűrből, valamint a tárajakról letakarítani a lőpornyomokat. Komolyabb karbantartás használattól függően évente néhány alkalommal elegendő, alaposabb szétszedést követően a beszáradt olaj- és lőpornyomok kitakarításával és finom olajpermet vagy valami korszerű kenőanyag befújásával.

Sufnituning: egy 3–4 centi hosszú, szilikongumi csövecskét kell a kakas és az ütőszeg közé benyomni. Ez elég vastag, rugalmas és puha ahhoz, hogy megkímélje a szeget, de nem morzsálódik és nem kerül a fegyverbe mindenféle gumimaradék.

Modern tuning: rikító piros töltetlenségjelző kamutöltény/pufferpatron használata.

Másik hibaforrás a hüvelyvonó karom kopása, csorbulása. Ez az alkatrész elég aprócska ahhoz, hogy az embernek ne jusson eszébe minden nap megnézni, viszont rossz lesz tőle a hüvelykivetés, ami tapasztalat szerint a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor már alig van a karomból valami, félig-meddig akkor is kihúzza a hüvelyt. Épp annyira, hogy a nyílásban keresztbe tudjon fordulni és a szán rácsapódjon – miközben a következő töltény már jönne fel a tárból. Mondjuk, ez nem csak az MCM sajátja, de a hazai példányok élemedett kora miatt talán ennél a fegyvernél fordul elő a leggyakrabban.

Advertisement

Pontosság

A fentiek ellenére az MCM már-már felháborítóan pontos és korántsem túlzás a „csoda” titulussal illetni. A cső fixen be van csavarva a tokba és a hátsó irányzék nem a szánra van építve, hanem a tokhoz rögzített fix hídra, így az irányzóvonal egyrészt nagyon hosszú, másrészt egyáltalán nem mozdul el lövészet közben. Egy normálisan karbantartott, de egyébként teljesen csupasz, gyári kivitelű MCM jó lőszerrel és erős közepes képességű lövész kezében bármikor tud 180 körüli eredményt. Köznapira fordítva: 25 méterről simán lepuffantod a sörösdobozt. A fentebb említett javításokkal, jó közepes lőszerrel 190 körül lehet lőni. A kefével történő csőtisztítás ideiglenes szórásképromlást okoz, ami 40–50 lövésig kitart. Aki ezt el kívánja kerülni, annak javaslom, hogy kefe helyett egy madzag végére kötött, enyhén túlméretes, puha rongydarabbal takarítson.

A fegyver a nemzeti pontlövő számokban abszolút versenyképes, képzésre, alapvető készségek gyakorlására pedig egyenesen ideális. Kétkezes lövészetre (olcsó IPSC, azaz hobbikommandós gyakorlási céllal) a kicsi gyári markolattal nem való, mert nehéz úgy elhelyezni mindkét kezünket, hogy azok támasszanak is, de a lövéskor hátrasikló szán is elférjen. Spéci markolatot kell feltenni, de ez a harmadába kerülő lőszerrel hamar megtérülő kiadás. Ebben a kategóriában egyébként is nehéz jobb ár/érték arányú fegyvert beszerezni.

Advertisement

Advertisement

Beszerezhetőség

Az MCM jogszabályilag fegyvernek minősül, tehát aki ilyesmire vágyik, legegyszerűbben úgy veheti meg, hogy kivándorol Magyarországról, például német vagy ausztrál állampolgárságot szerez, és új hazájában nem csak, hogy vehet, hanem akár még új példányra is szert tud tenni. Tudomásom szerint az új kb. 250 euróba kerül(t). Itthon, ha elmegy sportlövőnek, akkor szinte biztos, hogy a kezébe adott első .22-es pisztoly egy MCM lesz. Némi szorgalommal el lehet jutni arra a szintre, hogy egy normális állapotú vagy ilyenné tehető darabot kap, amit csak ő használ, és ily módon egyfajta kvázitulajdont szerez. A ’90-es évek előtt Magyarországra is ezrével került az egyesületekhez MCM, azóta gyakorlatilag megszűnt az import, tehát ami a kereskedőknél felbukkan, az 99% valószínűséggel legalább 20–25 éves, előzőleg sportegyesületben használt példány. A jobb állapotúak 40–50 ezer forintba kerülnek. Hangsúlyoznám, hogy a kor semmit nem jelent. A fentebb említett strapabíró anyagnak köszönhetően az idő nem eszi meg és sok-sok ezer lövés leadása sem rontja a fegyver szórását.

Helyesen dönt, aki használt MCM vásárlására adja a fejét, de aprólékosan nézze át a kiszemelt példányt. Némi segítség:

Advertisement

  • a szarvacskás változat kényelmesebben kezelhető és STÍLUSOSABB, mert MCM-mel lőni menő dolog;
  • nem jó, ha felverődés nyoma látszik a csőfaron, de az enyhébb mértékű még nem okoz komoly problémát és ki is lehet javítani;
  • jó, ha van kézi szánakasztó;
  • érdemes a markolathéjakat lecsavarozni és megnézni a szerkezetet; az évtizedes szutyok utal a múltbéli karbantartás „gondosságára”;
  • szánt lehúzni, csőbe belenézni, hogy a huzagolás végig teljesen és tökéletesen ép-e;
  • nem könnyű hozzáférni az ütőszeghez, de meg kell nézni (a szánban van egy keresztben átmenő, oldalról hozzáférhető csap, amit tüskével ki lehet nyomni és akkor szétszedhető) vagy már eleve szerezni egy tartalékot;
  • ha az eladó nem járul hozzá a szétszedéshez, akkor habozás és szívfájdalom nélkül hagyjuk ott a pisztolyt abban a biztos tudatban, hogy súlyos csalódástól kíméltük meg magunkat.

Egyebek

Bár az MCM akár az uniformizált tömeggyártás szimbóluma is lehetne, a látszat csal: nincs két egyforma darab, ami nem csak a beállítási nehézségekben, hanem abban is megnyilvánul, hogy a tárak nem csereszabatosak. A pontatlanul illeszkedő tár szélsőséges esetben akár ki is tud esni a markolatból, tehát ha sikerül megtalálni a pisztolyhoz való eredetit vagy egy jól illeszkedő másikat, akkor érdemes megjelölni és sárkányként őrizni.

Advertisement

Advertisement

Összességében az MCM-mel jól együtt lehet élni, a lövészet vele kifejezetten kellemes időtöltés, és hamar ad sikerélményt. Jó szórakozást!

Köszönetnyilvánítás

Hálás köszönetem Jane Spencer kommentársunknak, aki az eredetinél jóval olvashatóbbá tette az irományomat.