Az Omegától kölcsönöztem a címet, de a cikk nem zenéről fog szólni, hanem az egészségünkről. Vagy a kütyükről. Vagy a lustaságról. Á! Inkább hagyom, döntsétek el magatok a végén.

Szóval 10000 lépést kellene megtenni naponta az egészségünkért. Ezt már a hatvanas években kiszámolták Japánban, de a szakmán kívül nem sok ember érdeklődését keltette fel ez az adat. Pedig egyre inkább úgy néz ki, hogy akkor jól kitalálták ezt a számot a tudósok, mert a mostanában végzett megfigyelések és kísérletek (pl. ez a Live Science cikk) is alátámasztják ezt az igazságot. Azt sokan gondoljuk, hogy a sportolás jótékony hatással van a szervezetre, és a tömegsportok, mint a túrázás, vagy futás egyre népszerűbb napjainkban, de mégis elég nehéz rávennie magát az embernek, hogy kimozduljon csak azért, hogy egészségesebb legyen. Mennyivel egyszerűbb üzenete lehetne, hogy tegyél meg naponta tízezer lépést. Ez SI mértékegységben kifejezve nagyjából 7000 méter, vagyis 7 kilométer.

Advertisement

Elsőre elég soknak tűnhet ez a szám, de gondoljunk bele, hogy ezt nem kell egyszerre megtennünk, ez az egész napi aktivitásunk mérőegysége: a kisbolttól a buszmegállóig, a metrótól a sörözőig, vagy akár az út bevásárlás során a plázában ugyanúgy beleszámít. Így talán már jobban hangzik. Az érdeklődésem a téma felé akkor kezdődött, amikor kaptam egy okosórát. Vagy inkább okoskarkötőt, ami óra. Szóval értitek, egy ilyet kaptam:

Az óra különlegessége, hogy az okosórákkal ellentétben ez nem tolja az online tartalmat a képedbe, csakis a tevékenységedet naplózza és tárolja. Ezért nem kell naponta töltőre dugni, nem kezd el vibrálni, vagy villódzni, ha üzenetet kapsz, csak simán mutatja az időt. És közben mér. Méri, hogy hány lépést teszel meg (de egyéb sporttevékenységeket is képes észlelni). Este pedig a fotelben ülve csekkolhatod, hogy jó munkát végeztél-e aznap, avagy lusta voltál.

Az óra egyébként egy kőegyszerű szerkezet. Van egy időmérő szerkezet és egy aktivitásmérő, ami százalékosan mutatja a napi cél eléréséig mennyit tettél meg. Az óra többféle változatban is kapható, nekem a legegyszerűbb, műanyagházas változat van meg, de gyártanak fémházasat, sőt zafírüveges változatot is. A francia gyártó cég, a Withings egyébként nem olyan rég jelent meg az egészségpiacon a különböző okoseszközeivel. Okosmérlegtől az okoslázmérőig mindenféle dolgot gyártanak és forgalmaznak. Okos alatt itt azt kell érteni, hogy valamilyen (leginkább Bluetooth) kapcsolaton keresztül az eszköz mérési eredményeit a telefonodon telepített alkalmazásban követheted és analizálhatod. A cégnek olyan jól ment az üzlet, hogy nemrég a Nokia fel is vásárolta őket.

Na de nem is lennénk természettudós, ha egy kapott eszközt nem arra használnék, hogy kísérletezzek vele. Az első héten saját magamon próbálgattam a funkciókat. Egy átlagos, novemberi szombaton kaptam, aznap volt reggeli bevásárlás a piacon, némi kinti munka, a gyereket elkísérni a közeli barátjához játszani, majd érte menni este. Így rögtön az első nap teljesítettem is a tízezer lépést, ami SI-re lefordítva 8420 métert tett ki. Az első munkanapom teljesen átlagos volt. Reggel tömegközlekedés az irodába, ott megy a napi munka, majd haza tömegközlekedés este séta edzésre és utána haza. Ez már csak 6460 lépés volt. De azt számoltam, ha egy megállóval hamarabb szállok le a buszról, és ugyanott szállok fel délután, akkor nagyjából teljesítem a tízezer lépést. Így két hónap után azt mondhatom el, hogy a minimum mozgás, ha otthon vagyok, és nem nagyon mozdulok ki, akkor két-háromezer lépést teszek meg egy nap, munkanapon ez négy- hétezer lépést jelent.

Na de! Mivel olyan szerencsés vagyok, hogy van bőven a családban kísérleti alany, ezért bevontam őket is a tesztelésbe. A nagyobbik lányom, aki most nyolcadikos, 9249 lépést tett meg egy átlagos iskolai napon. Amiben az is benne volt, hogy az esti edzésére elsétált és onnan haza is jött (az edzésen nem viselte). A középső lányom viszont, aki hatodikos, csupán 6648 lépést tett meg, úgy látszik ő jobban szeret a barátnőivel pletyizni az udvaron, szaladgálás helyett. A fiam, egy átlagos (?) harmadik osztályos gyerek, az ő napi mozgása 13416 lépés volt. Hozzátartozik a történethez, hogy amikor este mondtam neki, hogy már 12000 lépés közelében jár, akkor ennek úgy megörült, hogy futott még a lakásban pár kört, úgy öt percig. A legkisebb, óvodás csemetére viszont már nem mertem rátenni az eszközt, nehogy a mutató kiakadjon....

Remélem ezzel a kis számolgatással sikerül meghozni az olvasóból eddig hiányzó motivációt, és talán látható belőle, hogy nem olyan nagy dolog megtenni ezt a tíz ezer lépést, főleg ha figyelembe vesszük, hogy mi az, ami a serpenyő másik oldalán áll. A fent idézett Live Science cikk azt állította, hogy 24 hét után észlelhető volt vérnyomás és markáns glükózszint csökkenés. Ráadásul ők megengedőbbek voltak, mert hét-nyolcezer lépésben maximalizálták a napi mozgást. De ezt a jótékony hatást egy másik, metabolikus szindrómával kapcsolatos amerikai kutatás is kimérte.

Szóval cipőt elő, és irány az utca! De addig is hallgassátok meg a címadó dalt!

Itt a szövege.