Kell-e élni

Sok éve van ilyen világnap, de, habár minden jobbnak ígérkező cikket elolvasok, ami a témában elém kerül (nem sok kerül, nem is keresem őket), az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapjáról meglehet, hogy most hallottam először.

Ars longa vita brevis, Mihajlo Kolodko szobra
Photo: Saját fotó

Kell ilyen világnap? Semmiképp sem kell, semmi sem kell. De amilyen elképesztően hülye világnapok vannak, még öngyilkosságmegelőzés-ellenesnek mondhatóként is azt mondom, hogy ne csak virágozzék minden világnap, hanem eleve már a kérdés is értelmezhetetlen. Kitalálták, van, legyen! Elvégre komolyabb biológiai képzettség nélkül is sejthető, hogy a generációkról generációkra való továbbéldegélés amolyan belénk kódolt cél, az elkerülhető halálok elkerülését megkísérelni eléggé logikus cselekedet, és különben is eléggé komoly téma ez ahhoz, hogy elférjen a naptárban. Mert, bár tény, hogy sok más okból is halnak meg emberek az ideálisnak gondolt életkor és élettapasztalat elérése előtt, tagadhatatlan, hogy az öngyilkosság nem figyelmen kívül hagyható formája a halálnak, hívjuk hát fel a figyelmet a megelőzésének fontosságára.

Advertisement

De a probléma lényegét ragadja meg az, aki az öngyilkosságokat akarja megelőzni? Autóval száguldozva nem a sebesség öl, hanem például az, amikor a nagy sebességből az egészségesnél hirtelenebb módon lesz nagyon alacsony, szokás mondani. Aztán mégsem a halálos baleseteket tiltják jogszabályok, hanem például a gyorshajtást. És akkor nem is sorolom bővebben, hogy nem az alkohol öl, nem a drogok. Azokkal csak ölünk, ki magát, ki mást, de mind csak eszközök, választott fegyvernemek. Az alapprobléma, ha ugyan beazonosítható tökéletesen, közös. Valami miatt eljut oda egy ember, hogy még, ha akár hosszú évek küszködése után is, de azonnal megölje magát. Vagy oda, hogy, bár tudja, hogy árt magának, jellemzően hosszú évek kemény munkájával tönkretegye az egészségét mindenféle vegyszerekkel, vagy csak nem az élet megőrzését és fenntartását segítő, életmódbeli döntésekkel.

Egy másik aggasztó összetevője a témakörnek az, hogy egyébként mindenki számára jó-e annyira az élet, hogy összességében kijelenthessük, márpedig meg kell menteni az öngyilkosságtól mindenkit. Fel kell tennünk a kérdést, hogy van-e megoldás mindenki minden problémájára, nem lehet-e azt mondani, hogy márpedig ahogy egy rossz könyvet sem kell elolvasni, arra sem kényszeríthetünk senkit, hogy éljen. Számtalan élethelyzet, betegség, sőt, az arra érzékenyebbek számára világjelenség is van, amiről úgy érezheti valaki, hogy az több annál, mint amit tűrni képes.

Az önzés, mint csodás emberi tulajdonság szintén jó, ha nem marad ki egy ilyen fejtegetésből. Önző, aki lelép innen, ciki feladni a küzdelmet, gyáva ember, megfutamodik, aki öngyilkos. Pedig bátorság kell minden egyes fontos döntéshez. Ugyanaz a bátorság kell ahhoz, hogy valaki inkább tovább próbálkozzon, küzdjön, mint ahhoz, hogy azt mondja, hogy úgy érzi, hogy már minden tőle telhetőt megtett, feladja minden reményét és elvesz magától minden esélyt arra, hogy egyszer értelmet, boldogságot találjon, okot az élete folytatására. Ha önző az öngyilkos, önző az is, aki rákényszeríti az ellenkező álláspontját. Semmi – a szó államok jogrendszere felett álló értelmében vett – jogunk, semmi felhatalmazásunk nincs arra, hogy a másikra rákényszerítsünk valamit, így halálhoz való jog legalább annyira fontos kellene, hogy legyen, mint az élethez való. Millió más döntés van, amitől úgy igazán senki sem akar senkit megvédeni. Az iskolákból elhanyagolható pénzügyi tudatossággal kerülünk ki, aztán ne legyen öngyilkos az, akinek pár elkerülhetőnek mondható döntéssel számos szempontból ellehetetlenül a jövője? Persze, ne legyen, örüljön, hogy csak a pénze úszott el a sokszorosára emelkedett havi törlesztőkkel. Vagyis, hát tényleg örüljön? Az, hogy kinek van nagyobb baja, nem versenyszám valami bugyuta világbajnokságon, mindenkinek a saját baja a baj. Hadd érezhessük már szarul magunkat szabadon, eleve, hogy néz az ki így leírva, hogy az optimizmus és életigenlés diktatúrája.

Részben a kérdést is feltettem, de azért külön kiemelem, mert elismerem, hogy nem kerülhető ki, igen, el kell gondolkodni a fentiekhez hasonlók leírása és publikálása előtt, hogy szabad-e arról írni, hogy márpedig öngyilkosnak lenni nem rossz döntés, hanem egy döntés, hogy opció önként választani a halált. Szabad-e ezzel, ha nem is explicit módon, de biztatni embereket arra, hogy az öngyilkosság egy értelmezhető válasz, létező megoldás a problémáikra. És a legfontosabb, mert önzők vagyunk, helyes-e, elvárható-e, kötelező-e a lelkiismeret-furdalás akkor, ha valakit éppen egy ilyen okoskodás győz meg arról, hogy végezzen magával. Eléggé szomorú lenne egy olyan életben való maradásról győzködni embereket, ahol nem szabad a fentieket leírni.

Advertisement

Egy ilyen világnapnak a célja első körben az, hogy beszéljünk arról, amiről szól. Ezt nálam elérte. Annál is, aki olvasta, amit írtam.

Viszont, ha igazán kellene valaminek világnap, nem inkább az Öngyilkossághoz Vezető Elkerülhető Okok Világnapját kellene megtartani? Mondjuk az év minden napján. Ha szabad ilyet javasolnom. Na meg közben megpróbálhatnánk elengedni azt a feltételezést, hogy mindenkinek az élet a legjobb választás. És akkor azok, akik számára a világ összes tudósa, tanácsadója sem tudott semmi használható biztatást adni, nem egy a halál után egyébként is számukra irreleváns stigmával hagyhatnák itt a fenébe ezt az egészet, hanem azzal, hogy ők maguk, és mindenki más is mindent megtettek, amit megtehettek.

Advertisement

Ez a korántsem biztos, hogy ideális állapot azonban még nagyon távoli, addig is, segítsünk egymáson, ahogy csak tudunk.

Ha Te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd, hívja a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot.

Share This Story