Az ünnepekre való tekintettel ezt a rendhagyó összefoglalót péntek este kezdem el írni. Fontos körülmény, mert Isten tudja... Vasárnapig még bármi történhet. A Koncon foglalkozott már Szurikáta szerzőtárs a bevándorlás és az iszlám kérdésével, ahogy az európai bázisú, belső radikalizmussal is. Fölösleges túlnyammogni a papit, érdemben, belátható időn belül úgysem változik semmi. Nálunk sem. Bede majd szépen megírja hogy az Idegen szép, Bayer pedig “ezzel ellentétes állásponton” lesz. Így fog menni ez, hétről-hétre. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Bede stílusa inkább kedvemre való, de ez most mindegy is.

Aztán meg mégiscsak Húsvét van. Feltámadt a Jézus Krisztus.

Miközben gépelem az Örömhírt, a Film+-on éppen csápok törnek elő férfi szájából, hogy azokkal megegye Milla Jovovichot...

Advertisement

Ámen.

Igen, kiüresedtek ünnepeink, ahogy maga a vallás is. Elsősorban a nyugati vallások, persze. Felvilágosodás, szekularizáció, humanizmus, stb. Nietzsche kimondta, hogy Isten halott, és mivel senki nem vette a fejét ezért, valószínűleg túlságosan nagyot nem is tévedett. Hiszen miféle Isten az, akit hátrébb sorolhatnak teremtményei?

Nos, Allah nem ilyen puhány megfelelője Ábrahám Urának. Ugyanis él. De még mennyire! És nem tudom - ahogy muszlim testvéreink is értetlenül állnak a jelenség előtt - hogy miként tarthatjuk magunkat képesnek arra, hogy a muszlimok buksijában megváltoztatva a legfontosabbat (mármint hogy ki van az első helyen), bekormányozhatjuk ezeket a néptömegeket a kiüresedett, szekularizált, humanista Európa szellemi kikötőjébe.

Ráadásul ez az Európa, miközben a humanizmus hárfáján játszik, azzal a Törökországgal egyezkedik, aki azt próbálja elhitetni, hogy a probléma megoldása a kezében van, holott annak az egyik legfőbb okozója, pontosan ő maga. A világ ötödik(!), a NATO második legnagyobb haderejével a birtokában évek óta nem képes tartani egy 60 kilométernél nem nagyobb tengerszakaszt, hogy meggátolja az embercsempészek tevékenységét. A megszámlálhatatlan, ellenőrizetlen tömegeket, amennyiben lélekvesztőiken átjutnak a török-görög tengeri határon, a törökök már nem fogadják vissza. Tehát a görög parti őrségnek egyetlen választása marad: Görögországban (Európában) partra tenni őket.

Sponsored

Igen: az 1 054 750 fős hadsereggel rendelkező Törökország csődöt mond, ha meg kell állítania az embercsempészeket, de az összes görög visszatoloncolási kísérletet meg tudta akadályozni, szinte méterre pontosan ugyanott. Nahát. Ki érti ezt? És ki érti a napokban kialakult Török-Belga vitát? A törökök veszélyes, európai születésű terroristákat toloncolnak vissza Törökországból hazájukba, erős figyelmeztetések közepette? Hm.... És a görög tengeren átkelő, ellenőrizetlen tömegekkel mi a helyzet?

Szóval szokjunk hozzá, és lépjünk túl rajta. Ünnep van. Sonka-nyúl-és tojásünnep. Ne koszoljuk össze politikával, mint az előző, és az elkövetkezendő hétvégét.

Lazuljunk

A mai Politikoncba nem lehet csak úgy bekerülni! Marokkóból is csak ezzel lehetett...

Miközben amatőr bombagyárosok épp csavarok és szögek után koslatnak a barkácsboltokban, ilyen zenék hasítanak 15 ezer alatt:

Ezeket a thai punkokat indigópapírral kellene rákopírozni az elmacskásodott, rezsivédelem alatt álló magyarokra! Itt az evangélium:

Advertisement

กำกับภาพ : ทีปกร แจ้งศิลป์ (ฟักค์แจ้ง)


เกิดได้งัย กับสังคมไทย ฆ่ากันตายเพราะปัญหาของการเมือง
และอีกไม่นานบ้านเมืองคงป่าเถื่อน ทุกอย่างจะบิดเบือนบ้านเมืองจะลุกเป็นไฟ

