Nincs is szebb elfoglaltság, mint visszatekintés közben hópelyhes-télapós-malacos keretbe foglalt best of válogatásokat ragasztgatni össze az év arra érdemesnek gondolt szilánkjaiból.

Nyakig az év végi levesben, pont erre vállalkoztam.

Pocsék év áll mögöttünk, kár lenne tagadni. Vitathatatlanul a politika vont rá a leginkább ocsmány, olajfilm-szerű bevonatot, de nem csak a közélet mocska éktelenkedik a kollektív macska-WC egykoron fenyőillatú fűrészporában: 2017 mindenféle szempontból a mélyrepülések éve volt, és - ha élhetek egy javaslattal - ne támasszunk túl nagy elvárásokat a következő esztendő elé sem. Szóval az ajándékba kapott nyomorunkra nem reszelek időt, se mást, felesleges, maximum Tizedes mindenre is mindenkire érvényes megfejtő képletét ragasztanám ki a tűzfalra: A Kurva Anyád!!! 

A Best of megírásában - ami természetesen egy személyes, szubjektív, és minden felelősséget elhárító lista -, a zenei tízes összeállítása okozta a kisebb gondot. Filmes listám nincs, olyat az idei termésből összerakni nem lehetett, főleg úgy, hogy több, esetlegesen szóba jöhető alkotást még nem volt időm,és lehetőségem megnézni (rátok hárul a kiértékelés nemes feladata a kommentfalon). Néhány filmet azonban meg kell említenem majd ( a II. részben), ugyanis rengeteg rosszat láttam.

No meg hogy van az, hogy értelmiségiek olyan vitákat folytatnak a közösségi térben, hogy Amerikai kapitány, vagy Thor???

Ja.

Szóval képregény-adaptációkkal nem foglalkozom, ahogy szappant sem veszek, ahogy kést sem éleztetek, és ahogy nincs eladó tollpárnám vagy dunyhám...

Advertisement

Faszomat!

De nyugodtan mutassuk a faszunkat, a rendőr, a mentős, és a mindenkori KFC-kidobó után magának a 2017-es évnek is, hiszen benne maradt szegény Chris Cornell, örökre. Ahogy Fábián Juli, Malcolm Young, Martin Eric Ain, Chester Bennigton, Chuck Berry, Warren Dane, Chuck Mosley, Vincent Paul, Gino Marino, Bernie Wrightson és még sokan mások. :(

Kawika Singson hawaii illetőségű vulkánpiszter Facebook-on posztolgatott, általában béna lávavideóinak egyikét készíti, miközben abszolút outsider csaja megcsinálja róla ezt a NatGeo által is díjazott, “vicces” kategóriában induló, zseniális természetfotót.

Advertisement

ZENE

Ha (szigorúan) a saját zenei merítésem aranymosó serpenyőjében lötykölődő iszapból kellene következtetéseket levonnom, akkor a 2017-es év bizonyosan a konzervatív, a bevált formulákon változtatni nem akaró, vagy képtelen zenekarok éve volt. Persze az is igaz, hogy igazán elsöprő új áramlat nincs a láthatáron, és nagy kérdés, hogy a web által ízlésbuborékba zárt felhasználót érhetik-e egyáltalán új ingerek. Nektek inkább, számomra kevésbé vicces, hogy amiről azt hittem hogy friss és ropogós, arról is kiderült, hogy fagyasztóban tartott, majd mikrózott, minimum két hónapos félbarna cipó, amit miután senki sem akarta megenni, a mutter lementette a kapros, reszelt tököt, és a kilós darált húst tároló kosár melletti mappába.

Zenei bárdolatlanságom, fél-, vagy negyedműveltségem bizonyítéka, hogy az At The Drive In-ról azt se tudtam hogy eszik-e vagy isszák. Tetszett, frissnek, oxigéndúsnak hatott, csupán az nyugtalanított kissé, hogy az ének olyan marsvoltás.... Aztán rájuk kerestem, és szembesültem vele, hogy gyakorlatilag a Mars Voltával állok szemben, csak annak egy sokkal nyersebb, rockosabb, üdítőbb verziójával. Azt hiszem minden Mars Volta stúdiólemezt hallottam, és az volt az érzésem, hogy az utolsó lemezeken szereplő 8 perces, 30 témát magába sűrítő virtuóz dal-dinoszauruszokkal már csak egy jókora aszteroida tehetne csodát.

Advertisement

Az At The Drive In 1994 óta létezik, 2000-2012-ig viszont Mars Volta néven tevékenykedett. :D

Az idei lemezük odabasz. Túl ugyan nem vállalja magát, mégis kifogástalan, minden igényt kielégítő muzsika. Hard-rock-core-art-punk. :))) Májusban megjelent, Interalia c. visszatérő lemezüket pár hónapja hallgatom. és úgy tűnik, megunhatatlan. :)

10.

At the Drive In - Governed by Contagions

Kevés vénebb, göthösebb, mocskosabb szájú vén róka van a nyugati parton, mint Ice-T.

Advertisement

ICE-T

A 80-as évek közepén befutott rapper 1990-ben gondolt egyet, és az akkor divatos, és sikeres műfaj-keresztezéseken felbuzdulva megalapította saját crossover csapatát, a Body Countot.

FUCK THE POLICE!

Advertisement

2014 után idén új, meglepően letisztult lemezzel tért vissza a csapat. Bár sohasem estem hanyatt a formációtól, csak a legjobbakat tudom elmondani a Bloodlust c. lemezről. Több számban kifejezetten hagyománytisztelő módon metálos a cucc, és mindezt megfejelendő feltettek a lemezre egy pazar Slayer-feldolgozást is. Nálam top 10-es lett a 2017-es felvillanásuk. A jó daloktól hemzsegő lemezről ezt a tételt választottam:

9.

Body Count - This Is Why We Ride

A Red Scalp néven vágtató űrindiánok egy Poznan melletti kisvárosból ostromolják a Tejút-prérit, egyelőre szerény sikerrel. Finoman szólva is szarnak a marketingre, főleg a közösségire, vagy egész egyszerűen benéztem, és az organikus bázisépítés megveszekedett hívei ők, csak a remélt virulencia egyelőre elmaradozik.

Advertisement

Red Scalp néven bolyongó, polyák űrapacsok - Lengyelországban egyébként egyre nagyobb számban lelhetőek fel bölények -.

Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a Red Scalp egy kibaszott jó banda, a Faces pedig szuper nóta. Nem ajánlanám azonban a doom-stoner-sabbathista space-polyákokat, ha a 2017-es Lost Ghost lemezükre ( vagy a 2015-ös előzőre ) ugyanez nem lenne elmondható. Számtalan 2017-ben kiadott stoner albumot hallgattam végig, azt gondolom hogy többé-kevésbé képben vagyok, de kevés hasonlóan fogós nóta született, mint a Faces. Kissé gyengén kevert, de ihletett mestermű. Rájuk kellene uszítani egy 12 éven át tölgyfahordóban érlelt amerikai producert.

8.

Red Scalp - Faces

A Me And That Man nevű projekttel csak részben türemkedik vissza az angolszász rockzenei hegemónia, hiszen Adam “Nergal” Darski, gdanski múzeológus és rockzenész Behemoth nevű zenekarának élén, angol nyelven ugyan, de fontos krediteket gyűjtött be ahhoz, hogy Kelet-Európa felhelyeződjön a világ keményzenei térképére.
Miután Európában, és a tengerentúlon is ismerté, és elismerté vált, gondolt egyet, és egy Lengyelországban élő brit zenésszel, John Porterrel blues-country vonalon dalok írásába kezdett, Me and That Man-re fordított keresztelve az alkotói projektet.
2017 elején az elkészült dalok aztán kiadásra is kerültek Songs Of Love And Death címmel.

Advertisement

Me And That Man

Aki nekem elsőre beugrott a dalokról az Nick Cave volt. A hatása elvitathatatlan, ahogy McCarthy határvidék-trilógiájának démoni karakterei is felsejlenek (számomra) a dalok uralkodó hangulataiban, és szövegeiben egyaránt.

Jól szemlélteti mindezt a Cross my Heart and Hope to Die-hoz készült hangulatos videó is. Már a középmezőnyben:

Advertisement

7.

Me And That Man - Cross my Heart and Hope to Die

Egyik személyes kedvencem, a Les Claypool bőgős vezette, Tim Alexander dobossal, és Larry Lalonde gitárossal felálló Primus.

Advertisement

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a mostanában a zenekarra jellemzőjévé vált, koncept vonal annyira bejönne. Nem, egyáltalán nem talált be nálam, a 2014-es csokigyáros, cukorkás lemeztől pedig sikítófrászt kaptam. Claypool a fejébe vette ugyanis, hogy a Charlie és a csokigyár komplett meséjét albumra írja. Hát, nem lett jó....

A The Desaturating Seven c. idei albumuk szintén a koncept mesefeldolgozás vonalon mozog tovább, ami miatt hónapokig nem éltem a zenekar youtube-csatornája nyújtotta lehetőséggel: nem hallgattam meg az ingyen elérhető dalok egyikét sem.

Advertisement

Később azonban összeszedve minden bátorságomat, mégis sort kerítettem rá, és nem bántam meg. Amit meg kell tanulni tisztelni a Primusban az az, hogy függetlenedtek önnön rajongótáboruktól is, kérjenek, vagy követeljenek azok bármit.

Igazán hangulatos, hamisítatlan Primus dalok születtek, annak dacára, hogy az ének tulajdonképpen nem más, mint az erősen érdekes, érdekesen más, máshogy erős mesekönyv fejezetei vicces versekbe szedve. És mivel igazán jó Primus dalt a 2011-es Green Naugahyde lemez óta nem hallottam, lelkesedésem felhajtóereje az idei Primust listám hatodik helyéig repítette.

6.

Primus- The Rainbow Goblins Chapter 3. ( The Trek)

A brit Kasabian igazán brit, igazán Kasabian lemezt hozott össze 2017 nyarára. A brit stílusjegyekben oda-vissza pillangózó zenekar a szokásosnál is kasabianosabb.
A dalokban leginkább - a brit stílusjegyek mellett - a Kasabian hatását vélem kihallani.
Lehet ennél konzervatívabb, ortodoxabb módon önmaga egy igazán brit zenekar? Biztosan nem!

