Gyertyákat sem gyújtunk, a lángjukat főleg nem fújjuk el, de azért kívánunk valami szépet, hátha valóra válik, és végiggondoljuk, hogy mi volt a Koncon, mert a nosztalgia szexi, mint Konc király és Cibere vajda lapindítónk címlapképén.

A konc.kinja.com oldalletöltéseit mutatja az ábra az idő szenvtelen múlásának függvényében. Annyit, amennyit, mikor többet, mikor kevesebbet, mostanában érthető okokból csak épp néhányat. Mármint kaszatibiatyai értelemben mérve. Mert ami másnak néhány, az nekünk Az Olvasók, a barátaink egy-egy nagyon sokat jelentő ránkpillantása.

Advertisement

Szóval csak nem simult ki az az ékágé. Minden lehetséges szabályos szívritmust tisztelve, azok ütemére még csak véletlenül sem lépve, de dobbant párat a Konc szíve, áramlottak a betűk az ereiben.

Ilyenek, így:

Vendégek, átemelések, egy nagy visszatérés, volt minden, mindenki az előző szülinap óta.

Kulmar Tátra-posztjával az outdoor-vonalat erősítette.

Ahogyan tulajdonképpen Széplábi mester külszíni fejtegetése is. :)

Volt sport is: vízilabdameccs flexszel, Hetestől.

Ottóbácsi eltűnt, mint a pinty, viszont itt hagyta nekünk a 2016-os év legfontosabb hírét:

Jobb napjaimon azóta is körgallérokról álmodok pozitív értelemben, barokkokról, nevetve, és semmiképp sem azokról, amelyekről az eredeti hír szólt.

Advertisement

A techrovatot DirkLieven indította be, így az most nem nincs, hanem átmenetileg szünetel.

Dr Hummer lényegre törően tette fel a kérdést, hogy most akkor mi van, és részben meg is válaszolta, hogy semmi jó.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon megkedveltem Szabolcs írásait. Írt a Bátor Táborról egy szépet , de mikrózott tudományosan öntözővizet is, mi több, a magyar popszakmát, akarom mondani turizmust sem hagyta senkiháziak kezében: Balaton és Szentendre a szóban forgó lokációk, és ő lett házi sárkányfelelősünk is.

Gasztró is volt, de még milyen. Anonimprofil kanyarított egy alapos és hangulatos írást arról, hogy, ha már nem spagettifán terem a tészta, hát akkor mégis miként. És egy fura omlettreceptet is mutatott:

Slowmotiondetector elnököt választott, majd hódolt, aztán eltűnt. Lehet, hogy a hódlobbi tette el láb alól.

Tucanus Maximus, az általunk ismert legprofesszionálisabb migráns agresszív flamenco gitárosával és egy szülői értekezlet széljegyzetével hozta el a mediterrán életérzést, majd meggyőző védőbeszédet írt Belizének.

Klinkerhoffen tábornok is lapátolta a szenet a gőzösbe, több fronton, és intenzíven. Volt közélet, volt kultúra, szerintem nem túlzok, valódi szépirodalom is.

Utóbbit nem véletlenül írom, idén is lett novellánk, a Levéltitok nemes egyszerűséggel kitépte a szívünket és megforgatta a nyomor kiábrándultság könnyeitől mocsaras porában, és egy esetben vissza sem adta. Visszavárunk, Sillykohn!

Muzsikai vonatkozással olvashattok metallicásat és válogatásosat is, filmről pedig a Némaság ajánlójában találtok gondolatokat, míg irodalomról, de inkább annál is többről, Faludy György élete kapcsán.

Ha tovább ömlengek, még a végén visszaküldik a szöveget a nyomdából, az egyes posztoknál a szerzők nevére kattintva megtaláljátok minden írásukat, így a tábornok közéleti szövegei közül azt emelem ki, ami nekem leginkább megmaradt, és, amire orvos ismerős csak annyit kommentelt, hogy “Most mondanám, hogy nem... de sajnos nagyon is de”.

Zsolt is írt, például az egészséges életmódnak, ha nem is az alfáját, de az omegáját. Tízezer lépést nem járok le naponta azóta sem, vagy, ha mégis, nem tudatosan, de eléggé beragadt az agyamba az a posztja, aminek hatására megállapítottam, hogy lehet, hogy van értelme a telefonomba gyárilag telepített lépésszámláló (illetve pulzus- és véroxigénmérő) appnak.

De a zenés értekezését hasonlóképp szívesen ajánlom:

Andy írt zenéről, többet is, a nyomtatott, és általánosságba véve bármilyen formátumú sajtó sorsát pedig továbbra is szívén viselte,

de sportéletünk és -beruházásaink abszurditását sem kímélte.

Szurikáta légiközlekedési balesetet szenvedett madárral facsart könnyeket, és lényegében felnevelt egy sünt.

Persze mindenkin ő sem segíthet, amit az andamán törzsekről írt, minden, csak nem optimista, viszont nagyon alaposan körüljárja az aggasztó helyzetet.

Saját szuper fotóival illusztrált életérzés-tájleírását olvasva pedig a Téte du Géant is csak elismerően bólogathat, remélve, hogy sosem jön el az, amikor már nincs hó a téli időjárásjelentésekben sem, nemhogy tavasszal.

Néha én is posztoltam, ledöbbentem, kemény munkával, több-kevesebb sikerrel bizonyítékokat kerestem, és persze komolytalankodtam is.

Ez volt hát a második év. Úgy nagyjából.

És akkor zene: