A 444.hu és a propeller.hu szerint, Per-Erik Muskos, a svéd Övertorneå városi tanácsosa egy forradalmi ötlettel állt elő. Azt szeretné elérni, hogy alanyi jogon járjon minden svéd munkavállalónak, minden munkanapon egy 60 perces szexszünet. A 42 éves politikus javaslatát azzal indokolta, hogy a mai pároknak alig van idejük egymásra, az egyórás szexszünet pedig orvosolná a problémát.

Svédországban óriási lelkesedést váltott ki az ötlet, különösen a hideg svéd férfiakhoz szokott és elhanyagolt hölgyek körében:

A mi kormányunk számára a svéd felvetés hazai adaptálása pedig némi gyógyírt nyújthat, a korábban elbukott és érvénytelen kvótanépszavazásból,

valamint az olimpiai pályázat visszavonását követelők nagy számának hatására, gyorsan visszavont olimpiai jelentkezésből származó csalódásokra.

Ennek érdekében és a közelgő 2018-as választások megnyerése céljából, érdemes lenne megfontolniuk egy országos népszavazás kiírását, meghallgatva a lakosság véleményét a szexszünet magyarországi bevezetéséről. Nem említve a szexszünet bevezetését követő áldásos gyermekszaporulatra.

A széles nemzeti konszenzus kialakításának és a sikeres népszavazás előkészítésenek alapfeltétele az, hogy a kormány már előre is gondoskodjon elegendő számú munkahelyről, a későbbi kedvezményezettek részére.

Az igen szavazatok száma megjósolhatóan elsöprő mennyiségű lenne és döntő szempont az is hogy a szexszünet bevezetése - eltérően egy olimpia megrendezésének horribilis költségeitől - nem jár jelentős állami tőke befektetéssel.

Az érthetően, csak magyar állampolgárokat érintő törvény adta lehetőségekkel, hosszútávon is “ megőrizhetnénk az etnikai homogenitásunkat”!

Mielőtt azonban a szexszünet törvényerőre emelkedik, a területet kézben tartó felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának

ügyelnie kell arra, hogy a törvény betartása ne legyen mindenkire nézve kötelező érvényű. Az első születendő leány gyermek természetesen az EMMI keresztnevet kapná a velejáró jutalommal együtt.