Giuseppe Verdi: AIDA bemutató. Szegedi Szabadtéri Színpad 1962.

“Emlékezetes előadás volt az 1962-es Aida, amelyben a Metropolitan tagja, Margaret Tynes énekelte a címszerepet és Svéd Sándor volt Amonasro”. Innen.

Advertisement

Számomra is, mivel addig még sohasem álltam operaszínpadon. Zenei képzettségem megakadt a Für Elise kottából történő előadásánál, bár ennek tanulása ma már talán könnyebben menne:

Ezt a “tudást” később továbbfejlesztettem a boogie-woogie balkéz technika begyakorlásával. Ennél már csak az ének készségem volt gyengébb. Bár nem énekeltem hamisan, a hangterjedelmem mindössze nagyjából egy oktáv volt. Ennek ellenére a középiskolában értem el énekes karrierem csúcsát, ahol a Kőműves Kelemen ballada előadásában, a kocsis szerepét látta meg bennem, és bízta rám Ugrin Gábor. De, azt hogy valaha is operaszínpadra állok, álmodni sem mertem. Opera ismeretem a Hunyadi Lászlóig jutott el, ma is ez a kedvenc áriám:

A színpadra lépéshez először is be kellett vonulni a Magyar Néphadsereg Szeged 9145-ös, első lépcsős állásépítő egységébe, méghozzá a Zalka laktanyába.

A Zalka és a Kossuth laktanya egységei szinte állandó riadókészültségben voltak, ha volt berlini válság, ha nem.

A parancsnokunk, Gál százados, kivételesen egy régivágású, jókiállású kultúrember volt, és jó kapcsolatot ápolt a szegedi kultúrális szervekkel, többek között a Szabadtéri Színpad vezetőségével. Megjegyzem a körletünkben egy pianinót is biztosított részünkre, mellyel sajátos ébresztővel keltettük társainkat! Gál parancsnokunk, ha nem volt elég néző az előadásokon, a legnagyobb örömünkre kivezényelte a kívánt létszámot az előadásokra. Eljött a premierem napja. Büntetésből én voltam aznap az Ügyeletes Alegység parancsnoka, így teljes felszerelésben kellett irigykednem jó néhány társamra, akikkel teljes lett az Aida előadás nézőtere. Arról nem is beszélve, hogy az akkor még 40 éves, csak a Film Színház Muzsikából ismert Margaret Tynes, már csak a látványa miatt is, mi mindent jelentett volna egy katona számára.

Talán még csak az I. felvonásnál tartottak, amikor az Központi Ügyeletes Tiszt azonnali éles riadót rendelt el. Engem utasítottak, hogy azonnal menjek ki három társammal és szállítójárművekkel a Szegedi Szabadtéri Színpadra, riadóztassam és hozzam be az ott lévő társakat. Bár a színpad igazgatója megkísérelt tiltakozni, annak ellenére teljes menetfelszereléssel, géppisztolyostól, mind a négyen beléptünk a világot jelentő deszkákra. Mondanom sem kell, hogy micsoda taps és hangos ováció fogadott bennünket, kis híján meghajoltunk. A nézők egy része rendezői bravúrnak vélhett a megjelenésünket, az ott üllő társaink, pedig pláne odavoltak a gyönyörűségtől! Odaléptem az éppen ária közepén tartó Margaret Tyneshez és tökéletes angolsággal:

Advertisement

Advertisement

- Please, stop! Leállítottam!

Svéd Sándorra nem emlékszem, mert a szemembe világítottak a reflektorok. Találtam egy mikrofont és felszólítottam az alakulat ott tartózkodó katonáit, hogy azonnal vonuljanak a teherautókhoz. A zenekari árokban a karmester kérdően nézett rám, megtaláltam vele is a hangot:

- Nyugodtan folytassák!

Emlékezetes volt a tegnap esti nagysikerű Aida előadás, amelyben a Metropolitan tagja, Margaret Tynes énekelte a címszerepet és Svéd Sándor volt Amonasro. Mindössze egy apró epizód zavarta meg a bemutatót, írta másnap egy másik helyi lap, az viszont megbocsájthatatlan, hogy a fellépők között elfelejtették megemlíteni a nevünket.

Fájdalomdíjként íme a ‘Ritorna vincitor’ az Aida első felvonásából, Margaret Tynes előadásában. Reméljük csak nem zavarja meg egy riadó!