Úttörőromantika

Azok a régi szép idők! De jó is volt az! Azok a gyönyörű tájak, amiket a Csapattal bebarangoltunk! Azok a lélegzetelállító hegyek! Az orosz puszták! A táborozás Lengyelben! A kirándulások! Bizony, néha még néhányan francia földre vagy Norvégiába is eljutottunk! Ma egy szegény sorsú gyereknek erre nincs lehetősége. És mi még tudtuk, mert megtanították, mi a fegyelem. Törődtünk is mi az ideológiával! Napi pár perc eligazítás, ébresztő és formaruha. Ki lehetett bírni. És cserébe milyen jól éreztük magunkat! Kirándultunk, tábortüzet raktunk, csónakáztunk, búvárkodtunk, kézműves szappant vagy karácsonyi képeslapot készítettünk a családnak, este énekelgettünk a tábortűz körül: emlékszem, az egyik barátom egyszer lepörkölte a fél szemöldökét. Milyen jókat is kacatunk együtt! Ott rendre szoktattak minket és arra, hogy tiszteljük magunkat és egymást. Mi még kiálltunk a másikért, mi nem féltünk bátran elmondani, hogy szeretjük a Birodalmat, hogy szeretjük a bölcs vezetőinket, mert nekünk gerincünk volt. Igazi közösségi élmény volt ez, életem legszebb 4 éve, és ma is cefetül hiányzik. Sajnálom, hogy a mai fiataloknak már nincs lehetőségük ezt megtapasztalni. Jó volna pedig valami ehhez hasonlót azért manapság is szervezni a gyerekeknek. Hát hogy szereznek majd ezek a gyerekek másképpen közösségi élményt? Belőlem sem a szél meg a farkasok neveltek embert: azért meg kell küzdeni becsülettel! És mi még bizony megtanultuk ezt a Hitlerjugendnél! Így volt.

Advertisement

Share This Story