Mister G mutatta ma ezt a vidám retró plakátot, és erre megszállt a nosztalgia.

Mint minden rendes iskolás mi is jártunk mindenféle gyűjtésre iskolai szervezésben. Akkoriban még nem úgy ment a dolog, hogy az iskola rendel konténert, a gyerekek meg gyűjtsék tele papírral, hanem ki volt adva a feladat, és egy nap, mindenki csapatokban gyűjtötte a papírt, és az egész falut bejártuk, majd elvittük a gyűjtőhelyre, ahol lemérték, és adtak róla egy igazolást, ezt kellett az iskolában leadni. Aki a legtöbbet gyűjtötte, az nyerte a munkaversenyt.

Advertisement

A kedvenc ilyen gyűjtős történetem, akkor történt, amikor kb. 6. osztályosok voltunk, és vasat kellett gyűjteni. Akkor is pont nyár volt. Elkértem apukámtól a furikját, felpumpáltam a kerekeit és reggel azzal mentem be az iskolába vidáman. Ott beosztottak minket 4 fős csoportokba, és felosztották közöttünk a falut, gyűjtsünk vasat. Amit összeszedtünk, azt meg vigyük ki a vastelepre. Hát mi jó sokáig jártuk a falut, de nem igazán nagy eredménnyel, amikor dél körül eljutottunk a vasút utcájába, ahol csak egy ház volt, a bakteré. Egyszer csak megláttunk a tyúkól mögé kidobva egy öntöttvas kályhát, ami elég rozsdás volt már. Elkezdtünk kiabálni hát jó hangosan, hogy elkérjük a tulajtól a cuccot, lelki szemeinkkel már láttuk a mázsálón a gyűjtésünk eredményét, és ezzel tuti mi nyernénk a versenyt. De sajnos nem volt otthon senki. Munka nap volt, miért is lett volna otthon bárki? De mi jó úttörők voltunk, és csak a Haza építése lebegett a szemünk előtt, szóval rövid tanakodás után, kerítés nem lévén, megfogtuk hát négyen a kályhát, és nagy nehezen, hosszú szenvedés után rátettük a kályhát a furikra, és ez után boldogon toltuk a nem éppen közeli vastelep felé a gyűjteményünket.

Végül eljutottunk a telepre, ahol le is mérték, és tényleg mi lettünk a legjobbak az osztályban. Ugyan Dósa Jóskáék szereztek valahonnan egy kidobott Simpson blokkot, de azért egy kályhával az sem vetekedhet. Mentünk is boldogan az iskolába, hogy igazoljuk milyen eredményesek voltunk.

Advertisement

Advertisement

Az iskolában, nagy meglepetésünkre nem csak az osztályfőnök várt minket, hanem ott állt mellette az igazgató is. Először még nem gondoltunk rosszra, hátha ő is gratulálni akar nekünk, amiért ilyen ügyesek voltunk. De amikor közelebb értünk, nem épp a boldogság vonásait lehetett felfedezni arcukon, inkább egyre szigorúbbak lettek azok a vonások. Ahogy odaértünk, ki is derült, hogy miért. Amíg mi megjártuk a vastelepet, vége lett ám a munkaidőnek is, vagy csak ebédelni ugrott haza a bakter, de a lényeg, hogy észrevette azonnal a vagyoni tárgyainak megcsappanását a kályha által, és a szomszédok hathatós segítségével sikerült is beazonosítania a tetteseket. Elkarikázott hát az iskolába, és szólt, hogy kéri vissza amit mi elvittünk, majd vissza is ment a dolgára.

Így nem tartott sokáig örömünk, mehettünk vissza a vastelepre, és cipelhettük vissza a kályhát a lelőhelyére.

És persze így Dósa Jóskáék nyerték a gyűjtést!