A mai napot egy kis játékkal indítanám. Én csapnivaló vagyok benne, úgyhogy ki is szállok belőle még a bevezetőben, de a ti eredményetek tényleg érdekel, commenters welcome.

A játék lényege, ahogy a címből is ki lehet találni, középtág lakókörnyezetünk ismerete. Bár ez is önmagában érdekes lenne, de nem csak a két mellettünk lakó vagy a közvetlen szembeszomszéd a kérdés, hanem mondjuk az egész emelet, esetleg a ház, vagy családi házas környéken az utca, igazán kis falvakban a falu maga. Kezdhetjük? Rendben. A lényeg a spontaneitás, minden utánanézés nélkül, kútfőből kell válaszolni.

Advertisement

Egy könnyű kérdés bevezetőnek: kik laknak mellettetek? Hány évesek lehetnek, férfiak vagy nők, egyedül élnek vagy többen? Ha többen, család, barátok, pár, bűnben élés? Ha család, hány gyerek van? Vannak-e háziállatok, ha igen, mifélék és mennyi? Nehezítsünk egy picit! Milyen színű a hajuk? A bőrük (nem rasszizmust akarok kicsikarni, egyszerű személyleírást, mégmielőtt)? Esetleg a szemük? Milyen magasak? Mennének-e ezek a kérdések az egy szinttel lejjebb/három házzal arrébb lakókról?

De miért ragadjunk le a külsőnél, lássunk szokásokat. Mikortájt járnak el otthonról, mikortájt jönnek haza? Hány nap után kell rácsöngetni az idős nénire a harmadikon, ha sötét van nála? Megvárjuk-e míg nagyon nyivákolnak a macskái, vagy az még mindennapos? A földszinten az anyuka minden nap viszi a gyerekeket a játszótérre, még esőben is? Ha kimarad egy nap, bekopogjunk? Egyáltalán, ki van nyaralni, és ki felejtette ezalatt égve a lámpát és nyitva az ajtót? Ha Kovács úr kedden kilenckor pizsamanadrágban megy le a szeméttel, akkor szabin van, vagy elvesztette a munkáját?

Advertisement

Jöjjenek most a felszínes belső tulajdonságok. Ki köszön előre és ki még utólag sem? Melyik lakótárs simogatja meg a kutyánkat és melyik ordít már húsz méterről, hogy kössük meg rendesen azt a vadállatot, különben feljelent? Mikor kapnak a földszinti anyuka gyerekei egy mosolyt, ha az öreg nénivel futnak össze, vagy, ha Kovács úrral?

Advertisement

És végül az igazán intim kérdések. Az a csodaszép szőke csaj a másodikról tényleg olyan életvidám, mint látszik? Kovács úrnak napjaiba vagy heteibe telt összeszedni azt az üvegmennyiséget? A harmadikon az a masszázsszalon, ahova olyan sietve mennek be az férfiak, mit is masszíroz pontosan? Az a srác, akitől az az édeskés illat száll mindig, valóban egy nagyon gyenge főiskolára jár, ezért van otthon, és ennyi barátja van, akikkel csak pár percre találkoznak az ajtóban? Az a mindennapos kiabálás melyik ajtó mögül is jön pontosan? És a sírás?

Nem tagadom, a gyerekbántalmazásos esetek miatt írom ezt a cikket, annak egy keserű mellékszálát szeretném kifejteni. Rengeteg komment foglalkozott azzal, miért nem tettek valamit a körülöttük élők, és szerintem nem fair feltenni a kérdést, mert a legtöbben fel sem ismerünk egy bántalmazott gyereket. Nem tudjuk megmondani, hogy az a gyerek miért törte el a karját, és ha megkérdezzük, nem fogja elmondani, miért kapta otthon ezt a büntetést. Továbbmenve, mit kellene csinálni? A feljelentés egy ugyanolyan bürokratikus út, mint bármelyik, hosszú és az eredménye óvatosan fogalmazva is kérdéses, erről a gyerekvédelem hosszan tudna mesélni. Az önbíráskodás pedig... nos, az sem feltétlenül a legjobb ötlet, akár mit is mondanak a fotelhuszárok. Simán lehet ülni fél évet csak a vádemelésig, és könnyű prédát jelentünk a statisztikát mindig örömmel javító ügyészségnek.

De az alapkérdés tehát az, ismered-e eléggé a szomszédaidat, hogy megvédd tőlük a gyerekeiket?