Előzmények:

Advertisement

Egy tavalyi, nyirkos őszi vasárnapon, visszahúzódva a négy fal közé az a hangulatmentő ötletem támadt, hogy letöltöm, és megnézem kamaszkorom egyik legmeghatározóbb filmjét, a 2001: Űrodisszeát.

Az emlékek felelevenítése mellett az is célom volt, hogy felmérjem, megtud-e szólítani egy mai, tizenéves srácot ez a kereken öt évtizeddel ezelőtt (!) már javában forgatott film.

Advertisement

Azt, hogy mennyire tetszett, ámde mennyire nem értettem, ebben, a napokban megidézett tavalyi posztban kiáltottam világgá. Persze értettem alapvetően, a történet vázát mindenképp, de a film végét olyannyira nem, hogy szabályosan elszégyelltem magam. Talán nem vagyok eléggé művelt a szimbólumok értelmezéséhez, vagy egyszerűen olyan tompán, a számon kiesve próbáltam megfejteni a végkifejletet, hogy pont azt nem vettem észre, ami majdhogynem kibökte a szemem?

Hogy egy általam is nagyra tartott Cink-szerzőt idézzek, aki maga is fejest ugrott Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke nehezen értelmezhető világába:

“...semmit sem muszáj megfejteni mindenestül, az a lényeg, hogy amit ki tudsz szedni magadnak egy ilyen két és fél órából, annak van-e értelme.”

Sponsored

/Albert/

Innentől spoiler-hegyek....

Advertisement

Szóval miután ez az egész nem hagyott nyugodni, Bagaméri barátom javaslatára szellemi teljesítménytúrára indultam, melynek első lépéseként fondorlatos és ravasz tervet eszeltem ki: mégpedig, hogy elolvasom Clarke Űrodisszeia-regényeit. Kettőről tudtam, kiderült hogy négy van: a 2001, a 2010, 2061, és a 3001. Semmi jót nem sejtetett a dolog - mármint a folytatások száma -, ami nem kis részben igazolódott is. A 2001-el kapcsolatban viszont abban bíztam, hogy olvasva összeáll végre minden, és a homlokomra csapva heurékázhatok majd nagyokat. Tévedtem.

Annyiban vált az utolsó jelenetsor értelmezhetőbbé, hogy a regényben a szerző felfedi: Bowman hotelszobai környezete egy szimuláció, a teremtő idegenek pedig pontosan tisztában vannak azzal, hogy hősünk már nem él, míg szegény Bowman nem kifejezetten. A csillagkapun átrepült asztronauta a belőle kinyert információk alapján létrehozott térben, és környezetben “létezik”. A film azonban itt jelentősen eltér a regénytől annyiban, hogy míg a filmben Bowman egy elnöki lakosztályt idéző, barokkos bútorzatú, revüszínpad-szerűen, üvegpadló alól megvilágított hotelszobában van, addig s regényben egy olyan földi hotelszoba szimulációjában találja magát, amelyben évekkel korábban megszállt.

No de vissza a könyvekhez. Szintén Bagaméri barátom javaslatára karácsonyra beszereztettem magamnak A Szukits kiadó alábbi gyűjteményes Clarke-kötetét:

Ami igazán értékessé teszi ezt a könyvet, az nem a más kiadóknál már megjelent négy Űrodisszea-regény, hanem a benne szintén helyet kapott 2001 elveszett világai c. kötet, amely a 2001: Űrodisszeából kimaradt néhány fejezeten kívül tartalmaz egy részletes visszaemlékezést is a film alkotói folyamatáról, és Clarke, Stanley Kubrickkkal folytatott közös munkájáról.

Advertisement

Ebből többek között megtudhatjuk, hogy Kubrick baromira kiszámíthatatlan és szeszélyes ember volt, nagyjából a Dr Srangelove borultabb karaktereire jellemző rigolyákkal. Arthur, pár hónap közös munka után, el is nevezte Stant Mr Strangelove-nak.

A visszaemlékezésekből kiderül, hogy miképp kereste meg Kubrick Clarke-ot, milyen koncepció mentén jelölte ki a rendező az író mozgásterét, és hogy mennyire szólt bele az írás aprólékos folyamatába. :) Fontos részletekre derül fény arra vonatkozóan is, hogy mekkora bizalom övezte Kubrickot az MGM háza táján, és hogy milyen módon motiválta a rendezőóriás az írót, amikor az - a forgatás alatt többször is - megtörten, feladni látszott a munkát.

Advertisement

Az űr meghódítására is kiterjesztett hidegháborús versenyfutásban a szovjet államhatalom figyelmét még ez a lázas, London melletti forgatás sem kerülhette el. A számtalan érdekes részlettel telepakolt napló, melyet Clarke a kreatív munka, és a forgatás ideje alatt írt, szolgáltat alapot most következő utazásunkhoz. Merüljünk el az izgalmas részletekben! ;)

Az őrszem

1964 kora tavaszán, Stanley Kubrick filmrendező levelet írt a Ceylonban élő Arthur C. Clarke-nak, melyben az író hosszas méltatása, és a kötelező udvariassági körök után felvázolt neki egy filmötletet:

Advertisement

Olyan átütő erejű, mitikus magasságokba emelkedő science-fiction filmet szeretnék, amilyen csak a mesében van.

Hogy miért pont Clarke-ra esett a választása, nem tudni. Mindenesetre tájékozottnak volt mondható az író munkásságát illetően, például A gyermekkor vége című, 1953-as regényére Kubrick sokszor hivatkozott a kreatív munka során.

Clarke ceyloni otthonában átnézte korábbi írásait, hogy megfelelő kiindulópontot szolgáltasson a Kubrickkal 64' áprilisában lefolytatott személyes megbeszéléshez. Ekkor akadt a kezébe Az őrszem című, 1948-as novellája, amelyet egy, a BBC által meghirdetett pályázatra írt. Bár ezen a pályázaton semmilyen helyezést sem ért el, a novellát elég jónak találta ahhoz, hogy megemlítse, és alkalomadtán meg is mutassa Kubricknak.

Advertisement

Az őrszem egy XX. század végi holdexpedícióról szól, melynek kutatói egy ősi, idegen civilizációra utaló, fejlett technológiával létrehozott építményt találnak a holdkőzetbe ágyazva. A szerkezet folyamatosan jeleket küld a messzi világűrben élő építőinek. A jel abban a pillanatban megszakad, mihelyst az építményt megközelítik, vagy felnyitják, így értesítve annak megépítőit, hogy az emberi faj technikai fejlődése új szakaszba lépett.

A novella valóban nem volt kiemelkedő, még Clarke saját műveihez képest sem, annak befejezése pedig még a korszellemhez viszonyítva is meglehetősen emelkedettre sikeredett.

Advertisement

A két korszakos zseni 1964 április 22-én, Londonban, a Trader Vic’s polinéz étteremben találkozott először.

Clarke-ot meglepte, hogy Kubrick mennyire mélyen beleásta magát a tudományos szak-, és a fantasztikus irodalomba. Az író kifejezetten aggódott, hogy a rendezőóriás a kor trendjeinek megfelelően a csészealj-vasat kezdi el kalapálni, de Kubrick alábbi mondata aztán megnyugtatta:

Advertisement

Filmet akarok csinálni az ember világűrhöz fűződő viszonyáról. Valamit, amit még soha nem próbáltak, még kevésbé valósítottak meg a filmtörténetben.

Kubrick és Clarke ötletelés közben

Számtalan űrfilm-szemét készült akkoriban. Még azt a keveset is, ami szakértői szemmel nem tűnt annyira gyalázatosnak és szakmaiatlannak, áthatotta az a naivság, ami az űrhajózással kapcsolatos kamaszos izgalomból fakadt. Az embert régtől foglalkoztató társadalmi, filozófiai, és vallási kérdések boncolgatása pedig teljesen hiányzott a kor tudományos-fantasztikus filmjeiből.

Például akkoriban vetítették a Raquel Welch főszereplésével készült Fantasztikus utazás című sci-fit is, amelyet Clarke ki nem állhatott. Már javában folytak a kreatív egyeztetések Kubrickkal, amikor egyik este Arthur fáradtan bekapcsolta a tévéjét.