การเวลาที่ต้องเดินหน้าต่อไป กับยุคกับสมัยที่ทุกอย่างต้องเปลี่ยนแปลง
ต้องทนกับในสภาพของสังคมที่รุนแรง เพราะความขัดแย้ง ของนักการเมือง

ความวุ่นวาย ความวุ่นวาย มันเกิดขึ้นมาได้เพราะความชั่วร้ายของหมู่­คน
ในวันข้างหน้าประชาชาติคงกลหน ทุกอย่างจะมืดมนทุกอย่างจะพังทลาย

**Civil War Civil War ความวุ่นวาย มันคือตัวทำลาย
Civil War Civil War สร้างความร้าวฉานคืนหายนะให้สังคม


ไร้ปัญญาไร้ศาสนาและความคิด ไอ้พวกวิปริตมันสร้างแต่เรื่องบรรลัย
นี้หรือความชิบหายที่พวกมันได้มอบให้ ขืนอยู่ต่อไป จะหนักแผ่นดิน

ประชาชน ต้องมาล้มตาย ชีวิตดับสลายอยู่บนกลางถนน
นี่หรือคนไทยที่รักกันจนเปี่ยมล้น เหตุใดผู้คนต้องมาเข่นฆ่ากันเอง

(**)

อยู่ยังไง จะอยู่ยังงัย เมื่อสังคมไทยตอนนี้มันลุกเป็นไฟ
เมื่อความเครียดแค้น จุดจบมันคือความตาย สังคมชิบหาย คนต้องตายกันเป็นเบือ

Morfondírozzatok rajta! Érdemes!

A szittyáknak is fel van adva a lecke! Ennél sztyeppeibb egyszerűen nem lehetsz, ha Orosz Mihály Zoltánt reggeliznél mindennap, akkor se! Mongol folkmetál.

Visszakapcsolunk. Gyújtsatok rá! Meséltem már, hogy életemben egyszer basztak át Pesten, és azok is törökök voltak? Persze hogy nem, ilyennel senki sem dicsekszik el. Most viszont ilyen húsvéti nyuszitojásként elmondtam. Pingáljátok ki, ahogy akarjátok.

Advertisement

Egyébként mekkora lúzer az, akit a leges legelső útjába akadó török át is basz egyből? Úgy értem: életében az első...!

A senkiházi örményeknek ugye ott van a System of a Down. No de mit lépnek erre az azeriek? Volt már olyan örmény akció, amire ne lett volna azeri reakció? Vajon annyiban hagyják? Szerinted.....? SZERINTED???? (érdemes fülelni az azeriek beszélte nyelvet, /altaji-török/ hogy hangzásában mennyire hasonlít a magyarhoz)

Progresszív rock, szír, és nagyon szép! A klip külön is megér egy mekkai zarándoklatot!

Ha Omar Souleymanokból jönne pár millió, fognám a szerszámos ládámat, és már bontanám is a GYODÁT!!!! YEEEEAAAAHHH (a klip megtekintése előtt pisáld ki magad, különben baj lesz)!!!!

Na és kik nem voltak még eddig? Na kik? Tudjátok kik?

Tinariwen, ChuckFinley ajánlásával. Mire fel ez a lazulás, oly messze a macedón káposztaföldektől? Igényes tuareg muzsika.

Ennek a bejelentése előtt még Juhász Előd is mély levegőt venne!

Advertisement

Hölgyeim és uraim! Dallamos alternatív muzsika Pakisztánból!

Bár a Breaking Bad egyik legfontosabb leszámolási jelenetének háttérzenéje volt, mégsem látták az official videót félmilliónál többen. Latin muzsika Kaliforniából. Bang Data - Bang Data.

És ha már Húsvét, akkor evezzünk keresztény vizekre! Nigériai keresztény rockmuzsikával zárjuk rendhagyó heti (kissé nagyképűen) magazinunkat. Ott sem egyszerű manapság kereszténynek lenni, ahogy Szíriában és Egyiptomban sem. Nem kívánom külön megmagyarázni, hogy miért így válogattunk, és miért pont ezen a héten. Az ünnepet összefideszezni, összeorbánozni nem szerettük volna. Szomorú aktualitás azonban volt. És bár gondolunk amit gondolunk milliók Európába áramlásáról, ki ezt, ki azt, ez a világ akkor is ÍGY kerek.

Szeressük egymást gyerekek...! A Konc szerkesztősége Boldog, áldott húsvétot kíván minden kedves olvasójának!

/Képek: Kairó, Tahrír tér;/