Fénybe, illatba burkolóznak a temetők pár napra. Nyilván mindenki máshogy viszonyul ehhez az ünnephez. Temetkezési szokásaink 20 év alatt rengeteget változtak. Talán semmi sem változott ennyire drámaian, a személyes viszonyainkat érintő dolgok közül.

Idén pár hét csúszással fogok eljutni közeli családtagjaim sírjához. Ugyancsak ebben az évben derült ki, hogy dédanyám és dédapám sírja még megvan, bár pár éve lejárt a sírbérlet. Már felvettem a kapcsolatot a temetőgondnokkal, újabb 25 évre megváltom a nyughelyet. Kemény 18 ezer forint lesz. Ha átutazom Marcalin, legalább nem lesz gombóc a torkomban, és lesz egy okom megállni ott.

Advertisement

Megváltom, bár - tekintettel a realitásokra - az öcsémmel mi leszünk az utolsók, akik kilátogatnak Németh Imre cipészmester, és Fertály Mária háztartásbeli sírjához. Biztos vagyok benne, hogy 25 év múlva már senki sem lesz, aki meghosszabbítaná, a két világháborút is végigkatonáskodó, két hadifogság után az oroszt perfektül beszélő dédpapa, és a családi legendárium szerint 47-ben azonosítatlan repülő tárgyat látott dédmama sírjának helybérletét.

Minket már hamvasztani fognak. Költséghatékony, egyszerű, megkíméli a családtagokat, egy urna kezelése pedig közel sem olyan körülményes, mint egy síré. Idegenkedem a tűztől, de ez akkor már mellékes lesz (legalábbis bízom benne).

Első vizuális emlékem is temetőhöz kötődik. Anyukánk tolt minket egy babakocsiban, az öcsém velem szemben csücsült, bordó babakocsi volt, sötétkék ponyvával, vajszínű kerekekkel (sokáig megvolt még azután, hogy kinőttük). Szóval tolt minket anya, a tekintetem elkalandozott, a temetőkerítésen túl pedig fóliasátrak csupasz vázszerkezetit pillantottam meg.

Advertisement

Beégett az emlékeimbe, mert amikor - nem sokkal később - a tévében láttam egy korabeli filmfelvételt a Hindenburg léghajó megsemmisüléséről, képzeletben összekötöttem a fóliasátor vázszerkezetét a Hindenburg lángok alól felsejlő alumíniumvázával. Vagy ötéves koromig megvoltam róla győződve, hogy egy Zeppelin léghajót láttam a temető mellett.

Szóval útban anyukám és apukám sírja felé, megállok majd Marcaliban. Addigra már minden, most kihelyezett koszorú megbarnul, a mécsesek pedig elhagyva tetejüket a sírok közt hevernek majd. Aztán fogom a szép, zöld koszorút, a szépen pislákoló mécseseket, és elhelyezem a síron. Egyvalami biztos: sokkal jobb érzés lesz, mint nem megtenni.