Mára már fogyatkozik az igény bennem az újra. Zenére, filmre, szövegre vagy ízre. Hervad, mint ifjonti nyitottságom a világra, rácsodálkozásom a jóra, vagy a röhögésem, amivel kendőzetlenül és pofátlanul illettem mindent, ami silány volt, ótvar, vagy szar. Szerintem.

Szerintem ma már semmi sem olyan kiemelkedően jó, vagy silány. No persze akad azért ami mellett elhaladni bűn, a kérdés csak az, hogy felkapjuk-e a fejünket, amikor kell, észleljük-e, amitől talán más lehet majd minden?
Megváltást, katarzist akar az ember, ezt várja a zenétől és a filmtől, a két legfontosabbtól, vagy a mára egy sorral hátrébb szorult, és egyre inkább teret vesztő irodalomtól.
Hm, milyen jó ez az Arctic Monkeys, a Do I Wanna Know? ötvenedik hallgatásra is csak jobb és jobb lesz, mégsem üt át semmit.
Lehet hogy hiba efféle elvárásokat támasztani, az édes bor is csak kb 20 éves korunkig jó, aztán a száraz bor a nyerő, később a pezsgő, aztán ki tudja...
Cobain, Lovasi meg Yorke után már nem maradt érvényes közölnivaló, a Firestarter után pedig megléphetetlen audiológiai ingerküszöb, szóval így néz ki valahogy bennem ez a patológiai érdeklődésre is számot tartható, korai hátraarc.

Their Methlab.

Ilyen édesvízi görögök ők, valami tópartról, az albán határ mellől. Egészen fura trió, valami instrumentális stoner, de nem igazán az, pszichedelikus acid rock, de igazán az sem.
Youtube-on botlom beléjük, hol máshol, abban az elviselhetetlen kozmikus zaj-, és jelrengetegben, ahova csak nosztalgiázni járok, vagy közéletet csócsálni diétás érvényű podcastokból.

Most úgy gondolom, és érzem, hogy ez a muzsika a társam lesz egy darabig, a metrópótlón, a villamoson, az aluljáróban vagy az utcán, olyan jól szűri az urbánus szart, miközben behúz, vagy még jobb: kivon a forgalomból.


Minden mellé-, vagy fölérendelt gondolatommal kompatibilis, legyenek a kattogásaim eufóriával, hétköznapi eseményekkel, halálfélelemmel, vagy egy elvesztett kedves ismerőssel kapcsolatosak, akinek képtelen voltam írni, amikor megtudtam, hogy baj van.


Komolyan elgondolkodtam, hogy becsültem-e valaha bármit, ami kívül esett mindazon, ami én vagyok, vagy amit pusztán csak magamnak tulajdonítottam!?
Mi történt? Változott valami? Esetleg bennem?
Az ember belülről nehezen ítélhető meg, pozitív vagy negatív elfogultság nélkül.



Nem úgy eme Jannina városbéli görögök, akiknek szerintem valami méretes kapukulcs lehet a nyakukban, egy kapué, ami előtt kedvem lenne az unalomig őrt állni. Hogy ezek a srácok felfogták-e önmaguk valós jelentőségét, és érvényét?

Advertisement

Még az is megeshet, hogy halvány fogalmuk sincs az egészről.

D

Advertisement

https://theirmethlab.bandcamp.com