Élménybeszámoló

A Korán úgy írja le a paradicsomot, mint egy havas hegyekkel körülvett tó partján lévő, békés helyet.

Advertisement

2005-ben a 9000-es lélekszámú Zell am See (ami egy havas hegyekkel körbevett tó partján elterülő festői kisváros), úgy döntött, hogy él az adottságaival és korán-kompatibilis földi paradicsomként kezdte nagyerőkkel hirdetni magát az öböl menti országokban. Ennek meg is lett az eredménye; a tavalyi évben 275 000 vendégéjszakát töltött el több, mint 80 000 muszlim turista májustól októberig, abban az időszakban, amikor a Perzsa öbölben beüt a nemritkán 50 fokos nappali hőmérséklet. Ománban Zell am See és Kaprun a világ legmenőbb helyének számít. Mi erről persze a világon semmit sem tudtunk mikor megérkeztünk.

Zell am See

Nagy volt a hajtás, sok minden történt idén. Ki kellett mozdulni pár napra, elbúcsúzni a téltől, rendezni a sorokat. Viszonylag kevés helyen maradt jó minőségű hó Európában a “közelben”, de az április végi hidegfronttal mázlink volt, megcsíptük a végét Kaprunban.

A Kitzsteinhorn gleccser

Kaprun egy kis falu Zell am See mellett, a Kitzsteinhorn gleccser tövében. Az árak valamelyest normalizálódtak az utóbbi években, a 155 ember életét követelő, 2000 novemberében bekövetkezett sikló-katasztrófa rossz emléke is halványodott, a siklót le is bontották, helyette már évek óta kabinok üzemelnek. Klasszikus alpesi környezet, resort hangulat, pont ami kell.

Advertisement

Advertisement

Elég későn érkeztünk, már sötét volt, a könnyen felismerhető termálfürdő épülete felől támadtunk biztos, ami biztos, mert a GPS addigra feladta a harcot. Először csak annyi tűnt fel, mikor a sokadik kör után bementem útbaigazítást kérni, hogy úgy fest a fürdő melletti hotel parkolója, mint egy dubaji kaszinó kocsifelhajtója. A dizájneröltönyök, selyemhidzsábok és ékszerek kavalkádja megszédített, mikor beléptem, finom parfümfelhőn keresztül vezetett az utam a recepcióhoz. Nem fogalmazódott meg bennem semmi, szokatlan volt, de nem annyira, hogy bármit is megjegyezzek magamban. Nagy nehezen megtaláltuk a szállásunkat a faluban és ki is ment a fejemből az egész.

Másnap csúszunk, korán kidob az ágy, de visszafogottan hajcsárkodok. Kobaltkék ég, szikrázó napsütés, szerencsésnek érzem magam miközben a reggeli kávémat iszom. A kabin aljához érve a tragédia áldozaainak emléktábláit olvasgató, nádszálvékony, húszéves forma muszlim lányokba szaladtunk, egy párját vonszoló, fiatal muszlim feleség került meg jobbról, a hidzsábjára rózsaszín sísapkát húzott, gördeszkás cipőben volt és szemmel láthatóan elég felszabadultan érezte magát. A barátja némileg túlöltözött a kiránduláshoz, talán ezért nem örült annyira, én sem biztos, hogy lelkesen mennék három méter hóba az öltönycipőmben. Fiatal család előttünk a pénztárnál, aggódom, de mi bénázunk végül, valaki egy ottmaradt szemüveget ad vissza, ők is muszlimok, már nem lehet nem észrevenni a jelenséget, bőven átléptük az egy turistacsoport mennyiséget, minden táblán, minden információ nagybetűkkel ki van írva arabul is. Itt valami van.

Pár hete voltam Salzburgban, semmi hasonlót nem tapasztaltam, ezek nyilvánvalóan nem menekültek, hanem turisták, de miért itt? Miért ennyien? Itt élnek a közelben? Van itt valami nagy cég vagy ilyesmi? Gyártottuk a hülyébbnél-hülyébb elméleteket, de a turistacsoport tűnt a legvalószínűbbnek, azért mégiscsak párszáz emberről volt addig szó.