Advertisement

A Híradóban a Fantasztikus utazás promóciója keretében New Yorkba utaztatott Salvador Dalit mutatták, amint egy Ötödik sugárúti üzletház kirakatában, a bikiniben pózoló Raquel Welch mellett fest.

Dali és Welch a kirakatban

Amikor másnap Clarke elmesélte az esetet Stanleynek, az rövid hallgatás után csak annyit mondott:

Advertisement

Ne aggódj Arthur, már számodra is lefoglaltunk egy kirakatot!

“ A filmtörténetben még soha...”

A sok fejtörést okozó holdfelszín (kép a filmből).

Kubrick a következőt javasolta Clarke-nak: először írjon egy regényt (félig már a filmvászonra kacsintva), majd a kész művet dolgozzák át közösen forgatókönyvvé. Természetesen Kubrick a regény formálódását is szeretné nyomon követni, és ha szükséges, kiigazításokat kér. A kezdeti ódzkodás után abba is belement, hogy Az őrszem képezze a történet alapját.

Advertisement

Mindkettejüket mélyen foglalkoztatta a holdfelszín kérdése. Nyilván volt tudományos elképzelés minderről, de a Ranger VI. holdszonda kameráinak meghibásodása után a kérdés azért valamelyest nyitott maradt. Bár a holdra szállás pszichológiai értelemben még távlatinak tűnt, azt mindketten jól tudták, hogy egy esetleges tévedés nevetségessé, idejétmúlttá teheti a filmet. Tisztában voltak azzal, hogy a bemutató nagyjából a holdra szállás idején lesz, és emiatt még inkább fontos, hogy ne lőjenek nagyon mellé.

Kubrickot annyira idegesítette ez a bizonytalanság, hogy elment a Lloyd’s-hoz, és megérdeklődte, hogy bebiztosíthatná-e magát ilyen eshetőségekre.

A Ranger VII űrszonda Kubrick születésnapja után egy héttel jó minőségű felvételeket küldött a földre a hold napsütötte, és árnyékos oldaláról is.

Advertisement

A regényírás miatt napi kapcsolatban állt Kubrick Clarke-kal. Már a folyamat elején bekerült a történetbe a “meghibásodott” számítógép, melyet először Kubrick nőneműnek szeretett volna, és az Athena nevet adta volna neki. .

Augusztus 17-én nevet adnak a főhősnek is: megszületik Alex Bowman (végül David lett).

Az írás jól haladt, bár Kubrick szinte naponta kért valami változtatást. Clarke a szorított tempó miatt a fejezetek között volt kénytelen forrásmunkát végezni. Így találkozott aztán Robert Ardrey - African Genesis c. munkájával, amelynek egyik fejezetében Ardrey eljátszott azzal gondolattal is, miszerint elődjeink intelligenciájának ugrásszerű megnövekedése egy kozmikus sugárhatás miatt bekövetkezett génmutáció következménye lehet. Ez felkeltette Clarke érdeklődését. Amikor mindezt elújságolta Kubricknak, a rendezőnek támadt egy ötlete: mi lenne ha az idegenek változtatnák ez embert húsevővé. Clarke vitába szállt Kubrickkal, miszerint az emberek mindig is húsevők voltak, de a makacs rendező addig kalapálta a vasat, amíg Arthur felhívta Isaac Asimovot, hogy megvitassa vele a növényevők húsevővé válásának biokémiáját.

Advertisement

Advertisement

Kubrick folyamatos instrukciókat adott Clarke-nak, melyek közül minden második-harmadik tanácsot pár napon belül visszavont. Clarke idegeit mindez nagyon megviselte. 64 karácsonyára a regény első fogalmazványa eljutott Bowman csillagkapuba lépéséig, de onnantól csak sejtéseik voltak, hogy merre vigyék a történetet tovább.

Mindeközben a Stanley irodája előtti parkban levakarhatatlan, ambiciózus fiatal fickók ücsörögtek a padokon. Mindenáron a rendezővel akartak beszélni. A bejáratig követik, elállják útját, egyszer dulakodásig fajul a helyzet - együtt szeretnének dolgozni a rendezőóriással - mondják. Kubrick az atrocitások hatására paranoiddá válik, méretes vadászkést vásárol, amelyet az aktatáskájában hord.

Clarke 65 legelején rövid időre hazautazott, Kubrick levelei és táviratai azonban folyamatosan özönlöttek hozzá. Ezzel kapcsolatban egyszer megjegyezte az MGM sajtóosztályán, hogy szerinte van egy billentyű Kubrick írógépén, amelynek leütésekor a következő mondat ütődik a papírra:

Advertisement

A filmtörténetben még soha...

Denevérek a holdon

A Discovery centifugája egy londoni stúdióban. 5km/h sebességű forgásra volt képes

1964 karácsonyán Kubrick nyélbe ütötte az üzletet az MGM-el, és a Cineramával ( a 10 millió dollár lehívhatósága érdekében). 1965 tavaszán New Yorkban folytatódott a kreatív munka, kiegészítve - a megvalósíthatóság szempontjait maximálisan szem előtt tartó - filmes szakemberekkel, trükkmesterekkel, sminkesekkel, díszlettervezőkkel, és kellékesekkel. Részben ezek miatt a megbeszélések miatt több hosszabb, az előző év karácsonyán már lefixált jelenetet is ki kellett selejtezni, ami a regény teljes újragondolását tette szükségessé.

1965 március 8-án Clarke a következőt írja a naplójába:

Advertisement

Advertisement

Keményen küzdök, hogy megakadályozzam Stant abban, hogy visszahozza dr. Poolt a halálból. Félek, hogy a halhatatlansággal kapcsolatos rögeszméje felülkerekedik a művészi ösztönein.

(Ez már csak azért is érdekes, mert a 3001: Végső űrodisszeában (1997) Clarke nem tesz mást, mint visszahozza dr. Poolt a halálból.)

dr. Pool megy a halálba

Április 19. Megérkezik New Yorkba a film két angol gyártásvezetője. Kubrick irodájának falát belepik a látványtervek és a vázlatok.

Advertisement

Május 25. Clarke már azt hiszi sínen van, amikor Kubrick megkéri, hogy emelje át A gyermekkor végéből az ördögtémát.

:DD

Clarke lopva belenéz Victor Lyndon producer gyártási jegyzeteibe. Victornak egyetlen jelenethez négy idomított varacskos disznót kell szereznie. Július elején hazautazik, hogy augusztusban már Angliában csatlakozhasson Kubrickhoz, és a lázasan készülődő stábhoz.

Advertisement

Advertisement

Októberben, már a sokadik elutasított befejezési javaslat után, Clarke új ötlettel áll elő: Bowman visszafejlődik a csecsemőkorig, majd föld körüli pályáról figyeli anyabolygóját. Kubricknak nagyon tetszik az ötlet, amit az is jelez, hogy a korábbiaktól eltérően, még három nap múlva is lelkesen beszél a “vízióról”.

Clarke az egyik technikai értekezleten felvetette, hogy a Discovery legyen atomenergia-impulzus meghajtású. A látványtervezők meglehetősen idegesek lettek az ötlettől.

Az előkészületek 65 decemberére a célegyenesbe értek. Bár az utolsó hetek kétszemélyes egyeztetései szinte teljesen meghiúsultak Kubrick állandóan csörgő telefonja miatt, (ezt Clarke naplójában sérelmezte is), a technikai előkészületek, és a díszletépítés gyakorlatilag teljesen befejeződött.

A TMA-1 monolit feltárásának hatalmas holdbéli helyszínét a délnyugat-londoni Shepperton stúdiókban építették fel 1965 karácsonyára. A díszlet az új év első hetéig maradhatott, hosszabbításra nem volt lehetőség. 50x15x6 méteres gödörben helyezték el a fekete téglalapot, és alakították ki a holdbéli kutatók munkaterületét.

Advertisement

A TMA-1 bevilágítása nagy fejtörést okozott. Kubrick instrukciója az volt, hogy a monolit a lehető legfeketébbnek hasson. Mintha elnyelné a fényt. A háromtonnás lucite-tömb (ez a plexi szebb neve) befeketítésére matt festéket használtak. Próbavilágítás közben vették észre, hogy a tömbön ujjlenyomatok éktelenkednek. Kubrick önkívületbe esve dühöngött.

A Shepperton-studióbéli díszlet

A másik rendkívül zavaró körülmény az volt, hogy a gigantikus stúdió hangár-szerű épületét ellepték a denevérek.

Advertisement

Igazából a sötét miatt nem is igazán tudták azonosítani, hogy miféle állatok repkedtek a díszletben,csak annyi volt bizonyos, hogy a helyzet - tekintettel arra hogy a Holdon vagyunk - tarthatatlan. Miután a stúdió illetékesei intézkedtek, el is kezdődött a forgatás. Kubrick nem aprózta el a munkát, egy hét alatt az összes holdfelszíni jelenetet felvették.

A TMA-1 tömbjét a forgatást követően egy vattával kitömött hatalmas faládába helyezték, hogy pontosan egy év múlva, a hotelszoba jelenet felvételeinél újra szerephez jusson.

Csontok és zenék

1966 február 4-én Kubrick demóvetítést tartott néhány MGM-es nagykutyának. Mendelssohn Szentivánéji álom c. művéből vágott be aláfestőzenét a súlytalanság-jelenethez, és Vaughan Williams Antarctica szimfóniáját a holdbéli díszletben felvett képekhez. A vezetőséget lenyűgözte az eredmény (ennek később még jelentősége lesz).

Advertisement

Április 23-án Clarke, és Roger Caras operatőr meglátogatott egy Nuneaton melletti magánállatkertet. Egész nap felvételeket készítettek a majmok mozgásáról, gesztikulációjáról, amelyeket majd az előembereket alakító színészek koreografálásához terveztek felhasználni. A csimpánzok többször is fellökték a kamerát, egy fiatal gorilla pedig elrágta a stáb egyik kábelét. Mindettől függetlenül Clarke-ék nagyszerűen érezték magukat az emberszabásúak között.

Május 29. A szovjet légügyi attasé meglátogatta a forgatást. Megnézte az űrhajóra erősített összes figyelmeztető táblát, majd fölényesen megjegyezte:

Bizonyára tisztában vannak vele, hogy ezeknek a feliratoknak mind oroszul kellene szerepelniük!

A film utolsó jelenetének felvétele (1967 január)

Az utolsó jeleneteket (hotel) 1967 januárjában vették fel, de a film melletti kampány Amerikában már 66 őszén elkezdődött.

Advertisement

Advertisement

A film zenéjének megkomponálására Kubrick Alex North-ot kérte fel.

Miközben North lázasan dolgozott, Kubrick lassan módosítgatva eredeti álláspontján, egyre inkább arra hajlott, hogy a legfontosabb jelenetek alatt klasszikus művek szóljanak. Kubricknak egészen konkrét elképzelései voltak erről, ez volt tetten érhető már a demóvetítésen is. Amikor a rendező előállt tervével a stúdió illetékesei felé, merev elutasításba ütközött: “Ilyen nagyszabású filmnek normális filmzene kell.”North szorgalmasan komponált, Kubrick pedig ezzel párhuzamosan saját elképzelései szerint kevert zenét a jelenetek alá.

North, és a stúdió vezetése mindezzel csak a díszbemutatón szembesült. Egészen a nyitójelenetig a zeneszerző megvolt győződve arról, hogy az általa komponált muzsika csendül fel majd. Kubrick egyszerűen képtelen volt szemtől-szembe elmondani neki, hogy az összes szerzeményét kihagyta a filmből.

Advertisement

A “Holdlátó” jelenet a végleges, Kubrick elképzelései szerinti zenével (Richard Strauss):

Itt pedig az Alex Nort-féle verzió.

