Hiába jött a Húsvét és a tavasz, Steinmann nagy orosz telet látott, és az Anna Karenina járt a fejében…”a boldog családok mind hasonlók egymáshoz…” már, ha létezik maradéktalanul boldog család, ahol mindenki rendben van, senki sem beteg, minden patent…és Pali sem utálja a saját húgát.
A családi „soireek”, amik persze inkább déliek vagy kora délutániak voltak, változó okokból és változó létszámmal, az aktuális törésvonalak szerint, ki nem áll szóba kivel, és ki persona non grata éppen, nála kerültek sorra, a cateringszervízt mindig Amy biztosította.
Karácsony, húsvét, bar micva vagy keresztelő, Amy menüsora, dekorációi jelentették a biztos pontot, amolyan családi kapaszkodót, amire fel lehetett az eseményt fűzni, a fiatalabb lánytagok változó partnereit felvezetni, vagy akár az idősebbekét. Amy időnként elbizonytalanodott, valóban rokon-e az idős hölgy a nappaliban, vagy egy rég elfeledett kapcsolat öröksége csak, és szokásjog alapján szeli háromujjnyi vastagon a jobbik bejglit magának.
Vannak nők, akik kortalanok, mint Amy. Hiába múlnak az évek, a család pont azt a dinamikus fiatal nőt látja, aki annak idején 36-os nadrágban (a gyengébbek kedvéért: S méret) szolgálta fel a gyümölcskosárkákat, miközben mécsesekből karácsonyfa volt kirakva a tálalóasztalra.
Amynak ez semmi, amíg a korántsem katolikus családban a pápista Róma által generált ünnepkör miatt a többi tag megérdemelten lábat lógáz, mindenkinek teljesen természetes volt, hogy ő piacra jár, ajándékok után kajtat, dekorációt vesz elő a garderobeból, lemossa a kerti széket, hogy Gyula bácsinak is legyen hely az asztalnál, holott ő nem rokon, de senki sem meri megkérdezni, ki hozta először, és igazából miért is van mindig ott a partykon.
Az előkészületek elrabolták minden alkalommal Amy „énidejét”, míg más várta ezeket az alkalmakat, rá egyre nagyobb teherként nehezedtek. A kor nem csak azt jelenti, hogy már kicsi a 36-os nadrág, az ember lelkileg és testileg is körülményesebbé válik, lassabb, fáradékonyabb, idegrendszere kifeszül, jólesik néha a céltalan lazítás.
Amy, bár nonkonformista és rebellis természet volt, a családban önként vállalta a cateringfőnök szerepét, azonban ez a szerep egyre inkább szorította, mint a félszámmal kisebb cipő, ami már vékony zoknival sem kényelmes.
Van azonban olyan konstelláció, mikor már egy további kis kényelmetlenség sem elviselhető. Az egyéb ügyek, mint zilálódó munkahely és más családi aggódni valók arra késztették Amyt, hogy fellázadjon. Nem kellett hozzá körtelefon, elég volt egyetlen célzott hívás, amelyben értesített valakit, hogy idén NEM tart partyt.
Sértődések, számon kérő telefonok, a klán haragja, sok minden zúdult rá, de mindenkinek csak egy dolgot mondott el, dehogy akarja magát kivonni a családi ünneplésből, csak ő maga nem tartja meg a nyúl szülinapját, ha bárki más felvállalja a sütés-főzés- vendéglátás bermudaháromszögét, boldogan részt vesz rajta.
Nem akadt persze jelentkező. Hirtelen mindenki nagynak találta a kabátot, hogy ennyi embert meghívjon, vendégül lásson, a sötétedésbe nyúló ebéden egy pillanatra le ne üljön, mert valakinek épp kávé kell, a rokongyerek kis barátja, (minek is jött?) magára borította a vörösbort, elfogyott a tiszta tányér, vagy éppen Gyula bácsi távozni készül, de egy kis dobozkában magával vinne a menüből, mert annyira ízlett neki.
Amy családja ezek szerint boldog család, mert pont az történt, mint bármelyik másik családban történne, NEM volt feltámadás, és nem volt önként jelentkező, egyedül Amy érezte simogatónak a tavaszi napfényt, miközben egy csésze kávéval a teraszra ült.
Amennyiben tetszett a cikk, oszd meg bátran a facebookon! Vesszen a mainstream, éljenek a kisblogok!