A kabinból kilépve, 3029 méteren a Kitzsteinhornon egy al-amirába öltözött, csinos fiatalasszony szégyenkezett épp rettenetesen a férje viselkedése miatt, aki egy igen drágának tűnő fekete selyemöltönyben fetrengett a derékig érő porhóban, három azonnal csatlakozó osztrák kisgyerek társaságában, majd valamennyire rendbeszedte magát és intett az asszonynak, hogy na, most már mehetnek. Egészen nyilvánvaló volt, hogy először érintett havat életében, nevettem, nevettünk, a fiatalasszony is feloldódott egy rosszalló mosoly erejéig, eldöntöttem, hogy csúszás után kiguglizom mi van itt, mert én még sosem láttam korábban senkit csadorban felvonózni Európában.

Este átszaladtunk Zell am See-be sétálni egyet, megnézni a várost, meg venni valami kaját, egy sarok után már úgy tűnt, hogy egy közel keleti kisvárosban vagyunk, ahol valamikor már az 1500-as évek végén divat lett az osztrák alpesi építészeti stílus. Az a néhány helyi, aki a többezer muszlim között ment a dolgára, szemmel láthatóan a világ legtermészetesebb dolgának vette a helyzetet. A kaszinó előtti sétányon mi öten képviseltük Európát pár percig, egészen szürreális élmény volt. Senki nem rontott ránk hililizve késsel a kezében, párok ücsörögtek padokon, a fekete nikábos, kövér asszonyok nagy csoportokban kacsákat etettek, mellettük férfiak beszélgettek, ahogy elhaladtunk előttük, ők rosszallóan megbámultak minket. Furcsa pillanat, nem volt kellemes, akár fenyegetőnek is nevezhetném, ha nagyon akarnám, mindegy, leszarom, mindenki nem lehet jófej.

A sétálóutcában klasszikus vígjátékjelenet; apuka fejcsóválva méltatlankodik a kendő nélküli lányával egy forró pillantás miatt. Úgy, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy miért történik ez az egész, csak kapkodtuk a fejünket, mint egy csapat betrippezett gimnazista a Halászbástyában.

Advertisement

Advertisement

Hazaérve elolvastam pár cikket a témában, találtam képriportot is, a jobb képeket onnan csórtam. Az a megközelítés, hogy valaki úgy látja ezt a helyet, ahogy a vallása legszentebb írása a paradicsomot írja le, -még ha egy ügyes reklámfogás eredménye is- számomra nagyon szimpatikus. A következő pár nap remek hangulatban telt.

Nem volt mindig felhőtlen a viszony, bár a vendégkör legnagyobbrészt felső végzettségű, jómódú rétegből kerül ki (“orvosok-ügyvédek”, ha úgy tetszik), azért akadtak-akadnak kivételek és a kultúrális különbségek gyakran vezettek korábban félreértésekhez, súrlódásokhoz. 2014-ben Salzburg tartományt “turizmus apartheid”-del vádolták, mert Kaprunban és Zell am See-ben tájékoztató plakátokat és pamfleteket helyeztek ki az alkudozásra, hotelszobában főzésre, és a dohányzásra vonatkozóan, valamint a nikáb látványának európai emberekre gyakorolt hatásáról.

Úgy vettem észre, hogy a legtöbben lazítani jönnek, vegyülnek a helyiekkel és pozitív értelemben véve elengedik magukat (mint mindannyian). Fürdőben nem láttam senkit, síelni sem nagyon síelnek, leginkább túráznak, szánkóznak és játszanak a gyerekekkel. Mint mondtam, mindenhol akadnak szarfejek is, ez elkerülhetetlen, de nem érzékeltem nagyobb szarfejsűrűséget, mint bárhol máshol általában. Talán ha köd lett volna, vagy sor...de nem volt. Egy átlagos Perzsa öbölből érkező szállóvendég kétszer annyit költ naponta, mint egy osztrák.

Advertisement

Advertisement

A Tripadvisoron a Zell am See topikban sosem látott mennyiségben találtam eltávolított kommenteket, ami megmaradt, abban volt hideg is, meleg is, de a pozitív hangvételűek vannak többségben. A magam részéről semmi olyasmit nem tapasztaltam, ami miatt ne mennék vissza, mindenki garantáltan megtalálja a maga játékát, különleges hangulatú hely. Ha esetleg Mohamednek hívják a kutyádat, akkor inkább ne vidd, de te jól fogod érezni magad, az biztos, csak ajánlani tudom!