Döntse el ki-ki maga, hogy Kubrick jól döntött-e, amikor Strausst választott. :))

Advertisement

A filmet 1968 áprilisában mutatták be. Viszonylag hamar lekerült a mozik műsoráról. A vegyes fogadtatását elsősorban a film értelmezhetetlenségével, tempójával és befejezésével magyarázták. Éveknek kellett eltelnie, mire lassan elfoglalta méltó helyét a filmművészet mesterművei közt.

Clarke visszaemlékezéseiből egyértelműen kirajzolódik, hogy az alapkoncepciót Kubrick álmodta meg, majd Clarke - többek között - az Őrszem c. novella felhasználásával látott neki a kerettörténet megalkotásának. Ezt a tartalmat aztán Kubrick betűről-betűre átrágta, majd addig dobálta vissza azt Clarke-nak, amíg a végleges, neki tetsző forma össze nem állt (a forgatás közben szinte végig íródott a regény/forgatókönyv).

Advertisement

Egy késői interjúban Kubrick arról beszélt, hogy igazán jó science-fiction filmet, csak közepes sci-fi író művéből lehet készíteni. Clarke-nak a forgatás idején ellenben arról beszélt, hogy bármit le tud forgatni, amit ember valaha papírra vetett. Vajon Kubrick a közepes sci-fi író alatt Clarke-ot értette?

A regény(ek)

Stanley Kubrick hatása a 2001: Űrodisszea című Arthur C. Clarke-regény végleges formájára vitathatatlan. Clarke ezt soha nem is tagadta. Ez a nagyívű, önmagát magyarázni nem akaró, számtalan értelmezési kiskaput hagyó alkotás, melynek koncepciója Kubrick fejében (az elérni kívánt hatás tekintetében) már a Clarke-al való első találkozás előtt megvolt, egyszerűen megkívánta, hogy a rendezőóriás a kor egyik legfelkapottabb tudós-sci-fi íróját kérje fel, hogy a forgatókönyvírás menetét folyamatos tudományos kontroll alatt tartsa.

Jól látható a Clarke naplójából kijavázott rövid történetekből, eseményekből, és rendezői útmutatásokból, hogy Kubrick nem biztosított semminemű alkotói szabadságot a Srí Lankán élő brit tudós-írónak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a forgatókönyv alapjául szolgáló regény ne lenne Clarke sajátja. Csupán az nem jelenthető ki kellő bizonyossággal, hogy Kubrick hatása nélkül Clarke ugyanoda jutott volna el az Őrszem regénnyé fejlesztésével, ahova aztán sikerült.

Advertisement

Ha az 1968-as filmalkotást vesszük a teljes Úrodisszeia-univerzum kiindulópontjának, akkot Clarke már a 2001 regényváltozatában elkezdte lerombolni a Stan-féle álomvilágot. Clarke kényszeresen magyaráz. A film hotelszobában játszódó fináléját is szétszálazza, agyonmagyarázza. Mégis, ez a sok-sok válasz, amit a Kubrick által nyitva hagyott kérdésekre kapunk, kiüresíti a történetet. Hiába fejezi be ugyanazzal képpel a regényt amellyel a film, a film okozta katarzis elmarad.

Bowman

Clarke önmaga foglya. A regény folytatásában, a 2010: Űrodisszeiában már át sem lépi a tech-dráma kereteit. Behozza a politikát, de ezt is szörnyen naiv módon teszi. Szovjet-amerikai, nagyon peace, nagyon love legénységgel indul Alex Bowman és a Discovery felkutatására. Bowman persze megjelenik(!), figyelmeztet a veszélyre, az önmagát megsokszorozó monolit pedig miután körbeborítja teljesen a Jupitert, egyszerűen fogja, és berobbantja a gázóriást napnak, így varázsolva inkubátorrá Clarke kedvenc holdját, az Európát. A regény végén HAL és Bowman, egy nagyon megható, és önfeláldozó küldetés teljesítése közben “egymásra találnak”. Az idegenek kitiltják az embereket az Európáról.

Advertisement

A 2061: Űrodisszeiában már igazából történet sem kell, azon kívül, hogy az emberek megsértik az Európára vonatkozó tilalmat. Annyira fölösleges és semmitmondó köztes ez a regény, hogy azt elmondhatatlan.

