Írtam, még, úristenbasszus, de rég volt, tavaly, amikor még a tavasz is csak épphogy előbújt a fagyos földből – vagy épp a fene tudja már, milyen volt az időjárás –, szóval írtam egy Chevy-reklámról. Miután naiv is vagyok, meg szkeptikus is, mikor hogy, nyilván nem a reklám maga volt az apropója a posztnak, hanem annak egy bohókás paródiája.

Azonban én mégis, persze semmiképp sem egy jövőbeni #énmegmondtam-ot előkészítve, de feltettem, hogy na de mi van, ha mégsem színészek szerepelnek a reklámban, hanem tényleg valódi emberek. És aztán szépen soroltam, hogy miért teljesen abszurd az egész. Hogy mennyire nem hiteles. Autós szempontból, marketinges szempontból. Persze mondvacsinált okokat soroltam, hiszen mit is lehet írni egy unalmas márka unalmas autóiról (bocsi, Corvette, de nem véletlenül választottak le téged sem az anyabrandről egy kicsit). És a slusszkulcsbotrányt még csak meg sem említettem – eszembe sem jutott........, szóval nem a szöveg volt a lényeg abban a posztban, hanem a paródiavideó.

Advertisement

Aztán egyszer csak előbukkant egy interjú, amelynek alanya azt állítja magáról, hogy részt vett az egyik reklámforgatáson (merthogy több hasonló reklám is készült), és, ami fontos:

valódi ember, nem színész.

No, ilyen is van. És az interjú van annyira értéksemleges, és semmiképp sem túl negatív, hogy én ezt el is hiszem, úgy saccperkábé.

Advertisement

Sem az értékes olvasói idő, sem a mérsékelt tartalomlenyúlási szándékom nem indokolja, hogy egy az egyben közöljem az interjú fordítását, akit érdekel, elolvashatja a poszt alatti linkről megközelítve.

A forgatás

Az interjúalanyt, akit minden jó iskolaújság-író hősünknek nevezne, szóval na, hősünket az utcán piackutatási célzattal szólították meg. Ő pedig vett már részt olyanban, úgy érezte, hogy belefér, pénzt is kap érte, jó lesz. Pár közepesen fura autós kérdés hangzott el, erős Chevy-túlsúllyal, amelyekre válaszolt, majd, az ígérteknek megfelelően keresték is később, hogy részt vegyen a 200 dollárt fizető piackutatásban.

Az éppen akkor az AVN-pornódíjnak is helyszínt adó L.A. Convention Centerbe (avagy valamiféle konferenciaközpontba) kellett mennie, amit furcsállott, ahogy azt is, hogy egy tök üres terembe vezették, majd bemikrofonozták. A dolog többi részét, a sok papírt, amit kitöltettek és aláírattak vele, azonban nem tartotta gyanúra okot adónak, máshol is egyezett már bele hang- és képmásának felhasználásába. Csak épp korábban amolyan dokumentatív egymikrofonos felvételek készültek a hangjáról a piackutatási célú interjúk során. De ezen még könnyen túl lehet lendülni.

Majd kettényíltak a falak, mögöttük a mindig mosolygó és lelkes kérdezőbiztossal (vagy kicsodával, ha már piackutatás) akit egyébként hősünk következetesen szóvivőnek (spokesperson) nevez. És záporoztak a kérdések, az információk, a kutatás alanyai pedig lelkesedtek, meglepődtek, csodálkoztak, és egyszersmind megilletődtek. Nem gondolták volna azt a sok díjat, amit a Chevy nyert az előző évben, semmit sem gondoltak volna. Hirtelen Chevy-t akartak, hirtelen elfelejtették, hogy van egy soha el nem romló japán autójuk, hogy annyira büszkén amerikai márka a Chevrolet, hogy mást nem is tudnak tenni, csak bólogatni, igenleni, elismerni, holott erre őket tulajdonképpen senki sem kérte, és igazából fogalmuk sem volt – és most sincs –, hogy milyen is egy Chevy, mit ér, ér-e bármit bármelyik díj, amit a márka nyert, és amiről a reklámban áradoznak.

Hősünk viszont titokban tartotta, hogy valójában a filmes szakmában dolgozik, úgyhogy amolyan kakukktojásféle volt ő ott. Jut eszembe, a hétvégén olyan kakukkszót hallottam reggelente, hogy csak na. Ilyen az, ha az ember a nagyobb városból a kisebbe megy egy kicsit. Tehát filmes hősünk azért hamar ráérzett, hogy itt valami sokkal komolyabbról van szó, mint egy piackutatási ceremónia, itt egy reklám készül minden bizonnyal. Talán nem is csoda, hogy végül csak a háta látszik elmondása szerint az egyik reklámszpotban, mert leginkább csak nevetni és csodálkozni tudott, és nem tudni, mire vélni a felhajtást.

Advertisement

Kérdezősködött, kíváncsiskodott, beszélgetett az akkor még piackutatásnak vélt forgatás előtt nemszínész társai között, meg van győződve arról, hogy valóban az utca emberei voltak, ahogyan apró titkát leszámítva ő is az. Titkon reméli, hogy volt egy-két beépített ember a többi hasonló Chevy-s reklámban, de ő maga csak megerősíteni tudja a hivatalos álláspontot: a Chevy szóban forgó reklámfilmjeiben bizony valódi, hétköznapi emberek szerepelnek.

Egyúttal viszont felhívja a figyelmet arra is, hogy a körülmények, az egész helyzet monumentalitása a reklámokban is látható díszletek között, a mindenféle autók a mindenféle ajtók mögött, a legjobbat hozták ki az emberből a Chevy számára. Egyszerűen ennyi felhajtásért, a nem sok, de mégiscsak kétszáz dollárért, a mindig mosolygó szóvivő mosolyának megőrzéséért valamilyen tudat alatti késztetés hatására minden tőlük telhetőt megtettek a piackutatás “interjúalanyai”. Nekem is leesett volna az állam hasonló helyzetben, az tuti.

Majd hirtelen vége lett az egésznek, kitessékelték őket a díszletek közül, rádöbbentek, hogy haláli csendben mintegy ötven ember mászkált, kamerázott mellettük és felettük egy sötét, üres, óriási teremben.

Advertisement

Szóval, ha csak egy picikét is, de, arra alapozva, hogy előző posztomban leírtam, hogy “ennyire természetellenesen vagy színészek beszélnek, vagy a vizsgálatot torzító megfelelési kényszerrel rendelkező tesztalanyok”, úgy érzem, bátran kijelenthetem:

#énmegmondtam.

És mi van akkor, ha ez az interjú is csak némi csalás? Hát, mindent én sem mondhatok meg.


Színesebben-szagosabban, eredetiben, jókaimórosabb helyszínleírásokkal, az interjú emitten olvasható el: