Addig halogattam, míg vége nem lett. Na de ez nem egy olyan dolog, mint az a túl sok minden, amiről az életem során lemaradtam, hanem John Moe interjúpodcastja a depresszióról, és más kapcsolódó mentális állapotokról. Merthogy szerencsére továbbra is hozzáférhető az archívum, és a könyv is beszerezhető, amit ihletett, és félek, mindig aktuális lesz.

Csak úgy egy kellemetlen kép
Csak úgy egy kellemetlen kép
Advertisement

A téma, a szép szövegek iránti tiszteletem miatt nem kellene ezt most, alapos gondolkodás, megfontolás, utánajárás nélkül megírnom, de hát az alkalom szapora, nemcsak tolvajt szül. Nem tudom, milyen az, amikor valakinél depressziót diagnosztizálnak, vagy akár azt, hogy milyen lehet bármilyen, a lelki egészség ápolására célzott terápiában részt venni. Nem tudom, hogy mennyire butaság bármi, amit a témáról írok, ezért is, ahogy azt ilyenkor szokás, jelzem, ez a szöveg nemhogy professzionális tanácsadásnak, hanem leginkább semminek sem szeretne minősülni.

Ahogy a The Hilarious World of Depression címre hallgató podcast sem tört pszichiáteri babérokra. De beszélt mindenféléről, leginkább ismertebb emberek, főleg humoristák, zenészek, színészek meséltek arról, hogy miként élik meg a depressziót, vagy épp a szorongást, a hétköznapi életvitelt akár el is lehetetlenítő különféle akadályokat, amiket az elméjük állít eléjük.

Advertisement

Talán már arra is van mozgalom, hogy ne legyenek mozgalmak, tele aktivizmusellenes aktivistákkal, úgyhogy persze, indokolt ferde szemmel nézni mindenre, ami ferde és egyéb állású szemeket nyitna tágra egy mindennél fontosabb ügy felé. Cél itt is volt, felhívni a figyelmet arra, hogy a depresszió van, nem egyszerű, sokakat érint, stigmatizált és stigmatizáló, sokszor nagyon szomorú okai vannak, sokszor elég jól kezelhető, és, hogy bár egészen logikus, mégis inkább abszurd. Eszköz is volt, vagy körülmény, vezérfonal, ki-ki ízlése szerint válassza ki, hogy minek tekinti, ha belehallgatott pár adásba, a humor, a nevetés.

Nem újdonság a humort felhasználni az ilyesféle problémákról való elbeszélésekben, ősi stand-up comedy eszköz, és még ősibb eszköze magának a problémával való küzdelemnek. Nem vicces depresszióval küzdeni, legyen az diagnosztizált vagy sem, de elég sok jel mutat arra, hogy nevetni jó, és meghallgatva lenni is, és (talán valódi kivétel nélkül) minden vendég, minden elmesélt történet erről tanúskodik.

Advertisement

Nem állítom, hogy mindegyik beszélgetést gördülékenynek, kellemesnek, katartikusnak, felemelőnek éreztem volna, de alig volt olyan, ami után ne éreztem volna, hogy akár csupán a saját megnyugvásomra, hiszen van jobb olvasnivaló ennél, leírom, hogy mennyire csodás, hogy van ez a műsor, hallgassátok, ha szükségét érzitek, hasznát remélitek, vagy esetleg csak kíváncsiságból.

Olyan túl sok név számomra nem volt ismerős, és ők is inkább csak említésekből, más podcastokból, nem is várható el, hogy A-listás meg A+++ energiaosztályú sztárcsillagok legyenek egy ilyen műsor vendégei. Ők csak azok, akiket valahonnan ismertem:

  • Peter Sagal
  • Wil Wheaton
  • Neal Brennan
  • Margaret Cho
  • Aimee Mann
  • Whitney Cummings
  • Darryl “DMC” McDaniels
  • Steven Page
  • Jameela Jamil

Annyiszor éreztem az interjúk hallgatása közben ismerősnek az elmesélt élethelyzeteket, pedig minden vagyok, csak exhibicionista ismertember nem, hogy nálam mindenképpen cél ért John erőfeszítése, a kifejezés köznapi értelmében, számomra terápiás értékű volt ez a podcast.

Advertisement

Az összes adás meghallgatható itt, meg persze az összes fontosabb podcastappban.

Advertisement

A részben önéletrajzi, részben a podcastról szóló könyv pedig például itt, sajnos nem szponzorált a link:

Share This Story

Get our newsletter