És végül megérkeztünk a fináléhoz, a 3001: Végső űrodisszeához, amelyet a már nagyon idős Clarke írt, 1995-96 környékén. Már a 10-ben és a 61-ben is észrevehető volt, hogy Clarke mennyire nem tudja kivonni magát a popkultúra éppen aktuális divatirányzatainak hatása alól, a 3001-ben viszont sikerült olyan dolgokat összerittyentenie aktuális moziélményeiből, hogy egyszerűen leesett az állam.

Advertisement

Először is amitől Clarke óvta Kubrickot, azt itt maga Clarke végzi el: Feltámasztja az ezer éve az űrben keringő Poolt, aki természetesen, miután kiolvasztják a szkafanderéből, azonnal Bowmant keresi. Orvul lerohanják ezeréves földi emlékei is. Erre jön egy teljesen buta, történelmi visszatekintésbe ágyazott valláskritikus maszlag, amelyben egy XXI. századi reformpápa azért lesz a föld hirtelen legnépszerűbb embere, mert “hitehagyottként” kiteregeti az egyház legpiszkosabb ügyeit! Nagy levegőt, tisztelt Spotlighton, és bostoni püspökvéren felvilágosult, haladó szellemű olvasók! Az egyházat alapjaiban felforgató botrányt egy jegyzőkönyvgyűjtemény kiszivárogtatása jelenti, amelyeket az INKVIZÍCIÓ idején vetettek papírra... Wááá!!

A reformpápát meg is ölik. Nagyon!

A következő sokk akkor éri az embert, amikor Poolt felviszik egy a földről, lifttel (?) is megközelíthető kupolába, ahol egy fiatal lány egy sárkány, egy mesebeli sárkány hátán repül körbe-körbe, a kertben pedig egy...... A kertben pedig egy..... a kertben pedig egy raptor, mondom egy raptor, mondom: RAPTOR kertészkedik..... KERTÉSZKEDIK!!!!!!!

Advertisement

Az már csak hab a tortán, hogy a Függetlenség napja befejezésétől nem sokban eltérő végkifejletben, a Poollal immáron barátságos HAL - amely már egyesült Bowmannal a nem tudom milyen térben - vírust juttat a TMA-k központi rendszerébe, megmentve az idegenek halálos ítéletétől a Földet.

Clarke sorozatot záró regényében valószínűleg már a szerzőn elhatalmasodó demencia hatása is érződik. :(

Advertisement

Szóval ha még nem láttátok, nézzétek meg a filmet, és ha lehet, kerüljétek el a regényeket.

Clarke

***

Advertisement

Egyedül a koponyabezúzós képsorokat nem a stúdióban vették föl, hanem egy mezőn, pár száz méterrel arrébb - ez volt az egyetlen eset, amikor Stanley külső helyszínen forgatott. Egy kis platót emeltek, azon ült a Holdlátó (Dan Richter), körülötte meg csontok hevertek. A mező végében autók és buszok haladtak el, de ez a felvétel alacsony szögből az ég felé fordulva készült, úgyhogy nem kerültek be a képbe - Stanleynek így is le kellett állnia egyszer egy repülő miatt. A felvételt olyan sokszor meg kellett ismételni, és Dan már annyi csontot tört szét, hogy attól féltem, kifogyunk a koponyákból. De végül Stanley megelégedett az eredménnyel, és ahogy elindultunk vissza a stúdióba, csontokat kezdett fölhajigálni a levegőbe. Először azt hittem, pusztán a joi de vivre miatt, de aztán kézikamerával filmezni kezdte a csontokat... Amikor befejezte, tovább ballagtunk a stúdió felé; de ekkor meg egy seprűt kapott fel, és azt kezdte földobálni a levegőbe. Én megint azt hittem, pusztán szórakozásból csinálja; és lehet, hogy úgy is volt. De ekkor született meg a filmtörténet leghosszabb előrelépése - a lábszárcsonttól a műholdig eltelt hárommillió évet ölelte fel a másodperc huszonnegyed része alatt.

/Arthur C. Clarke/

/Forrás/