Máig a fülemben cseng, ahogy nagymamám utánam szól a nyitva hagyott ajtók miatt. Mérnök volt, úgyhogy a “nem barlangban laksz” kifejezést csak ideiglenesen családtagként számon tartott vidéki rokonoktól hallottam jóval később. Magam is szívesebben mutatok rá gyerekeimnél az ajtó nem fotocellás voltára, habár sem életkoruk sem nyelvtudásuk (német-magyar kétnyelvűek, német környezetben) ennek értelmezésére nem készítette fel őket. Hogy nagymamám volt-e hatékonyabb vagy én az ajtóbecsukások, mint cél elérésében, ezt nem tudnám pontosan megítélni, de ha mindenképp mondanom kellene valamit, szerintem nagyjából ugyanannyit értünk el vele.

Advertisement

És mi ilyen baromságot meghallgatunk, mire felnövünk! És ugyanúgy, az azóta elért tudományos eredményeket legkevésbé figyelembe sem véve adjuk tovább. Ne menj ki vizes hajjal, mert agyhártyagyulladást kapsz/megfázol, például. Az orvostudomány állása szerint mindkettő képtelenség. Ne kapcsolgasd a villanyt, mert tönkremegy, mondjuk nekik az energiatakarékos izzók közt.

Nagy kedvencem volt nagypapámtól a ne egyél annyit vacsorára, mert bikákkal fogsz álmodni. Soha nem értettem, miért pont bikákkal és miért olyan rettenetes az, de nagypapám akkor komoly, hozzáértő embernek látszott, nem mertem rákérdezni. Sok évvel később vettem csak észre a fényképein egy huncut csillanást a szemében, úgyhogy már nem gondolom, hogy bikákkal lehetne álmodni egy nagy vacsitól. Természetesen a bikákkal álmodást ugyanígy mondom tovább gyerekeimnek, és ha belegondolok, az elalvás előtti zabálás tényleg nem egészséges, nincs is baj ezzel a mondással. A refluxszal pedig remélhetőleg még évekig nem találkoznak.

Advertisement

De azt hiszem a csúcs nagymamám fegyelmező szövege volt: ne csináld, mert égen csinálsz házat, ott is egy kis sarokban! Mindig kiváló fantáziám volt, bármi hangzik el körülöttem, látom magam előtt filmként, ez a mondat sem volt kivétel. Kis, tornyos ház, fehér falakkal és piros tetővel, apró lebegő földdarabon a szikrázó kék ég előtt, mindig így jelent meg. Imádtam. Elképzeltem, milyen is lenne egy égi házban lakni, nem is tűnt olyan szörnyűnek. Magától értetődik, hogy gyerekeim ezt a mondást is betehették utibatyujuk általános bölcsességek feliratú zsebébe.

Ha már képzelőerő, nem feledkezhetünk meg anyám Messi-díjas nevelési öngóljáról. Harmadikos lehettem, mikor az istennek nem akartam megírni a házi feladatom, anyám persze őrjöngött, ami nem volt szokatlan, ezért nem is kavart fel túlzottan. Aztán elhangzott a következő: ha nem írod meg azonnal, a földön fetrengve fogok visongani! Nem mertem azonnal teli torokból röhögni, úgyhogy összeszorított szájjal pukkadoztam magamban, de végül kitört, és anyám is megenyhült, belátta, jó képzeletű gyereket nehéz így megijeszteni.

Nektek mi került a batyuba? Ha van gyereketek, mit vettetek ki és mit adtatok tovább belőle?