Advertisement


A For Crying Out Loud olyan album lett, amelyen nincs alibi szám, vagy üresjárat. Nehéz dolgom volt a dalválasztással, de megoldottam:

5.
Kasabian - The Party Never Ends

A Depeche Mode-al nem csak az itt megjelenített férfiemberek prosztataméretének átlagát szerettem volna emelni kissé, de úgy érzem, hogy nekik is sikerült maradandót gravírozni 2017 kristálygömbjébe.

Advertisement

Márciusban megjelent Spirit c. lemezük számomra abszolút a régebbi Mode-ot idézi meg, nem is igazán hangzásilag, hiszen azt igyekeznek folyton a trendek közelében tartani, hanem hangulatában. Itt is, mint az előző előadónál kijelenthető, hogy a lemezen rossz nóta nincs, sőt, közepes se nagyon, ezért olyan nótát választottam, ami a médiában kevésbé lett megfuttatva, ellenben odasóz.

Immáron a felsőházban:

4.

Depeche Mode - Scum

Berdreymin címmel jelent ment az egykor black metal zenekarként indult, viking folk motívumokkal kihímzett rockzenekarrá változott, majd fejszéjét Sigurrósosodásba vágó izlandi Sólstafir anyanyelven íródott csodálatos lemeze. Nem is tudom, hogy a sok szóba jöhető jelző közül melyik illik rájuk a leginkább, de a dallamközpontút, a progresszív szemléletűt, és az avar-keserűt semmiképp sem hagynám megemlítetlenül.

Advertisement

SĂłlstafir

Engem több nóta is nagyon eltalált a 2017-es szerzeményeik közül, de ha a műfajtól kissé idegenkedő embernek kellene ajánlanom a lemezt, mindenképp ezt a nótát választanám.

Már a dobogón:

3.

SĂłlstafir - Hula

Ha az ezüstöt érő helyre befutott formációra gondolok, röhöghetnékem támad. Ugyanis egyrészt olyan frissek, és odabaszarintósak, hogy még! Másrészt olyan mocsárszaguk van, mint egy lokálpatrióta floridai aligátornak. Harmadrészt pedig nemhogy Amerika déli államaihoz, de magához a kontinenshez sincs sok közük, a frontember New York-i kötődéseit leszámítva. A Zeal and Ardor ugyanis Svájcból indult világhódító útjára, bár az is leborítékolható, hogy várható sikere okán ennek egyre kisebb, és kisebb jelentősége lesz.

Advertisement

Zeal and Ardor koncert az A38-on, idén ősszel.

A néger spirituálék, egyházi énekek meglehetősen sötét, woodoo felé kacsintgató átértelmezésével van itt dolgunk, klasszikus black metál elemekkel megspékelve. Talán a legeredetibb új hang, és a leginkább kilógó cucc ebből a felhozatalból, de isteni.... Akarom mondani........

2.
Zeal & Ardor - Devil is Fine

Menthetetlenül a XXI. század foglyai lettünk. Már nem lehet visszaszállni, a dokkolásnak, az átmenetnek vége, a légzsilipek lezárultak, a gyorsulás megkezdődött. Itt mindig a küszöb meglépése a cél, a küszöbé, amely egyre magasabb és magasabb. A vloggerek kivágják még a lélegzetvételre használt szüneteket is, hogy pörgésben tartsák a sokszor semmit, kult filmek már nem, vagy csak ritkán születnek, mindenki szakértője mindennek, sör-, bor-, és gasztrodruida már a trafikos is, zene és filmspecialista az egész világ. Itt kurvára nem éri meg a lapok közül régit húzni, nem éri meg olyannak maradni, amilyen 20, 10, vagy akárcsak 5 éve voltál. Érdektelenné válsz, szürkévé, fakóvá, mint a halál.

Advertisement

2017 legjobbja azért lett a legjobb, mert úgy gázol a térdig érő, megkötött betonban, a fél évente megújuló világ keltette közeg ellenállásában, mint a Lenin jégtörőhajó. Olyan elemi, és olyan primitív muzsika (persze ez csak a látszat), olyan mély, ösztönökre gyakorolt hatással bír, mint az a galaktikus, primitívségében is lenyűgöző létforma, ami csak öl, eszik, iszik, szarik, és hugyozik. Hiába van lézerpuskák, hiába van szuperszámítógépünk, mégis összeszarjuk tőle magunkat.

Ja.

A Cannibal Corpse dalait messzi galaxisokba szállító rádióhullámok minden leendő felnyalábolója, hallgatója és értelmezője garantáltan elmehet, és el is fog menni a büdös, bánatos picsába!!!

Advertisement

Nálam az év lemeze: Cannibal Corpse - Red Before Black.

1.
CANNIBAL CORPSE - CORPUS DELICTI

;)

Most ti jöttök!!!

Boldog Új Évet Mindenkinek!!!