Klinkerhoffen kolléga rám parancsolt, hogy az olvasóinkkal azonnal osszam meg a hétvégi kalandomat, és vessek véget a kényszerű távollétemnek. Szóval most megtudhatjátok merre jártam a hétvégén. Szokásomhoz híven most is messziről indulok....

Az egyik barátommal már jó régen, 2002 körül elhatároztuk, hogy körbejárjuk Magyarországot a kék túrák mentén. Szép lassan elkezdtük az Országos Kéktúrával, a Sátoraljaújhely feletti Nagy Milicről indulva, ami az ország északi felén halad végig, ennek nyomvonalán haladva készült a legendás Másfélmillió lépés Magyarországon című dokumentumfilm sorozat. A kék kör északi szakasza az Írott-kőn ér véget, Kőszeg felett, és ugyanott indul a folytatás a Dunántúl déli részén egészen Szekszárdig, ahol viszont az alföldi szakasz kezdődik, ami a Nagy Milicen teljesíti be a végzetét.

Az északi szakaszon még csak alkalmanként csatlakoztam a barátomhoz – bizony jó sok elmaradásom van –, de 2005 körül ráéreztem az ízére, és a Kemenes-háttól már folyamatosan a barátommal együtt járjuk az országot. egészen 2007 közepéig, amikor én pillanatnyi szünetet kértem a harmadik gyerekem születése indokán.A hétvégén jött el a folytatás nagy pillanata, végre összeszedtem anyagi és lelki forrásaimat, jeleztem a barátomnak, hogy nem halogatom tovább, fejezzük be idén a kört, és tegyük fel az I-re a pontot. Okánynál hagytuk abba 9 évvel ezelőtt, szóval oda kellett lejutnunk pénteken, és szépen be is osztottuk erőinket a három napra, hogy Berettyóújfaluig kényelmesen kitartson.

Advertisement

Advertisement

A “kéktúrázást” azért szeretem, mert a teljesítménytúráktól eltérően itt én magam oszthatom be az időmet és a távolságot, ahogy a kedvem tartja (és az időjárás megengedi), de mégis kötött az útvonal, tehát szükség van a tájékozódásra, nem puszta kóborlás. Sőt, a pecsétek begyűjtése még korlátokat szabhat, és oda kell figyelni az igazolások beszerzésére. Ezek mellett érdekes tájakon, érdekes emberekkel találkozhatunk, aki bejárja a teljes kört, az tényleg megismerheti hazánkat. Mivel elég hosszú távokat kell bejárni, a túra során van lehetőség a beszélgetésekre és az önmagunkba elmélyedésre egyaránt. És közben jól nyitva kell tartani a szemünket, hogy meglássuk a sok csodát:

Volt már sok kalandunk együtt a barátommal, de azt hiszem ez a hétvége különösen emlékezetes marad, több szempontból is. Az első nap a ráhangolódás jegyében telt, szinte az összes rossz dolgot megtapasztaltuk a pár óra alatt, amit a vonatról leszállás, és a szállásunkra megérkezés közé bezsúfolhattunk. Számítottunk rá, hogy nehéz napunk lesz, mert néztük az időjárás előrejelzést, ami egész napos esőt ígért, és azt is tudtuk, hogy mocsaras területen kell keresztülvágni. De azért a kettő kombinációja elég kemény mutatványokra késztetett minket. Nappal még csak-csak tudtuk kezelni a helyzetet, de a célunktól kb 3 kilométerre, amikor ránk esteledett kábé 2 km/órás sebességre vettük vissza a tempónkat, és így sikerült keresztülvágni az ingoványon, igaz nyakig sárosan (szó szerint). A problémát fokozta, hogy a faluba érkezve nem találtunk nyitott kocsmát, ahol bánatunkat alkoholba fojthattuk volna. Bizony, kemény élet a turista élet!

Másnap, tanulva előző napi hibánkból, már hajnalban elindultunk, napkelte előtt. Ezzel nyertünk némi haladékot, és a maradék sármezőn már fagyott állapotban tudtunk átkelni, így csak arra kellett vigyáznunk, hogy a fagyott buckákon ne ficamodjon ki a térdünk, és ne essünk hasra jégen (vagy ne szakadjunk be egy mélyebb pocsolyába).

Nyevszkij hadait megszégyenítő meneteléssel keltünk át sikeresen a jégmezőkön, és értünk ki Biharugrába, Békés megye északkeleti csücskébe. Az első becsület süllyesztőben megcsodálhattuk Sztálin mellszobrát, Lenin arcképét ábrázoló festményt, és további kommunista relikviákat. És elbeszélgethettünk a tulajjal egy kedves, idős úriemberrel. Innen továbbindulva a közutat (szigorúan kis betűvel!!!) választottuk a sárrétre visszakanyarodó jelzés helyett, és úgy igyekeztünk Körösnagyharsány felé.

Az út nagy részét már meg is tettük, amikor egy jelzés nélküli autóból érdeklődött kedvesen két egyenruhás rendőr a céljaink felől, majd fordultak egyet az autóval, kiszálltak, és igazoltattak. Soha nem tartoztam a lázadozó fiatalok közé, így a rendőrséggel nem volt igazán sok problémám, de állíthatom, ez volt életem legudvariasabb igazoltatása. A rendőrök szó szerint elnézést kértek, amiért megállítottak, de mint kiderült azért voltak kénytelenek ezt megtenni, mert egy állampolgári bejelentés alapján ki kellett vizsgálniuk, hogy mi nem vagyunk-e migránsok, akik titokban keltek át a határon. Alaposan kikérdezték, hogy mikor merre tervezzük az utunkat folytatni, hogy megadhassák a központnak, a későbbi feljelentéseket megelőzendő.

A hétvége maradék része innentől már szinte eseménytelenül zajlott, ha leszámítom a Komádiban meglátogatott Irish Pubot, ahol sokféle sör volt, de ír egy sem (csak: Kőbányai, Arany Ászok, Borsodi). Viszont később is láttunk gyönyörű tájat, érdekes állatokat, kedves embereket.

Túrázzatok sokat ti is!

Advertisement

Advertisement

fényképek forrásai: felső: Kontroll című film egy jelenete; második: a Kék Kör útvonala (MTSZ), többi: Jóvér Béla fényképei.


Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel, csillagozd, hálásak leszünk érte!

Véleményed hozzászólásban, Facebook-üzenetben és bemutatkozó oldalunk Kapcsolat menüpontjában, valamint impresszumában megtalálható személyes elérhetőségeinken várjuk.

Megtalálhatod és követheted a Koncot a Facebookon, a Twitteren és a Tumblrenis, bemutatkozó oldalunk a konc.hu címen érhető el.