!sőnkret ,gem jőN - Nőj meg, teknős! Mozi, Roald Dahl elbeszélése nyomán.

A BBC One 2014 karácsonyán remekül sikerült ajándékkal lepte meg a nézőközönségét. Roald Dahl “Esio Trot” cím elbeszélése nyomán elkészítették a vele azonos című filmváltozatot, Judy Dench és Dustin Hoffman, valamint eddig sosem látható mennyiségű teknősbéka főszereplésével. Elgondolkodtató és tanulságos az a tény is, hogy az 1934-ben született, elképesztő filmpályafutást maga mögött tudó, ma már 82 éves Judy Dench és az 1937-ben született, és a ma 79 éves Dustin Hoffman számára, a rendező még mindig látott lehetőséget még mindig fiatalos tehetségük bemutatására. És mindketten éltek is vele!

Roald Dahl’s Esio Trot: Trailer - BBC One Christmas 2014 előzetese:

Akik szeretik a kisállatokat, különösen a teknősbékákat, és kedvelik a két zseniális színészt, remekül szórakozhatnak Judy Dench kacér alakításában és Dustin Hoffman elképesztő műszaki megoldásaiban is bővelkedő filmben.

Azt pedig ki hitte volna, hogy teknősbékák is főszerepet kaphatnak játékfilmben, és helyt is álltak! A Roald Dahl által kifundált ötlet alapján készült Esio Trot című / visszafelé olvasva Tortoise/ film történetét így foglalja össze a port.hu:

“Az agglegény Mr. Hoppy életében két dolog jelenti a szenvedélyt. Az egyik a virágoskertje a balkonon, a másik egy titkos szerelem. Mr. Hoppy ugyanis végzetesen beleszeretett az özvegy Mrs. Silverbe azon a napon, amikor először megpillantotta. Mrs. Silvernek azonban láthatóan csak egy szenvedélye van, a teknőse Elfi. Mikor egy nap Mrs. Silver elárulja, mennyire szeretné, ha a teknőse növekedne, Mr. Hoppy merész tervet eszel ki, hogy megnyerje a szívét. Egy visszafelé mondott szavakból álló versikét tanít meg szomszédasszonyának, amely állítólag majd növekedésre bírja a teknőst, ezután már csak azt kell csellel megoldania, hogy a teknős tényleg nagyobb legyen. Ennek érdekében különböző méretű teknősök beszerzésébe kezd.”

Advertisement

Advertisement

Néhány fontos jelenetet kiemelnénk számotokra a filmből:

1. A film narrátora James Corden, két Elfi-vel:

2. A csak visszafelé olvasva értelmes levél:

3. Hoffman lakásának arborétum erkélye:

4. Kukucskálással az alatta lakó Judy Dench erkélyére, aki éppen a trükkös levelet olvassa, a kedvencével -Elfivel - a kezében.

Az azóta is nagy sikerrel játszott film szakmai elismerése sem maradt el:

A filmadaptáció készítője Richard Curtis az íróról, Roald Dahlról :

A kép balról-jobbra a film adaptáció egyik írója Richard Curtis, a producer Hilary Bevan Jones, Dustin Hoffman, Judi Dench, a rendező Dearbhla Walsh és a társíró Paul Mayhew-Archer, a film bemutatója alkalmából.

A stábról többet itt:

Az egyébként igen népszerű Roald Dahl által 1990-ben írt Esio Trot elbeszélés angol nyelven felolvasott teljes szövege is hozzáférető a YouTube-on: